A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Restaurálás - Morgós András: A restaurálás és a „konzerváló és preparáló laboratórium” története a debreceni Déri Múzeumben

1946. március 21-én az egyetem és a Déri Múzeum közötti korábbi együttműködés jegyében a város és az egyetem Orvosi Vegytani Intézete kisebb módosításokkal megújította az 1943. ápri­lis 28-án a múzeum konzerváló és preparáló laboratóriumának szakszerű vezetése ügyében meg­kötött együttműködési szerződést. A szerződésben foglaltak szerint az Orvosi Vegytani Intézet előírt munkakörrel egy szakembert ad segítségül s ennek ellenében a Vegytani Intézet havonta egy meghatározott tiszteletdíjat kap a várostól. Ezt a munkakört ekkor továbbra is dr. Szép Ödön töltötte be. 14 1944 őszén az Orvosi Vegytani Intézet épületét súlyos bombatalálat érte, ezért 1946. májusától Szép a törvényszéki orvostani intézet kémiai laboratóriumában is dolgozott, a laboratórium vezetőjeként. 1947-ben a múzeum konzerváló és preparáló tudományos laboratóriuma mérlegszobával egészült ki. Ebbe precíziós táramérleget és súlysorozatot vásároltak a budapesti Erdélyi és Szabó cégtől. Hátra volt még a laboratórium-vezető szobájának és a laboratóriumi folyosónak a bebútorozása és elektro­mos szárítószekrény beszerzése. A laboratóriumi szakkönyvtár évről évre gyarapodott (Sőregi 1947, 56-57). 1947-ben Szép Ödön folytatta a fémtárgyak konzerválását, preparálását, ellenőrizte a textil-, prém- és bőranyagok fertőtlenítését. Kéthetes hivatalos kiküldetésben tanulmányozta a Magyar Történeti Múzeum és a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége által Budapesten rendezett kéthónapos restaurátor tanfolyamot, ugyanitt könyvtári kutatásokat is végzett (Sőregi 1947, 65). A prém-, textil- és bőranyagokat Szabados Gyula mester (külsős gázmester) többször kezelte (fertőtlenítette, feltehetőleg a korábban már alkalmazott ciánozással). A megegyezés szerint köte­les volt az anyagot háromszor havonta átvizsgálni (Sőregi 1947, 56). 1946-ban dr. Bodnár János megbízta Sallay Katalint 15 , hogy a Déri Múzeum konzerváló és preparáló laboratóriumának akkori vezetője, dr. Szép Ödön mellett a múzeumi laboratóriumban felmerülő konzerválási munkákat sajátítsa el. Erre azért került sor, mert egyre konkrétabbá vált Szép Budapestre távozása. Szépet 1948 februárjában az igazságügy miniszter a budapesti Orszá­gos Bírósági Vegyészeti Intézet vezetőjévé nevezte ki, egyben országos bírósági fövegyéssze, a törvényszéki kémia elnökévé, amelyet halálig betöltött (Ditróiné 1971, 52). Az egyetem és a város között fennálló szerződés értelmében, Bodnár feladata volt, hogy gondoskodjon az új vezetőről. Bodnár Sallay Katalint (1949. évi férjhez menetele után Ditrói Béláné) bízta meg a múzeumi labor ve­zetői teendőinek ellátásával. 1948. február 2-től szóbeli, majd 1949. január 1-től írásbeli megbízatás alapján (szerződéses), 4 órát az egyetemen és másik 4-et a múzeumi laborban dolgozott. A már eltávo­zott Szép Budapestről minden héten egyszer még visszajárt Debrecenbe és Sallay Katalinnal ilyenkor egyeztették a múzeumi labor tennivalóit. 14 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár VIII. 700. 40. doboz 90/1946 15 Ditrói Béláné Sallay Katalin (Debrecen, 1921. december 19. - Debrecen, 2003. augusztus 1.) vegyész­tanár, restaurátor a Déri Múzeum restauráló és konzerváló laboratóriumának vezetője volt csaknem 30 éven keresztül. Az 1950-es években a magyar restaurálás tudományos alapokra helyezésének egyik úttörője, ki­emelkedő, sokoldalú személyisége. Az ötvenes években ő az egyedüli vegyész végzettségű restaurátor a múzeumi területen. 1940. június 22-én érettségizett a debreceni Dóczy Gimnáziumban. A Tisza István Egyetemen 1944-ben vegyészi (kémia-fizika szakos tanári) diplomát szerzett. Az egyetem Orvosi Vegytani Intézetének Törvény­széki és Kémiai Laboratóriumában dolgozott. 1948. február 2-től szóbeli, majd 1949. január 1-től írásbeli megbízatás alapján (szerződéses), négy órát az egyetemen és másik négyet a Déri Múzeum restaurátor la­boratóriumában dolgozott. 1951 -ben a múzeumban véglegesítették, ettől kezdve kinevezett restaurátorként, a restaurátor labor vezetőjeként dolgozott az 1977-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig. 415

Next

/
Oldalképek
Tartalom