A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Történelem - Lovas Enikő Amália: Tőkés polgári vagyonnal a társadalmi rangért – a Dragota család felemelkedésének útja

Cukorrépa-szállításai a Magyar Cukoripar Rt szerencsi gyárának az 1902. évben 470 000 kg­ot tettek ki. Szállításait a MÁV útján intézte. Állattenyésztéssel hagyomány szerint foglalkozott, folytatva a korábbi eladásra tenyésztést. Elsősorban szarvasmarhával foglalkozott, tejgazdasága 20 db tehenet számlált, amelyek fejenként kb. napi hat liter tejet adtak. A gazdasághoz és magánfogataihoz szükséges lóállomány fenntartá­sán túl jelek utalnak arra, hogy lótenyésztéssel kívánt foglalkozni. 92 A Debrecenben hagyományos sertéstenyésztés helyett nagyrészt inkább marhatenyésztéssel és -kereskedelemmel foglalkozott, alkalmanként bérnevelést, bérlegeltetést vállalt. 93 A Ludas kocsma bérlőjeként üzleti kapcsolatban állt a Debreceni Szőlő- és Bortermelő szö­vetkezettel, amelynek kimérési üzletéből 94 szállította a csapszék ellátmányát. Több bankkal állt folyószámla- és hitelkapcsolatban. Számlája volt a Debreceni Első Taka­rékpénztárnál, levelezett az Österreichische Central-Boden-Credit Bankkal (Bécs), a Hollandi Hitelbank pesti vezérképviseleténél hitelfelvételi lehetőségek miatt jegyezték, 95 a Magyar Leszá­mítoló és Pénzváltó Bankkal (Előtte Malvieux C. J.) szintén kapcsolatban állt. Ingatlanait két or­szágos társaság biztosította. A" New Yorki Germania Biztosító Társaság mellett hasonló célból szerepelt az Első Magyar Általános Biztosító Társaság is. Tagja volt a Debreceni Casino-nak, a Műpártoló Egyesületnek és a „Haladás" szabadkőműves páholynak, 96 a debreceni polgári lövésztársulatnak és a Debreceni Lovaregyletnek. Élénk társa­dalmi életet élt, és ez maga után vonta a látszatfenntartás igényét. 1903-ban bekövetkezett halálakor nővére volt egyetlen örököse. 0 tette rendbe az öccse után maradt, zilált és hitelekkel terhelt birtokviszonyokat, pénzügyeket, végül mindezek lezárása után átadta a birtokot második férje kezelésébe. A birtokot korábban el kívánták adni, erről a testvérpár egymás között szerződésben kötötte magát. Megállapodásuk arról szólt, hogy Natália rábízza örökrészét testvérére, aki az egész birtokot üzemelteti. De ha a közös ingatlanokat sikerül eladni 1903 vagy 1904. folyamán, összesen 460 000 Ft-ért, akkor azt mindketten elfogadják. Addig azonban Dragota Miklós műveli azokat saját eszközeivel, és a haszon őt illeti. A haszonból Natá­lia úgy részesül, hogy évente kap 3000 K-t, és emellé havonta 200 K-t, kivéve október-december: akkor havi 400 K jár neki. 97 Öccse ehhez tartotta magát, ő bízta meg az eladással, vevő keresésé­vel dr. Lukács Emil ügyvédet. Elhatározásukban nagy szerepet játszhatott az a körülmény, hogy Dragota Miklós, bár jól értett a gazdálkodáshoz és a birtok jövedelmei sem voltak kicsik, beteges­sége miatt egyre kevésbé tudta ellátni feladatait, már a földterület méreteit tekintve sem lehetett ez 92 A Macs 6. szám alatti lakos Dragota Miklós Varga András számadó pásztor keze alá hajtatott a cifra mé­nesbe 10 db kancacsikót, 1901. május 22. És Tóth Sándor keze alá u. oda egy db mén csikót. 1901. május 15. In: uo. 3. doboz. ' Métely miatti perben vallomások: legeltetésre vállalt marhákról utólag derült ki, hogy betegek, és az állat­orvos sem tudott segíteni rajtuk. Felelősség a gazdájuké, aki erről tudott. 1888. november 4. és 1896. évi vagyonfelmérés, valamint 1903. évi állattenyésztés bevételei, költségei jegyzéke. 94 A Debreceni Szőlő- és Bortermelő Szövetkezet kimérési üzlete: Simonffy u. 10. alatt volt. Fizetési igazo­lás 1902. július 22. 95 Hollandi Hitelbank: Budapest, VIII. Kerepesi út 73. 96 Szabadkőműves testvériségi levelek a debreceni „Haladás" páholytól 1901-ből. In: HBmL. Uo. Szerződés közös tulajdonú ingatlanok kezelésére és hasznosítására, Boczkó Sámuelné Dragota Natália és Dra­gota Miklós között. (Ingatlanok: a pusztamacsi 4, 8, 13, 14, 20. tjkv-ben felvett ondódi és újosztású, ún. papzu­gi ingatlanjaik.) Az egyik fél halálával a szerződés érvényét veszti, és az örökös(ök) saját rendelkezésük szerint dönthetnek a birtok sorsáról. É. n. In: Déri Múzeum történeti gyűjteménye. A Dragota család iratanyaga. 3. do­boz. 194

Next

/
Oldalképek
Tartalom