A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Természettudomány - Dudás Miklós: Az európai keselyű fajok védelmének lehetőségei napjainkban a Kárpát medencében

A 60-as évek elején egy hortobágyi vadőr az Ohati erdőnél sztrichninnel kezelt birkadögöt helyezett ki rókák számára, s néhány nappal később három rétisas mellett egy „koppasznyakú" sast is talált. Az elkövetkezendő évtizedekben igen szórványossá válnak a keselyű megfigyelési adatok: 1979-ben ismét láttak egy fakókeselyűt Tiszafüred térségében (dr. Endes M.), 1985-ben pedig egy dögkeselyű tűnt fel rövid időre Máta-pusztán (Világosi J.). Ezután ismét egy évtized telt el, míg 1996-ban újra fakókeselyűt figyeltek meg a Hortobágyi-halastavon. 1997-ben a déli pusztán (Pentezugban) egy fiatal barátkeselyű tűnt fel (Budai M.). 2000 nyarán egy aduit dögkeselyű a Kékes-puszta feledt körözve déli irányba húzott el. (dr. Aradi Cs.) Jelenlegi határainkon belül biztos fészkelési adatról csak egyről van tudomásunk. 1820-ban a Mátra déli oldalán a Saskő és a Bagókő sziklafalában költött fakókeselyű, két fiókát szedtek ki abban az évben onnan (Petényi Salamon János). A Badacsony sziklafalán való költése sem zárható ki teljesen. A többi hegységünkön a fennmaradt helységnevek bizonyíthatják csupán, hogy valamikor ott is fészkelhettek: a tatabányai, félig lehordott Nagy-keselőhegy (322 m), a bakonyi Cuhavölgy Keselyűhegye (451 m), a Polgárdi és Szabadattyán között fekvő Keselyőhegy (151 m), a balatonfőkajári Keselőhegy (137 m), a szepezdi Keselői-dűlő, a Bükk-hegysében a Keselyű-hegy (444 m), a Zempléni-hegységben a Keselyűrét, a Heves-Borsodi dombságban a Keselyűhegy, stb. A kipusztulásuk okai A fellelhető adatok elemzése alapján egyértelműen antropogén hatásokra vezethető vissza, hogy a valamikor hazánkban fészkelő keselyűfajok jelenleg nem állandó tagjai madárfaunánknak. Az 1950-es évektől egyre ritkuló, szórványossá váló megfigyelések nyilvánvalóvá tették, hogy a Kárpát-medencei fészkelő állományok fokozatosan kipusztultak. Drasztikus összeomlásukat öszszetett folyamatok siettették. Első helyen a XIX. század második felétől szinte egész Európában elterjedt, kíméletlen „dúvadmérgek" (főleg a sztrichnin) alkalmazása okolható érte. Egyre divatosabbá vált emellett „dögkunyhóból" sasokra és keselyűkre vadászni. A „trófeagyűjtés" másik igen kedvelt módja volt, amikor fészkelés közben ejtették el a szülőmadarakat, s ilyenkor a tojást vagy a fiókát is kiszedték. A „tokos" tollú fiatalokat emberi fogyasztásra is felhasználták. A tojásgyűjtők szenvedélye is tovább tizedelte a legyengült állományokat. Érthetetlennek tűnik, hogy a maguk a pásztornépek sem igen kímélték e hasznos dögeltakarító madarakat. Csapóvassal irtották, vagy a dögön jóllakott madarakat „becserkelték", majd furkósbotokkal rájuk rohanva agyonverték őket. A Hortobágyon a lenyúzott állatbőr alá bújt a pásztor, s egy lyukon át megfogta a dögre szálló keselyű lábát, míg a rejtekhelyről előfutó társai a madarakat agyonütötték. A keselyűk túlélési esélyeit tovább rontotta az a tény is, hogy a két világháborút követő időszakban a legeltetéses állatállomány létszáma jelentősen visszaesett, s ráadásul rendelet írta elő az elhullott állatok tetemének elföldelését. Az eddig létfontosságú táplálkozó területek így lényegesen beszűkültek. A madaraknak táplálékszerzés céljából egyre nagyobb térségeket kellett bekóborolniuk, ahol a fentebb említett veszélyek leselkedtek rájuk. Napjainkra az európai keselyűfajok megmaradt állományainak adatai sem mutatnak igazán kedvező képet. Egyedül Spanyolországban mondható stabilnak a barátkeselyű-populáció. A fakókeselyű-állomány emelkedik, a szakállas saskeselyű állománya stagnál, a dögkeselyű költő párok száma azonban itt is csökken. Franciaországban (Pireneusok, Francia-középhegység) az elmúlt évtizedekben komoly eredményeket értek el a védelmi programok révén, stabil etetőhelyek létesítésével, valamint zárttéri tenyészetekből származó fiatal madarak szabadon engedésével. A fakókeselyű költőállománya lassú emelkedést mutat, a dögkeselyű költő párok száma ezzel szemben csökken. A barátkeselyűvel és a szakállas saskeselyűvel most folynak visszatelepítési kísérletek. 9