A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2007 (Debrecen, 2008)

Történettudomány és művelődéstörténet - 100 éves a Nyugat, 80 éves az Ady Társaság. 3 beszélgetés Kiss Tamással

S.Z.: Köszönöm Tamás bácsinak ezeketa vallomásokat és engedjék meg, hogy az utolsó kérdéshez hadd fűzzek hozzá egy szubjektív megjegyzést, aminek a lényege az, hogy nekem ez az utolsó vers nem tetszett. Nem rossz vers ez, végül is egy szónoklat, igaz, hogy költő mondja, de állva mondja. Hadd mondjak el egy példát, nem lesz messze a jelenlegitől. Valamikor nagyon régen, amikor érettségire készültünk, akkor a mi időnkben még szokás volt, hogy a tanároktól elköszöntünk, és mindegyik tanárról írtunk egy kis rigmust, vagy valamit, szóval elbúcsúztunk tőle. És volt nekünk egy történelem tanárunk, akiről valahogy titokban kiderítettük, hogy költő Is. Bár nagyon tagadta. Aki utána járt és fölkutatta, elolvasta az addig megjelent köteteit, meg a verseit, abból összeállított egy kis szöveget, azzal búcsúztunk a tanártól. Volt mindez 53-ban, még, hogy egészen konkrét legyek történelmileg, ez még a Nagy Imre kormányprogram előtt volt, mert májusban már vége van az évnek, mi akkor búcsúztunk, és akkor az egész osztályt frappírozta az egyik kötet címe: Szembe a széllel. Nem tudom, hogy kinek volt egy ilyen verskötete? Nem is lehetett ide se vonatkoztatni, oda se, ide is illett, meg oda is. Mi akkor ott, kölykök, 18 évesek, ezt politikának éreztük. Itt van a költői beszédnek valami egészen különleges varázsa, hogy helytől és időtől függetlenül úgy aktualizálódik, hogy észre se veszik. Fel lehet állni! El lehet mondani és akkor mindenki érti. Pont étről van szó, odamondjuk, jói esik, helyettem mondja és akkor meg is tapsolom, de az még érdekesebb, még különösebb, amikor nem is gondolok rá, lehet, hogy ősem arra gondol és akkor egyszer időtől, helytőt függetlenül ülünk, olvasunk és összetalálkozunk. És az a metafora, hogy „csak bátran, szembe a széllel", az beszélt akkor. 34-ben jelent meg a kötet, akkor is mondott valamit, és 53-ban is mondott az a kötetcím valamit és ez a metafora még ma is mond valamit, én legalábbis úgy érzem, és ezt köszönöm a történelem tanáromnak, Kiss Tamásnak.** „A VÉGSŐ SZÓ KERESÉSE" Bakó Endre beszélgetése Kiss Tamással 1996. március 26-án Bakó Endre: / válogatott kötetről, vagy az összes versekről kérdeznélek, Tamás bácsi. Milyen szempontok szerint állítottad össze? Ha a Végső szó keresése című kötet fülszövege nem téved, akkor eddig tíz versesköteted jelent meg. Ez lenne a tizenegyedik. Hogyan készült ez az összegző kötet? Egymás mellé tetted az eddigi köteteket, vagy pedig valamilyen más szerkesztési elv is közbeszólt? Kiss Tamás: Ezek a versek, amiket neked odaadtam a napokban, ezek még nem jelentek meg. Azért is adtam oda, hogy kérdezz rá ezekre esetleg, a többit úgyis ismered. Nagyon szép és igazán megtisztelő az a monográfia, amit írtál rólam.

45 Ennek a visszhangja is szép. Olvastam Vasy Gézának, a nálam két nemzedékkel fiatalabb kritikusnak a róla szóló írását, hát valóban meghatott ez a kritika is, és érzem azt, hogy ez a könyv rólam szól, alaposan és nagyon megtisztelőén.

46 Az Árnyékos út című összegyűjtött verseskötetemről van itt most szó. Az Árnyékos út címet egy kései versemről kapta, azt hiszem kifejező is ez a kötetcím, tulajdonképpen összegyűjtött verseimet tartalmazza, olyan 350-360 versről van szó. Hagytam is ki természetesen ebből a kötetből, nem mondhatom azt, hogy összes versek, az összes versek az már nem az én dolgom, azt majd esetleg összegyűjtik. Mindenesetre a lírai életművemnek a könyve az Árnyékos út, és hát beadtam több mint egy éve már a könyvkiadónak, aki szívesen fogadta. A könyv teljes nyomdakész állapotban van a Méliusz Könyvkiadónál, lektori véleményekkel, csak hiányzik a szponzor, hiányzik a pénz, hiányzik az, ami manapság egy könyvkiadáshoz feltétlen szükséges. És mondjuk meg, egy verseskönyv, ami közel 500 flekkes, az manapság nagy ráfizetéssel adható ki, amit a könyvkiadó eddig nem tudott összehozni, mindenesetre, hogy megjelenendő a könyv, aztény, de hogy mikor, ezt nem tudom magam sem megmondani. A könyv kész és ennek a révén vagyunk most itt tulajdonképpen. Szeretném, hogyha napvilágot látna, egy kicsit elkéstem vele. Ha a könyvkiadók élnének, lennének, egzisztálnának, a Magvető, a Szépirodalmi Könyvkiadó, mint ahogy barátaim és költőtársaim összegyűjtött verseskönyvei is megjelentek, talán ez is megjelenhetett volna, 8-10 évvel ezelőtt, de most várni kell rá.

47 B. E.: Amennyiben most megkapnád a könyv korrektúráját és még lehetőséged lenne arra, hogy kiegészítsd a kötetet, most ki tudnád egészíteni? Van egy-két újabb versed? Sokat írsz? Azt tudom, hogy rendszeresen dolgozol. Azt is tudom, hogy abban a munkában, amit mostanában folytatsz, inkább a filozófia került előtérbe. K. T.: Az igaz! De ez mindig is előttem volt. Most a reneszánsz etikusokat és filozófusokat olvasom nagy kedvvel. Éppen Pascalban vagyok, de ez nem tartozik az alkotáshoz. Hogy mégis egy kissé kielégítő választ adjak a kérdésedre, korábban kell kezdeni. Hogy ír az ember és hogy miért ír? Két nagy klasszikus költőnk jut eszembe: Csokonai Vitéz Mihály, aki azt mondta, hogy: „A verscsinálás nem költészet". Csokonainak gyönyörű kis verseihez írott esszéi vannak, onnan idéztem ezt, a másik Arany János mindnyájunk által ismert költeményéből való: „Jobban kedveli a verseket, nótákat, / Ilyesmit csinálni maga is próbálgat." Hát itt kezdődik a költő, verseket ír, Csokonai szavaival élek inkább, „verseket csinál". Én is elkezdtem verseket csinálni, és írtam a verseket 14-15-16 éves korban, fordítgattam is, és aztán egyszer azt vettem észre, hogy olyan verset is írtam, ami több volt már, mint én vagyok. Valami áram keringett a versben, amiről én szinte nem is tehettem. így kezdődött az, hogy a verscsinálás poézis kezdett lenni. Ha ez nem lett volna, akkor én abbahagytam volna. Tudtommal, különösen a régi humanista ízlésű világban, mindenki elkezdett verseket írni és egyszer abbahagyta. ín úgy érzem, azért hagy44 A közös kötetcímet valójában Kovács Imre verséből választották. 45 Bakó Endre: Kortársaink: Kiss Tamás. Budapest, 1992. 46 Vasy Géza: Kortársunk, Kiss Tamás. A költőről és egy monográfiáról. Jászkunság, 1994/1. 47 Kiss Tamás: Árnyékos út. Összegyűjtött versek 1934-1997. Debrecen, 1997.