A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Természettudomány - Nyilas István: A Pomatias fajok (Gastropoda, Prosobranchia) újabb előfordulásai Magyarországon és állatföldrajzi értékelése

A P. rivulare kis populációját találta meg Majoros (1987) 1985 őszén a Szekszárdi-dombság északi részén levő Sötét-völgyben a Haramia-forrás közelében. Véleménye szerint „valószínűleg emberi behurcolással jutott itteni élőhelyére". Bátorliget és környékének kutatása során Nyilas 1988-ban (1988. október 18.) egy élő példányt talált, ez az eredmény a harmadik hiteles élő előfordulást jelentette Bátorligeten (Nyilas Sümegi 1991). A bátorligeti területet kevésbé ismerő és lényegesen kevesebbet gyűjtő Pintér (1991) nem talált élő P. rivulare példányt, pedig a faj publikációjának készítése alatt élő alakban biztosan előfordult. A P. rivulare kutatással kapcsolatban a legnagyobb meglepetés 1995 őszén ért, mikor Bátorliget közelében egy eddig nem ismert lelőhelyen megtaláltam Magyarország legnagyobb P. rivulare populációját. Az egyedek összeszámlálása után a populáció mérete 1650 egyed volt. A korábbi néhány egyedes előfordulások után először sikerült kimutatni egy igen erős populációt Magyarországon. A Pomatias rivulare példányait szubfosszilisan megtaláltam Bátorliget (Fényi-erdő) és Nyírábrány közelében (Jónás-rész) kiszáradóban levő láprét területén. Fosszilisan előkerült Bátorliget és Püspökfürdő környékéről (Soós 1943). Willis et al. (1995) szerint A Pomatias rivulare megközelítően 7000 évvel ezelőtt jelent meg Bátorliget környékén. A P. rivulare Magyarország ÉK-i populációja Bátorliget térségében korábban kapcsolatban állt a nyírábrányi és a Nagyvárad (Püspökfürdő) által jelzett populációkkal (1. ábra). Ezek a Nyírség peremi - Érmelléki populációk valószínűleg kapcsolatban álltak az erdélyi populációkkal. A faj jelenleg Erdély számos pontjáról ismeretes, elsősorban a Maros folyó és vízrendszerének környékéről. A faj ismeretes Kolozs (Kis-Szamos), Berethalom (Nyárád), Segesvár (Nagy-Kükiiilő), Nagytalmács (Hortobágy), Fenyőfalva (Cibin), Szászsebes (Sebes), Nagyág (Maros), Hátszeg (Sztrigy), Ponor-Ohába (Sztrigy) környékéről, továbbá Virciorova (Temes) és a Duna vaskapui környékéről (Herkulesfürdő, Cserna-völgye) (Bielz 1867, Soós 1943, Grossu 1956). A faj a Duna vaskapui térségéből húzódott Herkulesfürdő irányába, majd a Porta Orientalis - Temes folyó völgye Tercgova és Karánsebes szakaszán haladva jutott a Bisztra folyó völgyén Hátszeg térségébe. Hátszeg környékéről elsősorban a folyóvölgyek közvetítésével több irányba terjedt el az Erdélyimedencében. A P. rivulare, mint nedvesség és melcgigényes faj a Duna árterületén levő galériaerdők mentén hatolt nyugati irányba és a Cserna folyó torkolatánál északra vándorolva terjedt el az Erdélyi-medencében. Az erdélyi area északkeleti irányban átterjedt a Nagy Magyar Alföld Nyírség peremi gyakran lápos területéig. Legészakibb elterjedése korábban Bátorliget környékéig kiterjedt, majd az area északnyugati határa visszahúzódott, otthagyva élő „lenyomatként" a bátorliget! szigetpopulációt, de szubfosszilisan megtaláltam Nyírábrány közelében (Jónás-rész) és a bátorligeti Fényi-erdő területén is. A P. rivulare kelet-mecseki előfordulása (Máza, Vékcny) (Uherkovich-Tóth 2001) jelzi, hogy a faj Szerbia és Montenegró irányából ÉNy-i irányba a Duna völgyében tovább terjedt, kialakítva ezzel areájának legnyugatibb pontját és ezt a folyamatot erősíti meg a korábbi Szekszárd környéki előfordulás (1985) is, mely már jelezte, hogy a faj észak-nyugati irányban előrenyomulóban van. A kelet-mecseki populációk kialakításában a szerbiai kapcsolat volt döntő és egészen fiatal képződési!, szemben a bátorligeti populációval mely reliktum jellegű, a faj areájának visszahúzódásával alakult ki és kialakulásában erdélyi kapcsolatot mutat. A populáció fennmaradása szempontjából döntő a populáció egyedszáma, de sajnos a legtöbb publikáció nem tartalmaz a populáció méretére vonatkozó egyedszám adatokat. A faj vonatkozásában a bátorliget térségében jelentősen megnövekedett egyedszám (1650 egyed), másrészről a Mecsek előterében és a Szekszárdi-dombság környékén történő megtelepedés a faj számára enyhén kedvező környezeti változásokat jelez. A P. rivulare, mint pontuszi-északbalkáni faunaelem előrenyomulása kapcsolatban áll a térségben zajló klímaváltozással, mely leginkább a mediterrán hatásokat erősítette fel. 85