A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)
Néprajz, kulturális antropológia - Szabó Anna Viola: Lukács Juliska ruhái
vezeti azt be: „Főfontosságú kérdés a toalett a színésznőkre nézve, akiknél a siker kivívására a játékművészettel majdnem egyforma erős, sokszor még erőscbb tényező is az öltözködés művészete. A színházba járó szép asszonyok sokszor azt sem tudják, mit játszottak. Mert az kötötte le minden figyelmüket, hogy milyen volt az Almássy Lola toalettje... (...) A férfiak sem igen tudják, hogy tulajdonképpen nem a nőnek, hanem a toalettjének hódolnak! (...) Hány nő és hány színésznő segített magán a ruhával, amely őt a többi fölé emelte, s hány ragyogó szépség tűnt már el a rosszul megválasztott szoknyák redőiben!" 5 " Juliska nagyon értett ehhez a művészethez is - hiszen a Népszínháznál mást se volt módja gyakorolni: ebben a versenyben is csak a helyi énekes kedvenc, Zilahyné Singhoffer Vilma körözhette le - mert hát egy primadonna, az mégiscsak primadonna. Juliska viszont „előkelő félvilági nő pazar toalettben", és feltűnést kelt „korhűen pompás öltözéke" meg „estélyi öltözete" némely darabokban. 51 (22-23.) Juliska ebben az időben középkorú színésznő, még versenyezhet, s versenyeznie kell legyen bár a debreceni korzó kevésbé forgalmas is, mint a pesti - azért itt is a fényképész kirakata előtt találja a sétáló a legjobb szórakozást. 52 A színésznő egyszerűen csak impozánsnak nevezett megjelenése, büszke, hősnői alakja ekkor már nagyrészt a fényképész retusecsetének volt köszönhető a kirakatbeli fényképeken: a fiatal korától hízásra hajlamos Juliska ekkorra valóban impozáns méreteket öltött. (24.) Hogyan lehetséges, hogy a közönség nem vette észre ezt a különbséget, a fényképész jótékonyságát? Az a szemléletmód, amely a fényképet igazságnak, a valóság leképezőjének tekinti, magyarázatot ad erre: hiszen a közönség saját arcát ugyanígy kezelte a fényképész! A fényképre tekintve az idő múlásával eltűnik a valóság referenciája, s a fénykép ábrázolata válik magává a valósággá: visszamenőleg változtatja meg azt: megmásítja az emlékezetet. A halványuló emlékképek helyébe a fénykép élessége lép, és kiváltja azt. Az válik igazsággá, ami a képen látható. Ebből a szempontból pedig mindegy, mennyi idő telik el a kép és a színpadi alak megtekintése között: az előadást nem látjuk többet, a fénykép pedig bekerül az albumba, és archiválódik: azt archiválja, amit ábrázol. Ha Juliska a képeken elveszített néhány kilót, akkor azok a kilók nem is léteztek; s ha a ruha elég lenyűgöző, az azt viselő alak fejedelmi termete részletkérdés. Ha a fénykép a kirakatban kiváltja a korzón való tartózkodást, akkor azzá leszünk, amilyennek a képen látszunk: személyiségünk feloldódik az ábrázolt személyében: mindegy, milyenek vagyunk a valóságban, hiszen azt úgysem látja, mert nem akarja látni senki. A retus, a díszletek, a kosztümök által keltett vágykép eltakarja és helyettesíti a valóságot. 5 ' * Amikor Lukács Juliska tíz év elteltével ismét megjelenik Debrecenben, nem hősnő már, se népszínmüveké, se polgári színdaraboké egyszerűen: anyaszínésznő. Elmúlt ötven éves, egyszer már vissza is vonult, meghízott, szépsége elhanyatlott, megöregedett. Nem is a korzóra, csak a színpadra tér vissza, hiszen a tűz még mindig lángol benne, még mindig vonzza a színház csillogása és sejtelme, megjelenése a lámpák előtt még mindig lenyíígözően méltóságteljes. „A Bob hercegben Lukács Juliska játssza a királynét. Gyönyörű, fejedelmi alakjával mindenkinek a figyelmét magára vonja. 50 Színházi Újság, 1906. november ( 111. évfolyam, 19. szám) 51 Dcbrcczcn, 1907. december 28., február 24., február 10. 52 Lásd a tudósításokat Letzter József kirakatairól: Debreezcn, 1903. október 17., 1904. március 22., 1905. április 22., 190S. július 5., november 29, december 8., 13., stb. 53 Mindennek elméletéhez lásd pl.: Ba/.in, id mű., vagy Barthes, Roland: Világoskamra. Bp., 1985., vagy Hirsch, Julia: Családi képek. Tartalom, jelentés, értelem. In.: Családi album. Miskolc, 2000. 70-110., stb. 332
