A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006 (Debrecen, 2007)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Nadányi Zoltán Nagyvárad irodalmi életében (1914–1920)

NADÁNYI ZOLTÁN NAGYVÁRAD IRODALMI ÉLETÉBEN (1914-1920) 105 Nadányi Zoltán József Attila Fekete sik. A fagyra tőrt emel az ág És minden ág nekem esik s a pusztaság és minden kő. Dühös gomoly fekete sóhaja lebben - ütlegel, ostromol. varjúcsapat ing-leng a ködben. Dögkeselyűk, csőrös vadak a vesztemet lesik. „A fordulónál fennakadt mert annyi mosoly, ölelés fönnakad aszívemisegyágbogon. a világ ág-bogán." (Téli éjszaka) De a távoli hasonlóság fennáll a híres „A semmi ágán ül szívem" sorral is. A Hüllők a homokon c. költemény hatását növeli az a kontraszt, hogy a versalany a „tündérlány jöttét" várja a tengerparton, helyette hüllők fekszenek a homokon. Ismert költői fogása a szecessziónak a kivetettség, a magányosság hangoztatása, gondoljunk a Nyugat klasszikusainak korai verstermésére. A borzasztó fehérség ciklusban találjuk az Anyád negyvenéves asszony c. verset. Ez a tömör sorokban hömpölygő bátor költemény a polgárosuló korszak fiatalságának, nőknek és férfiaknak szexuális kényszerhelyzetét, a valláserkölcsön nyugvó feudális konvenciók által lefojtott nemi vágyakozását, a fiziológiai és a társadalmi érettség kontrasztját tudatosítja. Ennyiben aktuális korproblémát vetfel. Az illem ál-idillikus szelló'zetlen celláiban fuldokolnak a lelkek. A költői szubjektumot elemi ösztöneinek kiélésében (szíve hölgyét legszívesebben ölbe vinné egy pusztai bozótba) gyengesége korlátozza, ezért kényszerül betartani az etikai előírásokat és elszenvedni az értelmetlenné vált együttléteket. A vers felett Freud szelleme lebeg. Ez a tehetetlenség-közérzet főleg Kosztolányinál, Szép Ernőnél etikailag átcsapott ellentétébe, már nem szégyen férfiatlanul „anyámasszony katonájának" lenni, hanem valósággal dicsőség az elesettség, a gyermeki attitűd. Az Énekszó a magánynak, a szerelem hiányának éneke, Ady Sóhajtás a hajnalban c. versének rokon párja, de abban a felsorolás követeléssé, felháborodássá forrósodik, ebben a rezignáció az önpusztítást is fontolgatja. Stilárisan tehát nem egységes szövegekkel van dolgunk. A Csillogj, drágakőszimbolista vers, a drágakő a szerelem anyagi másléte, inkarnációja, a költő szubjektív értékrendjének karátokban kifejezett felső foka. Babitsra üt (Hegeso sírja) minden különbözősége ellenére klasszicizáló tendenciája miatt a pompás Római hölgy sóhaja c. szonett, mint a mérték, az önmegtartóztatás apoteózisa, amelyet Sas Ede a kötet kiemelkedően legszebb darabjának minősített.

18 Nadányi Flauberttel szólva elmondhatta volna magáról: a római hölgy én vagyok! Kun András egy tanulmányában meggyőzően bizonyította, hogy a századelő modernista magyar költészetében olykor egy versen belül is több stílusréteget lehet észlelni. (KUN, 1971) Ennek a teóriának iskolapéldája az Emlékszel? c mesteri szonett, amely egyben Nadányi költői erejének, atmoszférateremtő, érzéki megjelenítő képességének a bizonyítéka. Impresszionista fényben ontja báját, s árasztja a rokokó hangulatot: „a kezeink, mint kis kölyökkutyák 18 Sas Ede: Nadányi Zoltán. - A Nagyvárad eredeti tárcája. Nv. 1917. ápr. 29.2-3 / hancúztak együtt összekulcsolódva." Említést érdemel, hogy némileg más változatban, de ez a kép tér vissza Szabó Lőrinc egyik versében is: „Ügy bújtak össze ujjaink, / csókolva egymást kétszer öt / combjukkal, mint szeretkező, /fantasztikus kis állatok. „ {Ujjaink, 1928) Még mindig vonzerővel bíró pólus volt számára a népies formanyelv, de már nem a műköltészet, hanem az eredeti folklór révén. Semmi jel nem mutat arra, miként Walter Gyula hitte, hogy ez a gesztus Kiss József hatásának tulajdonítható. (WALTER, 1917) Kiss József egykor magasan álló csillaga ekkor már leáldozóban volt, másrészt a ballada terén nem bizonyult újítónak, Arany Jánost utánzó művei mind tematikailag, mind szerkezetileg a hagyományos epikus előadásmódot követik. A Ballada a kádár fiáról, ha egyáltalán lehetséges ilyen műfaji megjelölés, lírai ballada, mert maga a leány mondja el szimbolikus nyelven az „útját keresztező" tragikus találkozást a kádár fiával, ami itt a sejtelmességet helyettesíti. Az ő előadásának epikus mozzanatai a 11 versszakbói mindössze 3-at igényelnek, a többi érzelmi kitörés, tragikus hangú meditáció, önvesszőzés. Az esztéta modernizmus követelményeinek megfelelően eltolódtak a hagyományos szerkezeti arányok a lírai komponensek javára, bár ne feledjük, már Arany azt tartotta, hogy nem a történet a fontos, hanem a történet hatása az érzelmekre. Nem hiányzik azonban a babonás hitből táplálkozó fantasztikum: (Jaj, nem megyek haza, /(...) bagoly ül a házon), a csodaáhítás: (Erdő minden ága, / veszője leszálljon). A felező hatosokban írott, szinte rohanó verssorokban szokatlan dinamika érvényesül. Ugyanebben a versformában íródott a címadó Kerekerdő, amely voltaképpen balladai hatású, szilaj szerelmes vers, felszerelve a romantika számos kellékével: lányrablás, kivonulás a társadalomból, beleolvadás a kozmikus természetbe, segítő és ártó állatok szerepeltetése, szökés, őrjöngő fergeteg, bosszú. Amire az Anyádnegyvenéves asszony'versi narrátora gyengesége miatt nem vállalkozott, az kvázi megvalósul a Kerekerdő-ben. Megvalósulhat, mert a romantikus szerelmi epizód a képzelet terméke, a valóság minden vonatkozása ki van rekesztve belőle. Olykor az álom vagy képzelet átúszik a realitásba vagy fordítva. Kitalál valamit, például, hogy levelet kap, vágyjon felé szerelmesével egy bárka a tengeren, s a képzelt eseményt érzései segítségével észleli. Velencében a dózse lányának udvarol, már éppen pengetné a dalt, de nem leli a gitárját. „Ki vagyok én, és hol vagyok?" ébred a valóságra. Vagyis érzékelés és észlelés, szenzualizmus és ráció összemosódik. (A bárka; Csillagos, holdas Velence) A fiatal Nadányi a szépségeszmény jegyében a művészetet a valóság fölé helyezte, mint általában a századelő modern külföldi és hazai költői. Ez megnyilatkozhatott úgy, hogy elfordultak a valóságtól, de úgy is, hogy a művészetnek különleges, mágikus erőt tulajdonítottak, mindenhatóságát vallották. A szecesszió nosztalgiával viseltetett régi kultúrák színhelyei iránt. Alig van jelentős század eleji költő, aki ne írt volna Velencéről. (Babitsnak több Velence-élményt hordozó költeménye ismeretes.) E nosztalgia gyümölcse a Csillagos, holdas Velence is, melyet most azért említünk, mert a vers hőse az ígért dalt többre tartja az életénél. A vers Orpheuszi hatalmának szinte programszerű kifejezése a Dalolj, dalolj c. költemény, amely azt hirdeti, hogy a dal képes elnyomni az ágyú, a jajszó, a vészharang hangját, csak egy igaz van: a dal.