A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Emlékezés a Bocskai-felkelés 400. évfordulójára - Nagy László: Bocskai István Kassán (1604–1606) - Nagy László: Štefan Bocskai v Košiciach 1604–1606

ban és meg is sebesült, de aki sokat segített Bocskainak is a küzdelem sikerre juttatásában. Tragikus halálához természetesen semmi köze sincs Kassa akkori polgárainak. Már említettem, hogy Bocskai udvarának és Kassa lakóinak a több mint két esztendőn át tartó együttélése nem mehetett végbe összezörrenések nélkül. Ám e kapcsolatnak volt más oldala is. A hadi megrendelések, a városban megforduló főurak, gazdagabb nemesek, hajdúfőkapitányok különféle vásárlásai pezsdítőleg hatottak az iparűzésre és a kereskedelemre. S bár Bocskai halálát követően a várost rövidesen átvették a Habsburg-uralkodó megbízottai, tisztségviselői, s a protestáns hitélet szabad gyakorlása visszaállt, Kassa mégis önkéntes központjává vált az elkövetkező Habsburg-ellenes küzdelemnek is. Második székvárosa lett Bethlen Gábornak, I. Rákóczi Györgynek, de 1682-től többnyire itt tartotta országgyűléseit Thököly Imre, a legendáshírű „kuruc király", s központi helyet foglalt el a Nagyságos Fejedelem, II. Rákóczi Ferenc hosszúra nyúló küzdelme idején is. Kassának és a többi felső-magyarországi városnak nem csupán hadellátási, de különféle katonaállítási kötelezettségei is voltak ebben az időben, amikkel konkrétan segítették a Habsburg-ellenes haderők hadipotenciáját is. A városok három féle formában telesítettek katonai kötelezettséget és váltak részévé az országos hadierőnek: a közpénztárból állandó darabontokat fogadtak és fizettek a kapuk és falak őrzésére; a céhek tagjai a gondjaikra bízott falrészek és bástyák teljesen felszerelt védelemről gondoskodtak és ha kellett, azokat fegyveresen is védelmezték; meghatározott számú gyalogos puskást fogadtak és küldtek az uralkodó táborába és meghatározott ideig fizették is azokat. A felső-magyarországi városok általában mintegy 1400 gyalogost voltak kötelessek táborba küldeni. Kassa többnyire 200 fő küldésére volt kötelezve, de volt amikor sokkal többre. Felszereltségükről és képzettségükről, ellátottságukról a fejedelmi biztosok tartoztak meggyőződni, de rendszeresen céllövészetet tartottak a város védelmére kötelezett polgároknak is. A mai kutatás a korszak magyarországi polgárságát jellegzetesen középkori képződménynek tekinti, amelyet szorosan kötöttek a városgazdaság közösségi elvei. Ez a sajátos helyzet, párosulva a polgárok többségének valamelyik protestáns felekezethez való tartozásával, nagymértékben determinálta a városok magatartását a 17. századi Habsburg - ellenes küzdelmekben. Különösen a keleti országrészben ellenállás esetén ugyancsak kevés támogatást kaphatott volna a távoli központi hatalomtól - Bécstől vagy Prágától - amelytől különben a földrajzi távolságon kívül vallási ellentétek is elválasztották őket. így többségükben azoknak a felsőmagyarországi protestáns nagybirtokosoknak a politikai állásfoglalását követték, akik többnyire szembefordultak a Habsburg hatalommal, de legalábbis semlegesek maradtak. Az a történelmi körülmény, hogy a Habsburg-ellenes felkelések élén a hazai vagy nemzeti abszolutizmus kiépítésére törekvő vezetők álltak, egyengette a városok útját a Habsburg-ellenes táborba a mozgalmak minden rendi-nemesi jellege és céljai ellenére is. Ezért csatlakoztak azokhoz, noha - legalábbis Acsády Ignác megfogalmazása szerint - kívül álltak „a magyar nemzeti élet keretein." A helyzet azonban sokkal bonyolultabb volt, miként azt a jeles történelemtudós látta a 19. század végén. Ezt példázza többek között Kassa polgárságának a magatartása is jelen esetben a Bocskai István vezette Habsburg-ellenes küzdelem idején. A városi polgárság magatartásának megnyugtató értékeléséhez elengedhetetlenül szükséges a 16-18.századi Habsburg-ellenes harcosaink magyar és egyetemes történeti helyének pontos tisztázása, ami azonban még a jövő történetírói és hadtörténetírói feladatai közé tartozik. 21