A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Néprajz, kulturális antropológia - Surányi Béla: A Kárpát-medence paraszti növényhasználata a XVIII–XX. században

A KÁRPÁT-MEDENCE PARASZTI NÖVÉNYHASZNÁLATA A XVIII—XX. SZÁZADBAN 137 mészéiben élő és a helyi termesztett fajtákban rendkívül sok olyan tiszta vonal van (...), amelyekre még szüksége lehet az emberiségnek a gazdálkodási rendszer változásával (...) minden országnak életbevágó feladatai. ..) a termesztett helyi fajtáknak a megőrzése, különösen (...) az elsődleges kultúrközpontok(génközpontok) ősi termesztett növényállományának biztosítása." A paraszti növényhasználat még birtokában volt azoknak a kultúrnövény fajoknak, főleg fajtáknak, melyek a történelmihagyományok és azökológiai adottságok eredőjeként születtek meg. A nemzedéki örökségként hagyományozódó biológiai sokféleség fenntartotta a gazdálkodás egészének is a sokszínűségét. A kertkultúrát - a szántóföldi agráriumtól eltérően - kevésbé vagy egyáltalán nem korlátozták a feudális kötöttségek. így a gyakorlati tapasztalat, a paraszti lelemény sokkal nagyobb szabadságot élvezhetett, amely tovább bővítette a fajták számát, a hozzájuk kötődő művelési fogások tárházát. A XIX. századtól a fajták száma jóval nagyobb arányban bővült, mint a korábbi időszakban, ami részben a hazai nemesítés megindulásának, részben a behozatalmk köszönhető. Ugyanakkor „.. .az utolsó évszázad alatt nemcsak nagyszámú gyümölcs- és szőlőfajta, hanem fontos termesztési módszerek, eszközök, terményhasznosítási és tartósítási eljárások, sőt a gyümölccsel kapcsolatos szokások merültek feledésbe."

326 Ami mögött nem az húzódott meg, hogy a falusi életmód hátrányba került volna a városival szemben. A parasztság bizonyos fokú polgárosodása, az önellátó paraszti gazdálkodás mellett az árutermelő paraszti réteg megjelenései specializálódó, részben szántóföldi, nagyobb részt zöldség-,szőlő-,gyümölcstermesztés térhódítása járult hozzá a paraszti agrárium biológiai alapjainak átalakulásához. Ez mind módosította nemcsak a fajtahasználatot, hanem a művelési szokásokat, módokat is. Az 1945 utáni korszakban ez a folyamat felgyorsult, megváltoztak a politikai-gazdasági viszonyok. A történelmi parasztság fokozatosan kiszorult a magyar agrárkultúrából, ami együttjárt a tömegtermelés térhódításával, a hibridizáció gyakorlati alkalmazásával. Nemcsak a fajtahasználat szűkült,hanem a termesztésimódszerekis egyneműsödtek. Visszaszorult, sőt eltűnt a tájtermesztés, minden „velejárójával" együtt. A történelmi parasztság „utóbástyái" azonban átmentették -jórészt a háztáji termelés révén - gazdálkodásuk biológiai alapjait. A kertkultúrában talán könnyebb volt megőrizni a termesztés hagyományait, hiszen a kiskertek száma nem csökkent, hanem növekedett is, melyekben óhatatlanul is fennmaradtak a helyi fajták, sőt a történelmi fajták is. Gondoljunk a felhagyott szőlőskerteké, ahol a fajta „reliktumok" sokasága élte túl a változásokat. Ezeknek a régi fajtáknak a „kiszolgáltatottsága" minimálisnak tekinthető a mai fajtákhoz képest, vagyis jóval ellenállóbbak, ezenfelül tovább tarthatók művelésben is. Jobban beilleszthetők a napjainkban terjedő organikus vagy ökológiai szemléletű termesztésbe is. „ A történelmi és tájfajták iránt mutatkozó érdeklődés már korántsem nosztalgikus jellegű, mivel épp a termesztési és fogyasztási kultúrának köszönhetően alakult ki, amit a vegyszerek túlzott használatától való félelem is motivált."

327 Az a környezet, amelyben egykor működött a hagyományos gazdálkodás - ide sorolandó a paraszti gazdálkodás - a lényegét tekintve azt jelentette, ahogyan a talajjal, a vízzel és a tápanyagokkal bántak. „ A fenntarthatóság elve alapján kevés külső termelési tényezőt alkalmaznak, a természetes növényi tápanyagokkal gazdagítják és az anyagok körforgásának biztosításával megőrzik, védik a talajt és kihasználják a genetikai sokféleséget(...) a hagyományos földművelési módszerek a természetes ökológiai folyamatobi utánozzák, a hagyományos módszerek tartós alkalmazhatósága abban az ökológiai mintában gyökerezik, amelyekhez igazodnak."

328 E gazdálkodási környezet biológiai hátterét jelentették azok a régi kultúrnövény fajok és -fajták, amelyekre a hajdani agrárium épült. A biohistóriai szemlélet megléte nemcsak a mezőgazdasági kultúra múltja, hamm jövője szempontjából is fontos. Napjainkban az egyénigazdálkodás újjáéledése felszítja az érdeklődést a régi fajok, fajták, termesztési módszerek iránt. Az utókor azzal is megbecsüli az elődöket, ahogyan azok örökségével sáfárkodik. Hiszen ennek révén őrködünk kultúrnövényeink sokféleségén, a hozzájuk kötődő gazdálkodási-, munka-, és eszközkultúra már „bizonyított" hagyományainak fennmaradásán, nemzeti örökségünk részeként. IRODALOM A DÉRI MÚZEUM ÉVKÖNYVE 1988 1987 AGRÁRJÖVŐNK ALAPJA A MINŐSÉG 1999 XLI. Keszthely, AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 1978 1-2. Bp. AGROBOTANIKA 1974 Tápiószele 1975 Tápiószele A JÖSA ANDRÁS MÚZEUM ÉVKÖNYVE 1989 Nyíregyháza AZ ALFÖLDI TUDOMÁNYOS INTÉZET ÉVKÖNYVE 1946 1.1944-1945. Szeged A NÖVÉNYTERMESZTÉS KÉZIKÖNYVE 1966 l-ll. Bp. ANTALD.-ERDÉLYI

I-NAGYZ-SEBŐKM P.-MÓZESP. 1957 Szántóföldi növénytermesztés. Bukarest A VILÁG HELYZETE 1987/88-BAN. 1987 Bp. BALASSA I. 1960 A magyar kukorica. Bp. BÁLÁS Á. 1889 Általános és különleges mezőgazdasági növénytermelés. Magyaróvár 326 SurányiD.(2002):93327 Ua. 328 A világ(i987): 211-212.