A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Természettudomány - Dudás Miklós: A térségi nagy tájalakítások természetvédelmi vonatkozásai a Hortobágyi Nemzeti Park területén

s itt jelenleg mintegy 48 db bivaly legel, úgy, hogy a mocsárszegély (nádas, gyékényes foltok stb.) zónájába is be tudnak járni. Ezt a programot a nemzeti park igazgatósága kezdeményezte. Kora tavasztól késő őszig legelnek ott, télire hodályokban vannak elhelyezve. Az igazgatóság ezt az állatállományt 80 példányra kívánja felfejleszteni. A vizsgálat célja itt is hasonló, a nádasok visszaszorítása és a kopárabb parti zónák kialakítása az állatok legeltetése által. A balmazújvárosi Nagysziken (amelyet a múlt század elején agyag nyerőhelyként használt a lakosság, a helyén szoloncsák-szolonyec típusú szikes tó alakult ki) is igen szembetűnő változások következtek be az eltelt évtizedekben. A folyamatosan megváltozó biotikus és abiotikus tényezők együttes hatása, átalakította a szikes tavakra jellemző mikro életközösségek faji összetételét. A legelső ilyen limitáló tényező, ami megszűnt a falusi lakosság részéről a legeltetés. A szikes tóra rendszeresen kihajtották a háztájiból a kisebb-nagyobb háziliba és házikacsa csapatokat, alkalmanként még mangalica „csürhe" is oda-oda tévedt a vízviszonyoktól függően a tó szélébe. A háziállatok tartós jelenléte tulajdonképpen „karban tartotta" az itteni ökoszisztémát, a legelésükkel, taposásukkal, ürülékükkel biztosították azokat a kopár-iszapos-vakszikes formációkat, amelyek néhány szűk adaptációs képességű fajnak nyújtottak rendszeres táplálkozó és fészkelő helyet (gulipán, gólyatöcs, széki lile, tavi cankó stb.). Egy másik lényeges változás, ami méginkább befolyásolta a szikes tó eddigi optimális működését, az volt, hogy a 80-as évek végén egy állandó belvízlevezető csatornát vezettek keresztül a legelőn, viszonylag közel a tóhoz. Ez az állandó felszíni vízmozgás megváltoztatta a talaj sódinamikáját, vagyis a talajvízszint tartós megemelkedése és az oldalirányú kapilláris talajvíz ingadozás következtében egy kilúgozási folyamat indult meg, vagyis a sófelhalmozódás a felszínről az alsóbb talajszintekre vándorolt. A szikes tó, így lassú ütemben kiédesedett, vagyis a korábbi 9,5 pH értékről lecsökkent 8-as pH-ra a víz kémhatása. A szoloncsák-szolonyec típusú talajokra jellemző sómozgások nyomokban még fellelhetők, a Nátnum-karbonát-szulfátos típusú sók jelenlétének köszönhetően. Ezeket a folyamatokat feltűnően jól indikálják az egyes sótűrő, az iszaptársulásokban és a kopár felszíneken élő növényfajok és alacsonyabb rendű gerinctelen szervezetek gyors eltűnése, amit szinte azonnal követ az egyes pionír fajok gyors betelepülése. A Nagysziken a zsióka (Bolboschoenus maritimus) térhódítását lehetett megfigyelni, ami az egész tómedret benőtte. Ez a növény egyébként is erősen sótűrő. így kora tavasszal még a hóolvadás után és a környékről az egyéb csúrgalékvizek hatására a kellően sekély még növényzetmentes vízfelületen megjelennek a gulipánok, gólyatöcsök stb. s a tojásrakás után a gyengén lúgos pH miatt a felnövekvő növényzet borítottsága és a táplálékhiány miatt elhagyják fészkeiket a madarak. A múlt század 20-as éveiben építették meg azokat a többezer hektáros halastórendszereket (Derzsi-Csécs-Fényes, Nagyhalató, Virágoskút, Elepi-tavak stb.) amik az úgynevezett „csúnyaföldek" néven voltak ismertek. Ezek a területek kopár, vakszikes, padkás szolonyec-szoloncsák talajtípusú geoformációkat mutattak, melyek ugyan eltűntek, de a helyükön létrehozott hatalmas vízfelületek stabilizálták azokat a vízimadár tömegeket, melyek vonulási útvonalaik során erősen kötődnek a vízi biotópokhoz, ahol táplálkozási pihenési és fészkelési lehetőségeket is találnak. Ennek köszönhetően a már majdnem kipusztult nagy kócsag megjelent újra a nádszigeteken és azóta már egyre szaporodó telepekben költ, hasonlóan a kanalasgémhez. A Nagyhalastavaknak a Hortobágyi Nemzeti Park tulajdonába kerülésével új fejezet kezdődhetett, ahol a természetvédelem prioritást élvez. Ennek első kézzel fogható jele volt a vízi vad vadászatának teljes tilalma. Másrészt természetvédelmi jellegű rekonstrukciós munkák kezdődtek el, földszigetek építése az egyes tóegységekben, amit előszeretettel foglalnak el pihenésre a kis kárókatonák és a küszvágó csérek pedig fészkelésre. A látványos őszi daruvonulás (mely a Hortobágyon tetőzik) több tízezres csapatai, nagyobb biztonságban érzik magukat a félig leeresztett halastavak medrében, ahol éjszakáznak s késő őszig a környék kukorica tarlóin táplálkoznak. A tarlók beszántása, mint fontos táplálékforrás megszűnése és tartós fagyok beállta után tovább vonulnak. 167