A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Csokonai, mint színpadi hős

Csokonai Vitéz Mihály. Aki nem kapta meg Lillát, a legszebbet, a legédesebbet - sohasem. Aki nem kapta meg Lencsenpusztát, de még Debrecen városától a nyulas kocsma melletti, kis forrással öntözött birtokocskát sem végóráira. Aki sohasem tudta kiadni költeményeit, sem tartós katedrát nem kaphatott ebben az országban. Akit hideg, fűtetlen szobában pusztított el a tüdőbaj, meghalt tökéletes magányban és szegénységben. Mindez itt az ő derűs álma csupán - Lilláról, dorottyai örökségről, napfényes boldogságról. Álom, ami nem valósult meg sohasem. Álom, amit önmagáról álmodott." Amikor azonban Stumpf elfogódottan, bocsánatot kérve Csokonai úrnak szólítja, „Magyari a nevem!" S emlékkönyvükbe az Óda az árnyékszékhez c. verset írja be, majd mint afféle játékmester kiadja a jelszót a napfényes befejezés folytatására. „Évtizedek óta szerettem volna színpadra vinni Csokonait. Kezdetben, nagyon fiatalon, őt meg Lillát. Ma már csak a korát. Mert bizonyos történelmi pillanatokban majdnem hogy képletté válunk valamennyien: a személyiség, bármekkora súlyú személyiség egyéni jeleit integrálja a szituáció." így vall - többek között - Szabó Magda Csokonai-darabjáról, melyet 1986-ban Szent Bertalan nappala címen játszottak a Madách Színházban, egy év múlva A macskák szerdája címen a debreceni Csokonai Színházban. (SZABÓ, 1976) Szabó Magda Csokonai és Domokos Lajos főbíró ikerdrámáját írta meg e történet keretében. Koncepcióját a történelmi források nem igazolják, ám az drámai elgondolásnak igen szerencsés. Eszerint Csokonai egy birodalmi méretű politikai ügy áldozata, mert ezen az áron volt megmenthető a Kollégium. Előtérben Domokos főbíró áll, Csokonai csak pillanatokra jelenik meg. Minthogy a történet 1795-ben játszódik, a kicsapatás évében, a fiatal Csokonait formázza az író, aki kissé öntelt, szeleburdi, de személyiségének lényegi vonásai rejtve maradnak. E drámának Csokonai hőse nem lehet, hiszen nem kapta meg annak lehetőségét, hogy szembeszálljon az ellenerőkkel, sorsát csak elszenvedi. Bényei Miklós 1973-ban egy tanulmányban számba vette az általa ismert, Csokonairól írott regényeket és drámákat. Értékelésének nem minden árnyalatával tudunk azonosulni, dolgozatának összegzését viszont maradéktalanul elfogadjuk. Bényei sajnálattal állapítja meg, hogy Móricz Zsigmond elégette Csokonai c. drámájának második változatát. Az első változatból, amelyet 1913-ban írt, csak töredékek maradtak fent. „Móricz töredékei sejtetni engedik, hogy egy nagyon szép lírai alkotás készült írói műhelyében. Tollából megszülethetett volna az a Csokonai-dráma, amellyel irodalmunk mindmáig adós." (BÉNYEI, 2000) Bényei nem ismerhette Páskándi Géza A diákbolondító c. „bájkeserves komédiáját", amelyet a Csokonai Színház 1978. április 1-én mutatott be (PÁSKÁNDI, 1978). Páskándi előrebocsátja, hogy a darab egy lehetséges történetet körít Csokonai életének egyik fontos momentuma, a debreceni iskolából való kényszerű megválása köré, vagyis újabb legenda a régebbiekhez. Szemléletileg felsorakozik azokhoz, akik a költő kicsapatását a császáriak támadásának összefüggésében nézték. Ezt Tarka-Nagy Gedeon, a Kollégium igazgatója így fogalmazza meg szinte didaktikusán: „Meg kell mondanom, minden, ami itt az utóbbi hetekben történt, - az ő (Csokonai. A szerk.) érdekében történt. És persze oskolánk érdekében. Meg kell értenünk az idők fenyegetését. Áldozatokat kell hoznunk." Komédiája azonban nem történeti színmű, hangoztatja a szerző, csupán anynyi benne az életrajzi mag, hogy Csokonait, a zsenit, mert „Eleven a bábuk között", eltávolítják. Hamar feltűnik azonban, hogy Csokonai csak mellékszereplő a sziporkázó bohózatban, amelynek jót tesz a kevert stílus, a humor, a groteszk, a helyzet- és jellemkomikum, a nyelvi szellemesség, a vásári és a diákszínjátszás harsánysága, az álomjelenet parabolisztikus allegóriája stb. Vagyis a szerző valósággal szórja az ötleteket. Ám Julow Viktor joggal állapította meg, hogy „többet bíz kifogyhatatlan ötletességére, mint az elmélyedésre." (JULOW, 1978). Feltette azt a kérdést is, hogy tudta-e Páskándi igazán érzékeltetni a költő gigászi nagyságát? Válasza: „Sajnos nem, legfeljebb itt-ott felsejdít valamit belőle." A kitűnő filozopter, Csokonai életművének elmélyült kuta324