A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Történelem - Krankovics Ilona: Egy nemesi cím megújításának története

állíthatjuk, hogy Kis Orbán István valóban kifizette volna az egyességlevélben rögzített pénzt Bán János részére. A Vak Bánként emlegetett férfi zavaros, olykor valótlannak tűnő történeteket adott elő útjáról, melyben eredménytelenségét igyekszik leplezni. Bán János nem kis rosszindulattal azt állította, hogy nem kis fáradtságába került, Kis Orbán Istvánt „Kissé tsináni, mert az édes attya 62 esztendeig dolgozott rajta hogy Kis lehessen, de tsak Orbán maradt". Majd a „csinált" nemességre célozva a vádaskodást a következőképpen folytatja: „Ne kényszerítsen engemet arra A /felperes/ Uram hogy én is Históriát írjak, mert félő rajta hogy authenticaltatik még életemben a' mit én írni fogok, mert ha én írok, könnyen meg lehet, hogy Bétsben is el olvasssák és le húzzák Kisről az áll ortzát, tsak Orbán marad.""' Kis Orbán István válaszában újból előadta, hogy 1613-ban, hogy vitézségével „armálist" nyert Kis Andrásnak két Fiai voltak, Ferenc és Orbán, mely utóbbitól való származásuk bizonyítást is nyert. Apja, Kis Orbán János a 1751-ben a nemesség megújításával járó költségekbe nem fizethetett, mivel háza a Csatár leégésekor „mindene porrá égvén házának Tsak a fala maradt" testvérbátyja az „armalisból" kihagyta. Emiatt neki sok fáradtsággal ugyanazt az utat kellett végigjárnia, mint apja testvére már ötven évvel korábban megtett nemességük bizonyítása érdekében. Ezért kellett János testvérével, kérelemmel fordulnia Debrecen város tanácsához és Bihar vármegye nemesi közösségéhez, melyek ajánlására és közbenjárására a királyi udvar nemesi származásukat megerősítette és megújította. Kis Orbán István a továbbiakban előadja, az „őfelségéhez" küldött kérelem mellé az akkori „egész taxát fel kellett küldeni" amely 5000 rhénes forintnál is többe került."

17 Bán János Kis Orbán Istvánt azzal is megvádolta, hogy minden módot felhasznált, hogy előbbre jusson. A „rátarti" ember még attól sem riadt vissza, hogy a város elő járóit ebédre meghívja majd annak árát „megvegye", miután kiderült, nem választották meg „fürmendemek". A valószínű nem minden alap nélküli vádaskodásra, Kis Orbán István nagyvonalúan azt felelte, hogy Istennek hála, van még olyan jó állapotban, hogy egy ebéd adása kitelne tőle. A dologból viszont annyi az igaz, hogy a „Restauráció" előtt három nappal Kenessey Mihály szenátor azzal a kéréssel kereste fel, hogy „vendégséget akarnak adni", s mivel erre nála "jó alkalmatosság" van megengedné-e, hogy a vendéglátást házánál rendezzék. A kérés teljesítése semmi gondot nem jelentett számára, mivel három nappal korábban tartották felesége névnapját „a' szobákban sem rakódott minden a' maga helyére." A felesége szenátor urak kérésére intézte a vendéglátást, de az eszükbe sem jutott, hogy akár egy krajcárt is kérjenek érte. A már említett Kenessey Mihály szenátor „csak azon kívül fizetett, ami a Háztól ki nem tölt." Arra a vádra, hogy Kallóba menve, a „Úri Rendeknek Tractát" adott volna, azt adta feleletül, mivel saját „atyafiainál" szállott meg, s ott nem volt kit megvendégelni, majd a kérdést röviden lezárja:" vittem annyi eleséget és Bort, nem szoailtam én a máséra." Kis Orbán István végül kéri a törvényszék védelmét az alperes hamis és „motsokolódó" vádjaival szemben. Az 1810. szeptember 21-én elkezdett perben két év múlva december 19-én született ítélet. A bíróság döntése szerint, mivel Bán János hitelérdemlően nem tudta bizonyítani, hogy a Kováts Andrástól átvett 600 rhénes forint őt illeti, rá csak a tartozás megvételét bízták, köteles azt Kis Orbán Istvánnak átadni. Semmilyen kapcsolat nincs a Kis Orbán István nemességének kikeresése dolgában kötött egyesség és a bor árának megvételére adott megbízás között. Bán János a döntés értelmében köteles volt 600 rhénes forintot, a felvételétől számított 9 rhénes forint 20 krajcár kamattal együtt „scala" szerint számítva, tizenöt napon belül megfizetni. A bíróság "serio improbál16 HBmLIV.A. I018/c.22/1810. 17 HBmLIV.A. 1018/C.22/1810. 254