A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Irodalomtörténet - Bakó Endre: Csokonai, mint színpadi hős

két epizódja életének, mely színpadi feldolgozásban reménnyel bíztat, a debreceni kollégiumból való távozása és Lillában való csalódása, vígjátéknak nagyon is sötét. Aminthogy Oláh Gábor darabjának az alaphangja nem is vígjátéki." Hasonlóan vélekedett a Debreceni Független Újság kritikusa is: „A pályanyertes darab iránt nagy volt az érdeklődés már csak azért is, mert szerzője egy ideig a titokzatosság ködébe burkolózott. (...) Csokonairól vígjátékot írni nehéz dolog. Alakja, élete, sorsa, kálváriája, bús elmúlása inkább tragédiának miliőjébe illeszkedik be. Ezért nem rójuk hát fel hibául, ha Oláh Gábor nem írt olyan vígjátékot, amelynek frissen perdülő jelenetei, alakjai állandó derültséget váltanak ki a közönség köréből. Oláh Gábor pályanyertes vígjátéka inkább a komolyabb műfajhoz tartozik." (9) A darab legnagyobb fogyatékossága az, hogy Oláh hangneme a humor és a szatíra helyett a pamflet és a karikatúra vágányára tévedt. Az ezerkoronás pályázat másik felét Homonnai Albert nagyváradi szerzőnek ítélte a bírálóbizottság. (HOMONNAI, 1906) Az ifjú Csokonai c. színművet 1906. február 11-én mutatta be a debreceni színház. Cselekménye néhol versben, néhol prózában araszolgat, korfestő, archaizáló szándék nélkül. Humorforrásai azonban kétségtelenül bővebbek és modernebbek, mint az Oláhdarabéi. Ez elsősorban egy bizonyos Puki (elcsapott kántor) szerepeltetésének köszönhető. Julianna, azaz Lilla 16 éves, s odaadóan viszonozza a nevelő úr, Csokonai szerelmét. A kiábrándult Puki, Csokonai barátja, amolyan Luciferi szerepet játszik a darabban: az álmodozó költőt állandóan a valóságra figyelmezteti. Amikor Vajdáné megtalálja Csokonainak Lillához írott levelét, távozásra bírja a költőt, akinek Lilla a lábához borulva nyilvánosan vallja meg szerelmét. Az ötödik szakasz mintegy háromnegyed év múlva játszódik Bédiné komáromi házában. A csurgói tanárként visszatért Csokonai Lillát már férjnél találja, ennek hatására teljesen összeomlik. Lévayné így vigasztalja: „De ha te megsiratod (ti. a régi Lillát. B. E.), mennyivel több okom van nekem arra, hogy sirassam, ki benne nem testvérem, nem szülőm, nem kedvesem, de saját magam, lényemnek legszebb részét vesztettem el." A cinikus Puki meg így összegzi a történet tanulságát: „Szegény fiú. Előbb tönkretesszük egymás életét, aztán megbocsátunk egymásnak. Ez az emberi történet." Később, a debreceni előadáson már nem játszott folytatásban még hozzáteszi: „A boldogság csupán a közlelkek mulatsága. Egy boldog életet végigélni nem is érdemes. Ládd, én emelt fővel mondom: Igenis, én boldogtalan vagyok." A Debreczeni Független Újság kritikusa fenntartás nélkül dicsérte a darabot, melyet Zilahy háromszor tűzött műsorra. Szerinte az előadás a nő értéke körül forgott, vagyis kérdése az, hogy a szerelem a fontosabb vagy a kereskedelmi realizmus. Jól látja a kritikus, hogy a darab „inkább a mának, mint a tegnapi századnak keretei között folyik le." (10) Sokkal szakszerűbb, lényegbe vágóbb a laptárs véleménye. „Alig van a magyar irodalomtörténetnek olyan alakja, kinek eseményekben gazdagabb élete lett volna, mit a hajdani debreceni diáknak, a nagy költőnek: Csokonai Vitéz Mihálynak. És mégis a legnehezebb dolog olyan korhű színdarabot írni, melynek cselekményi középpontja Csokonai költői alakja. (...) Homonnai darabjára is áll a fenti megjegyzés, bár a költőt élete legcsillogóbb szakában, Vajdáék komáromi házában eltöltött idejében hozza elénk." Rámutat a színdarab fogyatékosságaira is. „Mégis mintha Csokonai szelleme lebegett volna a komáromi kis ház árnyat vető vászonkertjében." (BÉKÁSY, 1906) Kudarca ellenére Oláh Gábort továbbra is foglalkoztatta Csokonai emberi és költői sorsa, amit több tanulmánya is bizonyít. De Csokonai iránti mélységes szeretetére bizonyíték az is, hogy újabb, ezúttal fantasztikus színpadi műbe foglalta alakját. (11) A vitatott értékű színművet végül a Magyar Szó c. nagyváradi szépirodalmi lap közölte folytatásokban. (12) De a szöveg rövidesen napvilágot látott könyv alakban is, mint a folyóirat könyvtárának 1-2. száma. (OLÁH, 1919) A színmű írójában Tabéry Géza szerkesztő a magyar Hoffmant üdvözölte. „Tudják-e, hogy a debreceni Hoffmann nemcsak álmodik, dalol, de sziporkázik, mint az áramos glóbus? Tudják-e, hogy 319