A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Művelődéstörténet - Szabó Anna Viola: Gondy Károly fényképész Debrecenben

Simonyi pályáját látva kézenfekvőnek tűnhetett a megoldás: a fényképészség olyan jó és biztos megélhetést nyújt majd számára, mely lehetővé teszi a független és szabad életet, s szabadon és magas színvonalon hódolhat kedvteléseinek: a képzőművészetek és a zene gyakorlásának és pártolásának, az utazásnak, olvasásnak, nyelvtanulásnak és a kertészkedésnek. Innen Debrecen már csak egy lépés: Simonyi a Debrecenben felszabaduló piacra lecsapva, újonnan megnyitott fiókműterme élére legügyesebb segédjét, a szabad, független, az önálló egzisztencia megteremtésének lázában égő fiatal, és ezért a feladatra örömmel készen álló Gondy Károlyt nevezi ki. Gondy pedig tényleg ügyesnek bizonyul célja elérésében, hiszen míg Simonyi műtermét egy év leforgása alatt csődbe viszi, megalapozza saját karrierjét, s mire Simonyi kénytelen visszavonulni Pestre, Gondy megnyithatja saját, önálló fényirdáját. A Simonyi üzletvezetőjeként eltöltött egy évet tehát nem töltötte haszontalanul: ez idő alatt igyekezett felmérni és megismerni azt a várost, amelyet élete jövendő helyszínének választott. Gondy ugyanis állandóra készült berendezkedni Debrecenben, nem engedhette meg magának, hogy valamely végzetes hiba távozásra kényszerítse: éppen ezért jól ki kellett puhatolnia a lehetőségeket és azok határait, a város szellemiségét, befogadási készségét, a piacot, illetve, megpróbálni önmagát mesterként és emberként egyaránt elfogadtatni. Azért ragadjuk meg ezt a pontot különös erővel, mert mindaz, amit most, e másodlagos szocializáció során lát és tapasztal, olyan mélyen raktározódik el elméjében, hogy élete végéig kitörölhetetlen marad: mindvégig az ekkor elsajátított értékszemlélethez próbálja a magáét alakítani, ennek a jegyében dönt cselekedetei felől, építgeti kapcsolatait, emberi viszonyait, ez irányítja családalapítási ambícióit: minden társadalmi szerepében Debrecen őspolgárságának, a cívisnek próbál megfelelni. Hogy milyennek láthatta ezt a várost Gondy Károly, amikor ide érkezett? Olyannak, amilyennek fiatal s romantikus lelkével látni akarta és amilyennek Debrecen hagyta, mert szerette magát láttatni, már-már a maga számára is hihetőn: hogy az utolsó függetlenségi fészek, a szabadság őrvárosa, az öntörvényű, ellenálló, szabad gondolkodású, egyenes gerincű és tiszta erkölcsiségű emberek városa, közössége. Jóllehet, ekkor még mindenki emlékszik a szabadságharc idején zajlott események valóságos menetére, sokkal jobb az idegent a romantikus széplelküség illúziójában meghagyni - hiszen Debrecennek az 1800-as évek második felében ezen a nimbuszon kívül már nemigen van mibe kapaszkodnia (vö: MÓDY, HANKISS 1948). Ennek az álomképnek azonban olyannyira a foglya, hogy csak a századvégre kezd felébredni évszázados álmából, amikor már késő lesz: a világvárosi fejlődési pályára állt Budapest és Várad mögötti lemaradását soha többé nem hozza be. A debreceni álomkép alapját képező egykori cívis öntudat, ez ellenséges erők ellen a közösség megtartó erejébe vetett, s ennek jólétéért minden személyes érdeket feláldozó hit már Gondy érkezésének idején is a múlté. Az a társadalmi réteg, melyre a Debrecen-kultuszt megalapozó történet-, regény- s újságírók tekintettek, a cívis polgárság, akkor, a XIX. század második felében, a kiegyezés idején, úgyszólván haldokolt: a debreceniség hordozói a régi Debrecennel együtt tűnnek el. Ez a társadalmi osztály ugyanakkor még nem érzékeli saját vesztét, s a külső szemlélő számára is erős, nagy tömegű és társadalmi bázisú rétegnek mutatkozik, amely dinasztiális és virilista okoknál fogva a városi közgyűlés soraiba beépülve és minden fontos pozíciót betöltve még mindig - és még sokáig - mérvadó, közvéleményt befolyásoló tényező. A cívis élet- és munkaszemlélete azonban, amellyel egykor önmagát védelmezte, ekkorra már sokkal inkább konzervativizmust, nyakasságot, befelé fordulást jelent, a modernizáció, civilizáció legkisebb vívmányának megkérdőjelezését, az új, polgári értékrend megfontolások nélküli elvtését, mintsem egészséges puritanizmust. A cívis azonban önmaga számára nem értelmezhette így ezt a magatartást, sőt, va381