A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2005 (Debrecen, 2006)

Természettudomány - Juhász Lajos: A Bódva halfaunájának ökológiai értékelése

Faj Egyedszám % Thymallus thymallus Lisox lucius 12 0,26 Lota lota 9 0,19 Lcpomis gibbosus 2 0,04 Pcrca rluviatilis 22 0,48 Gymnoccphalus ccrnnus 2 0,04 Sander luciopcrca 4 0,09 Zingcl streber 18 0,39 Mindösszesen: 4583 8. TÁBLÁZAT/í Bódva magyarországi szakaszán előkerült fajok mennyiségi viszonyai A Rakaca-patak torkolata alatt alkalmi előfordulású a Sander lucioperca, sőt még az elhibázott telepítésből származtatható Carassius auratus, Cyprinus carpio néhány egyede is előkerült. A Bódva alsóbb szakaszának halegyütteseit már nemcsak az áramló vizet kedvelő fajok, hanem a stagnofil környezetre jellemzőek is előfordulnak. A kutatásaink során ebben víztérben mintáztuk a Scardinius erythrophthalmus, Rutilus rutilus néhány példányát. A további alsóbb szakaszokban a halfaunára általánosan jellemző fajok jellemzőek, de eltűnnek a halközösség sepcifíkusabb fajai (pl.: Zingel streber, Barbus meridionalis petényi, Barbatula barbatula). A konstans dominánsnak számító Leuciscus cephalus állománya megritkuló, csak kisebb példányok kerülnek elő, ez akár a túlhalászat következménye is lehet. Ugyancsak kisebb egyedszámú a Barbus barbus, Vimba vimha, Esox lucius. A teljes szakaszon jelentős abundanciájú az Alburnoides bipunctatus. A Bódva magyarországi szakaszának halközössége fajgazdag, de a természetes szakaszjellegre tipikus halfajok mellett megjelennek a természetvédelmi szempontból erősen megkérdőjelezhető telepítésből származó fajok valamint néhány adventiv, a társulást kevéssé reprezentáló faunaelem (pl.: Lcpomis gibbosus, Tinea tinea) is. Néhány faj populációjában érzékelhető egyedszámcsökkenés és a nagyobb, korosabb példányok eltűnése vélhetően a túlhasznosítással magyarázható. 9. A BÓDVA SZAKASZJELLEGE ÉS HALASVÍZKÉNT TÖRTÉNŐ ÉRTÉKELÉSE A Bódva-folyó magyarországi szakasza eredetileg tipikusan középszakasz jellegű, meanderező. Borne alapvető beosztása szerint a rheális (folyóvízi) élettájon belül megkülönböztethetünk pisztráng, pénzes pér, márna, dévér és lepényhal-durbincs szinttájékot. {lilies, 1962, in Felföldy 1981.). Sajátságos - az ökológiai megközelítésre jellemző - módon ezeket a szinttájakat elsődlegesen nem a halfauna összetételével jellemzik, hanem az esésviszonyokkal, vízminőségi jellemzőkkel, medcrkitöltéssel, illetve aljzatminőséggel. A pannóniai életföldrajzi viszonyok között nem jellemzők a nagy esésű, bővizű, magas hegyekben eredő patakok, illetve folyók, ellenben nagy változatosságban figyelhetők meg a relatíve kis vízhozammal is középszakaszjelleget mutató vízfolyások, erek, patakok. A Bódva vízrendszerében ilyen maga a Bódva (Mecenzéftől) és kicsinyített mása, a Jósva-patak, a Rakaca-patak, a Ménes-patak a Szádvártól vagy például a Sas-patak. A Bódva szinttáji besorolásával kapcsolatban meglehetősen nagy a sokszínűség, illetve a halas kutatók véleménye alapján a kérdés megközelítése is eltérő eredményt adhat. A hagyományos (lilies, 1962.) besorolás szerint mindenképpen a márna szinttájat kell választanunk, még akkor is, ha az egyik típusfaj, a kecsege hiányzik a faunából. Nowicki- aki a folyóvízi halaszónákba beiktatta a pérzónát - {Bíró, 1993.) klasszifikációja szerint paduc szinttájról kell beszélnünk, a szurdokszerűen összeszűkülő szakaszokon esetleg megengedve a pisztráng szinttájhoz való hasonlóságot. (A paduc szinttájat illetve zónát Gyurkó írta le és iktatta be a pér és a márna szinttá147