A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Muzeológia - Ifj. Barta János: Balogh Istvánra emlékezve

278 IFJ. BARTA JÁNOS núsított elegendő forradalmi és kommunista éberséget" megfosztották állásától s a városban másutt sem tudott elhelyezkedni. Nyíregyháza fogadta be, ahol előbb a Jósa András Múzeum munkatársa, majd 1964-től a Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár igazgatója lett. Megkezdődött az a több mint 40 évig tartó, a nyugdíjazást is követő kétlakiság, amelyben a debreceni lakóhelyéhez ragaszkodó Balogh István rendszeresen (aktív korában minden nap) vállalta a napi egy-egy óra oda-vissza vonatozást munkahelyére. Megkezdődött az a groteszk kettősség, amelyben Debrecen történetének legjobb ismerője a nyíregyházi főiskolán tartott előadásokat s levéltárában is nyíregyházi diákokat vezetett be a történelmi témákba. És nem utolsó sorban a napi vonatozás mellett megkezdődött Balogh István életének legnyugodtabb, szakmailag legtermékenyebb időszaka. Tanulmányok, könyvek sora igazolja ezt, és a levéltár, ahol azanyag első rendszerezését maga végezte el. Nyíregyházi ténykedése idején tudott 1962-ben kandidátusi fokozatot, 1985-ben akadémiai doktori fokozatot szerezni. „Nyíregyháza nekem nagyon jót tett - nyilatkozta később. - Nem a levegője, hanem a légkör, amit itt ki lehetett alakítani. Mindent megkaptam, ami egy ilyen intézmény számára lehetséges. Olyan munkatársakat is, akikkel érdemes volt dolgozni." Bár múzeumi és levéltári állásai a történelemhez kötötték, soha nem szakított a néprajzi ismereteket is igénylő témákkal. „Nála nincs értelme azt vitatni, hogy történetíró-e vagy néprajztudós" - nyilatkozott róla a nála fiatalabb, de körünkből hamarabb eltávozott történész professzor, Rácz István. Ö ugyanis a tudomány nagy egységében gondolkodott. írásainak jelentős része foglalkozott a parasztsággal, annak végzetes differenciálódásával, a népi gondolkodással, életformával. A történész száraz méltatását hadd helyettesítsük a szépíró, Szabó Magda költői szavaival, amelyek Balogh Istvánt „Minden hazánknak használó jó hűséges pásztorának, nemzeti örökségünk katona bátorságával védelmezőjének, szolgájának a nemes küzdelemnek" nevezte. Bár a politika megakadályozta, hogy hivatalosan is Debrecent szolgálja, a tudományban soha nem szakadt el Debrecentől. Nem szakadhatott el, hiszen a kutatók újabb, fiatal generációja kereste vele a kapcsolatot, tudása nélkülözhetetlennek bizonyult a városi jegyzőkönyvek kiadásakor. S ha a politika változatlanságát „kellő éberséggel" őrzők ezután sem látták szívesen az egyetemen, akkor a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár kutatószobájában teremtette meg „katedráját", itt pótolta be az egyetem által elutasított nevelő tevékenységét. Szakdolgozó hallgatók, fiatal és már nem is olyan fiatal egyetemi oktatók, sőt a szakmán kívüliek is bátran fordultak hozzá segítségért, tanácsért. 90. születésnapjára írt köszöntőjében Szabó Magda sem akarta titkolni azt a számtalan segítséget, amelyet a város történetéről írt műveihez kapott tőle. „Segítséged nélkül nincs Csokonai darab..., nincs a Disznótor Szappanos utcai háttere, amelyet te festettél meg, hogy én is megfesthessem, sőt nincs a Régimódi történet sem, pedig az igazán az én legmagánabb magánügyem, éppen csak az adatok hiányoztak itt-ott. Olyan adat meg a Hajdúságból és az itt élőkről, amit Te ne tudnál, nincs." Publikációinak jelentős része foglalkozott Debrecen múltjával, a várossal, amelyet férfiemberként nem minősített, Szabó Magda azonban ráhibázott: „a Város, szerelmed és szerelmem". A Debrecen története monográfia 2. (1693-1849 közötti időszakot feldolgozó) kötetének java részét pedig szinte egyedül írta meg. Tudása ezúttal is túlemelte a tényeket felsoroló történetírás pozitivista szorításán. A bevezetőben említett, nagy port felvert tanulmányával igyekezett magyarázatot találni a debreceniség eredetére, a cívis mentalitás továbbélésére. Balogh Istvánnaka gondviselés elégtételt tudott nyújtani az őt ért méltánytalanságokért. Amikor 70 éves korában a nyíregyházi rádióban interjút készítettek vele, úgy nyilatkozott: „kéne még vagy tíz esztendő, ha azt a mostani épségben megérném, azt hiszem, elég sok mindent tudnék letenni - nem is tudom, hogy a tudomány asztalára - mert eztalán túlzás. Inkább azok számára, akik érdeklődnek a múlt dolgai iránt. Ezt szeretném még megcsinálni." A10 év helyett kapott 25 évet komoly munkával hálálta meg, de ugyanekkor, az átlagos életkorhoz képest meglehetősen későn, hosszú élete befejező szakaszában kapta meg azokat az elismeréseket is, amelyek másoknak jóval fiatalabb korukban jártak. Levéltárosként Pauler Gyula díjat és Széchenyi Ferenc emlékérmet kapott, a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös koszorúval jutalmazta. 70 évesen lett Debrecen város díszpolgára, 74 éves korában címzetes egyetemi tanár, 91 évesen az egyetem díszdoktora. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Levéltár a Hajdú-Bihar megyei Levéltárral összefogva 90 éves korára a munkatársak, tanítványok, tisztelők tanulmányaiból összeállított emlékkötettel - JesaurusSolemnis-X\si\t\Xt meg. 95 éves születésnapjára pedig Nyíregyházán saját munkáiból készítettek összeállítást, ennek megjelenését azonban már nem érhette meg. 2007 májusában halt meg.