A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Történelem - Lovas Enikő Amália: Tőkés polgári vagyonnal a társadalmi rangért – a Dragota család felemelkedésének útja

ként a háztulajdonosok között elterjedni. Hiszen sokkal egyszerűbb, nyugodtabb és biztosabb pénzszerzési, vagyonfenntartási módszer volt ez, mint akár a kereskedés, akár a gazdálkodás. (Egyedül édesapjuk Varga utcai, 2455. szám alatti házát adták el 1861-ben.) Mégis, pont ez a lé­pés, hogy házbérletekből is nagy mértékben húztak jövedelmet, azt a gondolatot veti fel, hogy egyre kevésbé szívesen foglalkoztak olyan tevékenységgel, ami sokat hozott ugyan a konyhára és biztosabb volt, mint a földből eredő bevétel, de rengeteget kellett vele foglalkozni, méghozzá oda­figyelő szakértelemmel. A család sorsa ebben is hasonlítható több pesti kereskedő család sorsá­hoz, akik, bár egy ideig fenntartották az örökölt, vagyonszerző üzletet, ez nem tartott sokáig és amilyen hamar csak tudtak, áttértek nyugalmasabb és „úribb"-nak inkább elfogadott foglalkozá­sokra, amelyek legalábbis a vagyon fenntartására elegendő bevételt hoztak. Többnyire ezekben a családokban a vagyon megalapozója sem akarta, hogy utódai az ő hivatását kövessék, ha mégis, akkor kifejezetten ebből eredően utódot nevelt rokonságából, vagy olyan, a családhoz hű üzletve­zetőt szerzett, aki ellátta a teendőket és a boltot fenntartotta, anélkül, hogy az örökösöknek bármi teendője lett volna ezzel kapcsolatban. Utóbbi azonban meglehetősen ritka megoldás volt, nyilván megbízható ember híján, és mert utóbbit is szükséges lett volna a veszteségek okán időnként szakértelemmel ellenőrizni, amit az üzlettel foglalkozni nem kívánó örökösök nyilván meg sem szereztek. Az üzletvitel fenntartása mellett foglalkoztak hitelnyújtással, de nagyobb arányú összegekkel, és talán kevésbé szigorúan odafigyelve, mint édesapjuk tette volna. Ifjabb Dragota Ignácnál is há­rom hitelezési ügy merült fel. Az édesapjához képest feltűnő felfogásbeli változást mutatja Novelli Károly kassai kereskedőházának csődperében játszott szerepe is. Novelli Károly Dragota Anna, Ignác húgának apósa volt, talán ezért kezelte gálánsán a nyakán maradt tartozást. Az após ugyanis 1861-ben meghalt, és több jelentős tartozást hagyott maga után. Három váltója közül az egyiket Dragota Ignác, a váltók kezeseként, még a csődper előtt kiváltotta, mert az Osztrák Nem­zeti Bank rendszabályai szerint működő váltótörvények a Kaffka Károlynak megadandó 1000 Ft­os tartozás esetében sem tűrtek halasztást. A másik két hasonló váltó közül az egyiket a csődper folyamán, a harmadikat már a kassai városi törvényszék mint csődbíróság ítélete alapján váltotta ki, ezért némi kamattal 1509 Ft 60 kr-t kellett fizetnie. 36 A darvasi Breuer Salamon ellen indított csőd­perben szintén hitelezőként volt érdekelt a Dragota Ignác cég. A váltót 37 Novelli Ede állította ki a Dragota-ház cégvezetőjeként, 216, 16 oFt-ról, de az adós a fizetésre lefoglalt ingóságaival együtt is­meretlen helyre távozott. Ezért annak dévaványai vagyontárgyaira is kérték a végrehajtás kiterjeszté­sét. Talán ez volt az az első igazi hitelügy, amelyben minden részrehajlás nélkül, önállóan intézhet­ték a pénzbehajtást, ezért tanulóesetként is kezelhetjük. Ennek rovására írható a nehézkes intézés, ami a következőkben kevésbé volt tapasztalható. Hasonlóan rosszul járhatott ifj. Sarkadi József helybeli kereskedő csődje esetén, aki 1863. augusztus 24-én nyújtotta be csődkérelmét, miután fize­tésképtelenné vált. A hitelező kereskedők igényeikkel október 6-ig jelentkezhettek. Több neves ke­reskedő, a Rickl József Zelmos-cég, Feischl Fülöp, Pintér Károly, Markovics Emil neve is ott olvas­36 A három váltó: 1861. április 13. 1000 oFt; 1861. május 25. 1300 oFt 3 hónapra, Kaffka Károlytól. Fize­tendő: Dragota Ignácnál Debrecenben; 1861. május 31. 1500 oFt. Kecskés János váltójegyző hitelesen igazolta az első két lejárt váltó kifizetését, annak a Dragota kereske­dőháznál történt bemutatásakor. A csődbíróság ítélete szerint az utolsó, még ki nem fizetett váltókövete­lést elegendő kis kamat rátételével, összesen 1509 Ft 60 kr-ként kifizetni. In: Déri Múzeum történeti gyűj­teménye. A Dragota család iratai. 7. doboz 37 Váltó Dragota Ignác helyett Novelli Edétől Brauer Salamon nevére, 1861. október 28. Határidő: 1862. szt. Györgykor (április 24.). Periratok: é. n. In: HBmL. 8. d. 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom