A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Nadányi Zoltán Nagyvárad irodalmi életében (1914–1920)

BAKÓ ENDRE NADÁNYI ZOLTÁN NAGYVÁRAD IRODALMI ÉLETÉBEN (1914-1920) A költő 1910-től 1914-ig a helyi jogakadémia beiratkozott hallgatója volt, de a záróvizsgákat nem tette le, nem lépett jogi pályára, ehelyett felcsapott volontó'rnek a Nagyvárad nevű lapnál. Annak azokban az években Sas Ede volt a főszerkesztője, dr. Papp János a felelős szerkesztője. Nem főállású alkalmazott volt, nem tartozott az újság 3-4 belső munkatársa közé. Amolyan tiszteletdíjas külső munkatárs lehetett, aki szinte kizárólag tárcákat és kulturális jegyzeteket, színházi referádákat, könyvrecenziókat írt. Kritikusnak azért nem nevezzük, mert impresszionista írásműveiben mindig a személyes tetszés, egy ötlet, egy asszociáció dominált, s nem az iskolázott esztéta elméleti kategóriáinak következetesérvényesítése. Munkásságából értelemszerűen csak a leglényegesebb mozzanatokat tudjuk kiragadni. 1914-ben megjelent verseskönyvét (Nadányi Zoltán újabb versei) egy levélben a nagyváradi „Elite" Kávéházban személyesen megismert Osvát Ernő figyelmébe ajánlotta, és kérte, hogy mondjon róla véleményt a Nyugat hasábjain, de Osvát nem tett eleget a kérésnek

1

. A március 8-ai számban jelent meg egy Szigligeti Edével foglalkozó tárcája.

2 Ez azért fontos, mert a benne megfogalmazott tézisek megerősítik azokat az irodalmi elveket, amelyek költészetében is tükröződnek. Vitába száll azokkal az „irodalmi temetésrendezőkkel", akik már kilépték a sírt Szigligeti Ede számára, hiszen a Várad szülöttének számító nagy színpadi íróban még mindig több az élet, mint a „koporsóhordozókban." Szigligeti sokat dolgozott, termékeny író volt - érvel Nadányi - ezzel szemben sajnálattal kell megállapítania, hogy olyan kiváló kortársak, mint Ambrus Zoltán, Ignotus, Bródy Sándor, éppen pauzáinak. „Pedig milyen gyönyörű könyveket tudnának még írni. (...) Azok pedig, akik fellapozzák Szigligetit, tanulhatnak tőle mást is: idealizmust. Könyörgök a félreértőkhöz, ne értsék féltre ezt a szót. Nem a nyavalyás érzelgősséget értem alatta, azt bunkózni, pusztítani kell, ahhoz semmi köze Szigligetinek. Hanem a tiszta világlátást értem, ami ragyogóvá teszi Szigligetinek minden művét. Ennek a nagy poétának oltára volt a tisztaság, eszménye a nő, pedig ő is ismerte az életet. A mai írók legtöbbje, különösen költőink, sötét pincékben, csatornákban kotorásznak, és ezt úgy nevezik, hogy mélyen járnak. Szigligeti nem járt ilyen mélyen, ő a felszínem maradt, ahol a napot láthatta, a természetet." (Jóval később Kosztolányi sokat vitatott verse, az Esti Kornél éneke ugyanerre az ideára alapozódik.) Cikkének harmadik tétele szerint Szigligetitől hazaszeretetet lehet tanulni, noha tudja, hogy ezt a szót kimondani több mint vakmerőség. De a szóban van a hiba, lejáratták, kiüresítették egykori ne1 Nadányi Zoltán - Osvát(h) Ernőnek. (Gyászborítékban, gyászlevélpapíron).A levél címzése: Nagyságos Osvát(h) Ernő úr a Nyugat szerkesztőségében. Budapest, Lónyay u. Aláírása: Őszinte, mély tisztelettel Nadányi Zoltán (1914) ápr. 9. OSZK, V. 955/20 2 Mit tanulhatunk Szigligetitől? Nagyvárad (a továbbiakban Nv.) 1914. márc. 8.1-2 mes értelmét, amit vissza kell származtatni. Nadányi nem nevezi néven a népnemzeti epigonokat, úgy gondolta: sapienti sat. Az értők értenek a szóból. Félreérthetetlen az is, ahogy a naturalista irányzatot bélyegzi meg, s a nyomorköltészetet elveti. 1916-ban már szellemi tényezőnek, meghatározó személyiségnek számított Nagyváradon, adtak a véleményére, ezért a lap rábízta a város társadalmi-szellemi életében fontos személyek műveinek minősítését. Nadányi ismertette Kollányi Boldizsár Vérfoltok c. kötetét, amely a maga nemében kuriózumnak számított.

3 Kollányi főmérnök volt Nagyváradon, szabadkőműves, esztétikai és filozófiai cikkek szerzője, Ady egyik legjobb barátja. Mint ismeretes, ő szerkesztette A Holnap c. antológia (1909) második kötetét, s az általa írt előszó, ha lehet, még jobban felbőszítette a konzervatív irodalmi és politikai köröket. A polgári radikális Kollányi a marxizmussal is kacérkodott, de 1914-ben váratlanul önként bevonult katonának, s huszárfőhadnagyként végigszolgálta a világháborút, mintegy megtagadva korábbi elveit. Hőstetteiért később kitüntetéseket kapott, s Váradon közmegbecsülésnek örvendett. De a legváratlanabb az volt, hogy a fronton verseket kezdett írni, s kötetbe gyűjtve otthon megjelentette őket. A költemények elismerő kritikákban részesültek, szerzőjüket nem kisebb tollforgatók, mint Móra Ferenc, Mérey-Horváth Károly, Rákosi Jenő és mások Gyóni Géza mellé állították. Az igazság az, hogy dilettáns kísérletről van szó, mind a versek vulgárdarwinista, másfelől magyarkodó eszmeiségét, mind művészi eszközeit tekintve, ráadásul a Vérfoltok c. kis könyv hemzseg a helyesírási hibáktól. Itt-ott ugyan megcsillan valami a valódi költészet aurájából, de ezeket a fényvillanásokat a prózai nehezékek, a közhelyek és a kezdetleges ritmushibák azonnal beárnyékolják. Nadányi tisztában volt vele, hogy a könyv nem igazi költészet foglalata, de a város köztiszteletben álló polgáráról, egy háborús hősről ezt nem írhatta meg, ellenben „sztaniolba csomagolt" fogalmazással értésére adta a tisztelt olvasónak, becsüli azt, aki a lövészárokban verset ír, de ezek a versek kétes értékűek. „Szaggatott, ideges, jajkiáltó, síró sorok. Némelyik vers mintha töredék volna, mintha a végét, elejét elkapná a fergeteg, s valami nehéz moraj zúg a versek mögött: a háború távoli zenebonája. Persze túlzás, tévedés is bőven akad a versekben, de ki várhatna formai tökéletességet, kristályos leszűrődést egy poétától, aki sáros, véres lövészárokban teremti a verset? Sok értéket találunk Kollányi könyvében, s az apró hibákat azzal a tudattal bocsátjuk meg a szerzőnek, hogy azokkal ő maga is tisztában van. Háborús versek ezek egytől egyig, még azok is, amelyek nem a háborúról szólnak, ahol nincs szó rohamról, vérről, ágyúdörgésről, ahol a költői lélek legbelső lírája rezonál az élményekre. S talán éppen 3 Vérfoltok. Énekszó a förgetegben. - Kollányi Boldizsár verseskönyve. Nv. 1916. ápr. 23.13