A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)
Történelem - Lovas Enikő Amália: Tőkés polgári vagyonnal a társadalmi rangért – a Dragota család felemelkedésének útja
Lovas Enikő Amália A DRAGOTA-BOCZKÓ-MAGOSS CSALÁDOK A címben megnevezett három, rokoni kapcsolatokkal összefűződött család iratai az 1828 és 1928 közötti száz évet ölelik föl. A három családot konkrétan egyetlen személy köti össze, akinek révén mindegyik szálról jelentékeny családtörténeti adatokat tudhatunk meg. Dragota Natáliának, Dragota Ignác fűszerkereskedő unokájának iratai a nagyapa letelepedésétől kezdve vázolják a felemelkedést, a XIX-XX. század fordulójának eseményei pedig a Boczkó, majd a Magoss családokkal hozzák közelségbe, házasságai kapcsán. A bemutatásra kerülő család tagjai egyénenként külön érdekesek, más-más szempontból: a családon belül koncentráltan mutatkozik be a Debrecenbe kívülről betelepülők többé-kevésbé idealizált sorsa, tehetséges és sikerrel alkalmazkodó, majd megmaradni és még magasabbra emelkedni kívánó domináns családfői révén. DRAGOTA IGNÁC KARRIERJE Dragota Ignác (1797-1860) neve először 1825-ben jelent meg a városi hivatalos jegyzőkönyvekben. Ekkor kéri a városi Nemes Tanácsot letelepedési kérelme és fűszerkereskedés-nyitási szándéka támogatására. Egyben kérte a támogatást felvételéhez a Fűszerszámos Kereskedők Társaságába, hogy folytathassa kereskedői tevékenységét. 1 1820-ban telepedett át Temesvárról Debrecenbe, a Rickl-féle Török Császár céghez. Egyszerű legényből első segéd lesz 1829-re, 1827ben már mint polgár és kereskedő (illetve Rickl József úr segítő társa) kíván a városban állandó lakhelyet venni. E célból vette meg Tóth István cívis üres telkét a Péterfia utca 178. szám alatt. (Kis jelentőségű ugyan, de mégis említésre méltó, hogy a család Hunyad megyei nemességgel bírt, valószínűleg szegénységük miatt és kis töredékföldjük elégtelensége és betáblázottsága folytán alapvető volt, hogy az utódok szakmát tanulnak. Később még a birtok okozott problémákat, főleg a rokonság kisajátítási igényei miatt. A család erdélyi oláh kenéz eredettel bírt, de a régi magyar nemesség tagja volt. A nemességüket Dragota Miklós részére Apaffy Mihály újítja meg 1664-ben. Teljes nevük ezért vajdahunyadi és felsőszilvási Dragota. 2 ) Dragota Ignác élete szóróin: HBmL. XIII. 8. 1. 1825. október 30. Dragotta Ignátz fűszerszámos legény kérelme a városi Nemes Tanácshoz, fűszerkereskedökénti letelepedéséhez és a Fűszerszámos Kereskedők Társaságába történő bevételéhez, kereskedői tevékenysége folytatása támogatásáért. Dragota család iratai. Illetve: Rickl József Anselm igazoló levele a polgármesterhez: Dragotta Ignác Temesvárról hat és fél évet szolgált üzletében, kezdetben segédként, majd legényként. A kereskedői pályára önálló bolt nyitását javasolja. In: uo. In: HBmL. XIII. 8. 1. és Sesztina-Nagybákay Levéltár: Rickl családi könyv: A „Török Császár bolt" Dragota Ignác alatt 1839-55. 171