A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Irodalomtörténet - Lakner Lajos: A Csokonai Kör és Debrecen társadalma

matikusnak tűnik, azonban az ezt alátámasztani kívánt idézet- és példaanyag - mely érthető módon inkább szerzői önvallomásokból és kevésbé az elméleti irodalmak meglátásaiból merít - mindenképpen értékessé teszi e fejezeteket is. Nem véletlen, hogy a könyvet bíráló kritikák is épp a teoretikus megállapításokat igazoló, bőséges és frappáns „szöveges illusztrációkat" tekintették az Irodalom és kommunikáció egyik legfőbb erényének.

13 Ezen túlmenően igen tanulságosak lehetnek mind a mai napig is azok a műalkotás megszületése kapcsán részletesebben is tárgyalt szempontok, melyek a szövegek nyelvi formálódása kapcsán valóság és fikció viszonyát értelmezik egy-egy szépirodalmi alkotáson belül. Balogh részletesen járja körül azt a folyamatot, melynek során a hétköznapi beszédet jellemző referenciális beszédmód áttetszőségre törekvő denotativ jelentései egy szövegbe kerülve többértelmü konnotációkra tesznek szert. Hangsúlyozza, hogy ennek köszönhetően egy szépirodalmi mü nyelve, bár tagadhatatlanul utal a saját világán kívül eső valóságtartalmakra - a jakobsoni kommunikációelmélet poétikai funkciójának értelmében -, önmaga jelszerüségére reflektál elsősorban. Ez az elképzelés főként azért tekinthető előremutatónak, mert messze meghaladja a lukácsi irodalomesztétika akkoriban még sokak számára megkérdőjelezhetetlennek tetsző elgondolásait. A befejezett műalkotást már úgy mutatja be Balogh, mint ami különvált és elidegenedett az alkotójától (ezzel kapcsolatosan meg is fogalmazza a „költő halála"-gondolatot), és amely a befogadójára vár, hogy az jelentésadással kezdeményezzen párbeszédet vele. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az Irodalom és kommunikáció szerzője számára a műalkotás mint objektív létező állandó és önazonosságát őrző entitás, melyet igazából az olvasás során soha nem leszünk képesek tökéletesen megérteni. Ennek köszönhetően „a változatlan, objektív műalkotás mindig 'új és új alakban' teremtődik meg a befogadó tevékenysége nyomán s ezáltal újabb feszültség jön létre az irodalmi tárgy és az értelmezések során végtelen számban keletkező egyéni, szubjektív értékelések között."

14 Ezért is érthetünk egyet teljes mértékben Lakner Lajos megállapításával, miszerint Balogh „bár érzékeli az olvasó szerepének a jelentőségét, de felfogásában a szerző továbbra is olyan szuverén szubjektum volt, aki birtokolja a müvei jelentését."

35 Ettől függetlenül azonban tagadhatatlan, hogy néhány felvetése már némileg előlegezi a későbbiekben elterjedő recepcióesztétikai olvasás alapkérdéseit. Amikor például arról értekezik, hogy az értelmezői értékítéletek ki vannak szolgáltatva az időben folytonosan megváltozó befogadói elvárásoknak, könnyen felfedezhetjük a párhuzamot Hans Robert Jauss ilyen irányú meglátásaival.

36 Mindezek alapján érzékelhető tehát, hogy Balogh irodalomelméleti kézikönyve nemcsak pusztán azért lehetett volna fontos állomása a hazai teoretikus kutatásoknak, mert eleve kevés volt az igazán jó összefoglalás a korban, hanem azért is, mert az átlagosnál magasabb színvonalon és kellő mélységű ismeretek birtokában vitte véghez mindezt a szerző. Azonban - amint arra Lakner Lajos is utal

37 - a könyv sajnálatos módon csak szűkebb körben vált olvashatóvá, s megállapításai épp ezért nem is igazán váltottak ki komolyabb visszhangot, ami már csak azért is sajnálható, mert jól követhető, világos stílusa és magyarázatai miatt akár a nem szakmabeli olvasóközönség érdeklődésére is igényt tarthatott volna. 33 Szabó: I.m.; Jagusztin László: Balogh László: Irodalom és kommunikáció. Alföld, 1976/7, 81 -82. 34 Balogh: irodalom és kommunikáció /., I.m., 41. 35 Lakner: A közvetítő, I.m., 422. 36 Jaussnak az elvárási horizont és a műalkotás közötti distancia problémáját feszegető gondolataira emlékeztet többek között, amikor Balogh azt taglalja, hogy egyes műfajok, illetve életművek sokszor csak évtizedekkel később találják meg értő közönségüket, mert a kortársak még egy korábbi irodalmi norma elvárásaival olvassák müveiket (pl. Ady esetében). Lásd ehhez: Hans Robert Jauss: Irodalomtörténet mint az irodalomtudomány provokációja, in: Olvasáselméletek (szerk. Dobos István), Debrecen, 2001, 231-265. 37 Lakner: Jelképek..., I.m., 6. 447