A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Restaurálás - Morgós András: A restaurálás és a „konzerváló és preparáló laboratórium” története a debreceni Déri Múzeumben

negyvenes évek végén a felettes hatóság, két évente restaurátorképző tanfolyamot szervezett. Ugyanakkor felsőbb szinten lehetővé tették, a vidéki múzeumokban dolgozó konzerválással foglalkozó munkatársak tapasztalatcsere-útjait a jobban felszerelt, főként budapesti múzeumokba pl. a Nemzeti Múzeumba. 1951-ben megindult Múzeumi Híradó. Ebben restaurátori cikkek is megjelenhettek, ezáltal országos fórum teremtődött a gyakorlati restaurálási tapasztalatok, eljárások és viták számára. 1950-ben kéziratban megjelent „A konzerválás és restaurálás kézikönyve" ez volt Hegyi kézirata után a második magyar nyelvű restaurálási szakirodalom, ilyen formán hézagpótló mű. 1952-ben kéziratban hasonló című munka jelent meg. Ez az előzőhöz képest nem sok változást hozott. 1954-ben jelent meg a „Régészeti kézikönyv I. Gyakorlati régészet" c. egyetemi tankönyv. Ennek egyik fele a régészeti tárgyak általános kezelései elveit taglalta a tárgyak állapotától függően. Az említett müvek szerzőtársa Ditrói Béláné volt. Ditróiné és Menyhárt aktívan publikált a Múzeumi Híradóban is. Hosszú időn keresztül a múzeumban Ditróiné volt a laborvezető és a régészeti restaurátor. Esetenként múzeumi hivatalsegédeket rendeltek mellé segítségként. Ditróiné vezetésével az ötvenes években a debreceni műhely a saját raktári fém- és kerámiaanyag ill. a tiszafüredi, a hajdúböszörményi, a hajdúnánási és a nyíregyházi múzeumok tárgyainak konzerválásával-restaurálásával nagy restaurálási tapasztalatra tett szert. „A debreceni Déri Múzeum laboratóriumában (restauráló műhelyében) jelenleg a böszörményi múzeum fém és kerámia anyagának restaurálási munkálatai folynak. Az annakidején helytelen módszerrel kezelt tárgyak - (az enyvvel vagy vaslakkal bevont fémek, átlyuggatott és dróttal összefogott edény) - újabb és újabb problémát jelentenek." (Menyhárt 1951, 36). Ditróiné sikerrel kísérletezett, új restaurálási eljárásokat és újításokat vezetett be. Kritikai vizsgálat alá vette a korábbi módszereket. Erre az időszakra így emlékezett: „... igyekeztem feloldani a „tudományféltést", s Írogattam csengő-bongó cikkeket. Újítgattam, közreadtam..." I7 „A múzeumi laboratóriumban az újítást és ésszerűsítést sokszor a megfelelő, eddig alkalmazott vegyszer vagy vegyi anyag hiánya megkövetelte. Kevesebb vegyszer, sok esetben más anyag alkalmazása jobb, és gyakorlatilag egyszerűbben keresztülvihető eljárásokat eredményezett. Előfordult, hogy a régen jól bevált kezelések idővel nem biztosították a tárgy maradandóságát. Az évtizedekkel ezelőtt nem megfelelő módon kezelt tárgyak egy részénél az akkor alkalmazott anyag romboló hatásának kiküszöbölése is új feladatok elé állított." (Ditróiné 1956b, 89). „A vegyszerbeszerzés roppant nehéz volt. Jártam a szakminisztériumokat - aszerint, hogy melyik anyag hova tartozott - engedélyért, s csak ekkor vehettem meg. Ha kevés volt hazautaztam vele, ha sok, csomagolás, postázás, feladatás. Háború után voltunk semmi nem volt, az iparnak kellett minden, s tervgazdálkodás volt, nem dúskáltunk az anyagokban. De a minisztériumokat mindig sikerült meggyőznöm a muzeális anyag megmaradásáról az utókornak, s még ún. zárolt anyagokból is kaptam. Lassan a kis mosogató medencéket is kinőttem. Az újjáépítéshez a lakásokba kellettek a „zuhanyozó tálcák", de nehézipari minisztériumi kiutalásra azt is megkaptam." 17 A Ditróinéra vonatkozó részeknél, ahol az idézőjelbe tett szöveg után nem található utalás a forrásra, azok a 2001. tavaszán a lakásán tett látogatásom alkalmából készített interjúból vagy a restaurálással és a múzeummal kapcsolatos visszaemlékezéseit tartalmazó, 2001. április 9-én hozzám írt leveléből vett idézetek. 418