A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Természettudomány - Dudás Miklós: A pusztai ölyv (Buteo rufinus) előfordulása és fészkelése a Hortobágyi Nemzeti Park működési területén

A PUSZTAI ÖLYV (BUTEO RUFINUS) ELŐFORDULÁSA ÉS FÉSZKELÉSE A HORTOBÁGYI NEMZETI PARK MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN 13 Említésre méltó jelenség, hogy 1998-bQn a Hortobágyon, 1999-ben Békés megyében, majd2003-tól 2006-ig a Nagykunságban pusztai ölyv(hím) és egerész ölyv(tojó) sikeresen hibridizálódtak és 2-3 Mákat repítettek ki évente. A HAZAI FÉSZKELŐ ÁLLOMÁNYT NÖVELŐ AKTÍV BEAVATKOZÁSI LEHETŐSÉGEK A Hortobágyi Nemzeti Park „górési" madárrepatriáló telepe 1992ben egy sérült pusztai ölyv párt kapott további gondozás céljából (néhai Galántay Lelovics Györgytől). A következő év tavaszán a röpdéjükbe behelyezett műfészket elfoglalták és öt tojáson kezdődött el a kotlás. A tenyészidőszak (33 nap) végén három fióka kelt ki, de végül is csak egyet sikerült felnevelni! A problémát az okozta, hogy abban az időben kizárólag lefojtott selejt naposcsibét kaptak takarmányként. A néhánynapos fiókák etetésekor a tojó által széttépett naposcsibék sárga szikanyaga beszennyezte azok pihetollait, s rájuk száradva egy vastag kemény réteget képezett a bőrfelületükön, evvel megakadályozva a normális termoregulációt (hőátadást) a szülők ós a fiókák között. Az utolsó fiókánál vettük ezt észre, amikor már az is szinte teljesen ki volt hűlve, de még ólt. A fészekből kivettük, s infralámpa alá helyeztük. Több napon keresztül folyamatos tisztogatásokkal sikerült a beszáradt szikanyagot eltávolítani a fióka testéről. Közben, hogy a szülők ivadékgondozási késztetése ne „gyengüljön" a fióka elvételével, egy azonos korú (4-5 napos) héja fiókát tettünk a fészkükbe. A tojó először „gyanakodva" fogadta a jövevényt, csőrébe fogta, felemelte, hosszú percekig forgolódott körülötte, míg végül elfogadta, és maga alá vette. Három hetes korig neveltük infralámpa alatt a pusztai ölyv fiókát, majd visszahelyeztük a héja fióka mellé. A szülők mind a két példányt felnevelték. A röpdéből a már röpülős fiatalt meggyú'rűzve engedtük szabadon, (1993-ban) Hortobágyi Nemzeti Park északi pusztarészén úgy, hogy a fióka még élő „zsákmányt" addig nem fogott. Három évvel később ez a madár került meg elpusztulva a Bihari-síkon, fészkelés közben. 1994-ben a sérült pár ismét három fiókát produkált öt tojásból, de azok eltünedeztek a fészekből néhány nap alatt. (Vándorpatkányra gyanakodtunk.) 1995-ben, hogy elkerüljük az előző évi kudarcot, gépben mesterséges körülmények között keltettük ki a tojásokat. Öt fiókát sikerült abban az évben produkálni. Négy fiókát adoptáltunk 3-4 hetes korban, természetes pusztai ölyv fészekbe. Az ötödik fiókát a következő év tavaszán engedtük szabadon, addig rendszeresen dresszíroztuk őt a röpdében, élő „préda" állattal(fehérpatkány). 1996-ban ugyancsak mesterséges keltetéssel négy fiókát sikerült felnevelni. Érdemes megemlíteni, hogy a keltetés lefolyása nem volt zavartalan. Egy pusztai vihar során áramkimaradás támadt a telepen, a keltetési periódus középső harmadában. Az éjszaka folyamán, 9 órán át „túlhűltek" a tojások. (Az áramfejlesztő generátor nem indult be.) Hajnalban a pusztai ölyv tojásokat betettük az egyik röpdében lekotlott egerészölyv pár alá, s csak két nap eltelte után kerültek vissza a keltetó'gépbe. Ennek ellenére kibírták ezt a szélsőséges hőmérsékleti ingadozást, mind a négy tojásból kikeltek a fiókák. Négyhetes korukig neveltük őket, ezután a két idősebb fiókát a Jászságban talált fészekbe adoptáltuk. A telepen maradt két fióka a későbbiek folyamán nem kerülhetett oda, mint ahogyan terveztük, mert egy vihar ezt a fészket is lesodorta. Ez abban az időszakban történt, amikor már a két adoptált fióka jól repült, kijártak a fészekből. Az eredeti két fiókát egy közeli magaslesre épített műfészekbe helyeztük, s azokat is tovább etették a szülők a kirepülésig. A górési telepen maradt két fiókát is sürgősen ki kellett volna helyezni, mert már majdnem röpképesekké váltak. De mivel nem ismertünk több sikeresen költő pusztai ölyv párt (két ismert hazai költő párnál is meghiúsult a költés 1996-ban), így a telep közelében egy lakott egerészölyv fészkébe adoptáltuk őket. Egy már majdnem teljesen kifejlődött röpképes fiókája volt az egerészölyv párnak. A fészekhez való közeledésünkre ki is ugrott, de még sikerült megfogni és visszahelyezni a pusztai ölyvfiókákkal együtt. Az első két napban úgy tűnt, hogy az „elfogadás" megtörtónt a fiatal pusztai ölyvek a fészekben nyugodtan viselkedtek, az egerészölyv fióka sem mutatott agresszív viselkedést. Három nap múlva a fiatal egerészölyv napközben kirepült a fészekből, s csak éjszakázni tért oda vissza. A pusztai ölyvek egész nap „eleségkérő hangon sírtak", de a „dajkaszülők" nem etették őket. Az „eléhezés" elkerülésére naponta egyszer a fészekben megetettük őket fehér patkánnyal. Egy héttel később kénytelenek voltunk visszavinni őket a telepre az eredeti szülők volierébe, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a „dajkaszülők" nem fogadták el a már teljesen kifejlődött fiatal pusztai ölyveket.