A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Természettudomány - Juhász Lajos: Changes in the population of dendrocol bird-species in a hard-wood forest in South-Nyírség - Tóth László: A visszacsapó íj

Tóth László A VISSZACSAPÓ ÍJ BEVEZETÉS Számos tanulmány jelent már meg a magyar visszacsapó íjjal kapcsolatban, és többen próbálkoztak az elkészítésével is. Különféle változatai kereskedelmi forgalomban is kaphatók, melyekből egy-egy példány múzeumokban is feltűnik, és képeik már tankönyvekbe is bekerültek. Számos íjrekonstrukciónál azonban több fizikai törvényszerűségen alapuló szerkesztési elvet is helytelenül alkalmaztak. Nemcsak hogy nem működnek megfelelően, de az íjkarok és a merev íjszarvak alakjának helytelen megválasztása miatt a használati értékük rendszerint nem jobb az egyszerű egyenes íjakénál. Jelen munkámban modellkísérletek és egyszerű fizikai feltevések alapján vizsgálom azon szerkesztési elveket, amelyeket egy helyesen működő visszacsapó íj készítésénél be kell tartani. Az ilyen módon elkészített íj rövidsége miatt lóhátról jól használható, és azonos húzáshosszon, azonos feszítő erő mellett lényegesen nagyobb energiát ad át a vesszőnek, mint egy hasonló paraméterekkel bíró egyenes íj. Ezt más népek múltbeli és jelenlegi íjkészítőihez hasonlóan a magyar honfoglalás kori mestereknek is figyelembe kellett venniük. A MAGYAR VISSZACSAPÓ ÍJ KUTATÁSÁNAK FŐBB ÁLLOMÁSAI Az első sírlelet, melynél nyilvánvalóvá vált, hogy a honfoglaló magyar harcosokat a fegyverzetükkel együtt temették el, a XIX. század első felében került elő. Ezt számos további feltárás követte, ahol a sírokban sarkantyúk, szablyák és egyéb fegyverek mellett nyílhegyeket, tegezek maradványait, valamint ismeretlen rendeltetésű keskeny csontlapokat is találtak (1. ábra). A magyarok félelmetes fegyverének, az íjnak viszont nem akadtak nyomára. A rejtély megoldása Cs. Sebestyén Károly nevéhez fűződik (Sebestyén, 1931), aki felismerte, hogy az ásatások alkalmával előkerült csontlemezek a visszacsapó íj markolatának, illetve az íjkarok végén található merev szarvaknak a borítására, merevítésére szolgáltak. Sebestyén (1931, 1933) az íj alakjának a meghatározásával is próbálkozott. Ez nem volt egyszerű feladat, mivel mindezidáig jelentéktelennek tartott csontlemezek eredeti elhelyezkedését a megelőző ásatások során többnyire nem dokumentálták. Az újabban előkerült adatok és az akkor még használatban lévő ázsiai íjak tanulmányozása alapján azonban sikerült egy elvi rekonstrukcióval előállnia (2. ábra). A továbblépést Fábián Gyula munkássága jelentette, aki elsőként készített működőképes honfoglalás kori íjrekonstrukciókat (Fábián 1967, 1970, 1980, 1985). Külön érdeme, hogy természetes anyagokat használt. Korabeli eszközök és alapanyagok felhasználásával valódi összetett íjat készített, melynek a magja juharfából volt. Az íj feszítése során húzásnak kitett hátoldalra szarvasinakat, míg az összenyomódó hasoldalra szürkemarha szarvából készült szarulemezeket ragasztott. Az íj markolatának, valamint az íjkarok végén található merev szarvakat fedő csontlemezek elkészítéséhez szarvasagancsot használt (3. ábra). 55