A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Természettudomány - Dudás Miklós: Az európai keselyű fajok védelmének lehetőségei napjainkban a Kárpát medencében

- 24 példányt kaptak vagy cseréltek állatkertekkel - 6 példány ismeretlen eredetű volt, kereskedőktől elkobozták - 9 példány fogságban született 1981-től 1986-ig tartott a fogságban lévő madarak szabadon engedése. Az első fészkelő kolónia 50 egyedből állt össze. A visszatelepítés alapját ivarérett szaporodóképes párok alkották. Ugyanis korábban (1970) már megpróbálkoztak fiatal fakókeselyűk szabadon bocsátásával, de rendkívül magas volt a madarak elkallódása és mortalitása. A kibocsátóhelyhez a legközelebbi vad fészkelő fakókeselyű kolónia 350-400 km-re volt található. Egy déli kitettségű kopár hegyvonulat csúcsa közelében egy nagyméretű madár röpdét építettek, jó kilátási lehetőséggel. Az összegyűjtött keselyűknek, több mint az egyharmada már igen hosszú ideje (5-10 év) fogságban élt s több alkalommal sikeresen szaporodtak is. A fészkelő kolónia létrehozásának maximális esélyét az biztosította, hogy az első 5 pár keselyűt decemberben a nászviselkedés megkezdésekor engedték szabadon. Az új környezethez igen jól alkalmazkodtak, hamar megtanulták felderíteni az etetőhelyeket. Minden elengedett keselyű meg volt jelölve fémgyűrűvel és egy feliratos színes gyűrűvel is. 198 l-l 983-ig minden madárra rádiótelemetriás adót is szereltek, mely 20 km hatótávolságú volt. Néhány hónappal az első elengedések előtt a zárt röpdéktől 5-20 km-re etetőhelyeket létesítettek, ezek körbekerített területek voltak. Az etetésre felhasznált tetemeket az itt gazdálkodó farmerektől és a közeli vágóhídról szállították. Később a farmerek maguktól is elkezdték kirakni az elhullott állataikat. A szabadon engedett fakókeselyük nem egyformán alkalmazkodtak az új környezethez. Voltak példányok melyek az első hetekben repülési nehézségekkel küszködtek, nem táplálkoztak. Egy madár 3 heti koplalás után kezdett csak el táplálkozni, egy másik viszont éhen pusztult. A fogságban született fiatal keselyűk röpkéssége hasonló volt a természetben született fiatalokéhoz. Az 59 megjelölt és szabadon engedett példány közül 8 egyedet elpusztulva találták meg, 5 madár elkóborolt a kibocsátási helytől s nem találtak vissza. A fészkelő kolónia 1981 -83-ig alakult ki. A sziklafalon számos üreg, párkány volt található s ezeket a fészkelés stimulálására még fehér színű festékkel is bekenték, imitálva, hogy a helyeket fészkelésre használják. Ezen a területen (Grands Causses) 1922-ben volt utoljára ismert fészkelő kolónia. 1982-ben 3 szabadon engedett pár elfoglalt egy 500 m-es sziklafal részt és egy pár sikeresen felnevelt egy fiókát. 1987-re stabilizálódott a fészkelő hely kihasználtsága s a madarak által látogatott táplálkozó terület nagysága (kb. 3000 ha). Érdekes volt megfigyelni, hogy a visszatelepített fészkelő kolóniában lerövidült az ivarérés folyamata átlag 4 évre, összehasonlítva más természetes kolóniákhoz ahol 5-6 év maradt. A fiatalkori mortalitás alakulása: 1982-től 1991-ig 77 fiatal született és ebből 76 lett meggyürűzve, ezek közül 4 eltűnt, 10 elpusztult egyéves kora előtt, (magasfeszültségű légvezetékeknek repültek) 8 példány egyéves kor után, 5 madár kétéves korban és 1 pedig hároméves kor előtt (ezeket vadászok lőtték le). Más állományokkal való kapcsolat: A telepített keselyük időszakos mozgását megfigyelték az Osztrák Alpokban és a Pyreneusokban. Ez összefüggött a terület táplálék ellátottságával. A fiatal madaraknál ez nem egy rendszeres vonulási viselkedés, de a kóborlási hajlamot a táplálékhiány váltja ki. A földrajzi izoláció ellenére (több száz km) egyfajta laza kapcsolat alakult ki a telepített keselyűk valamint az Ibériai és a Pyreneusi madarak között. 1983 óta 9 idegen példány települt be a kolóniába. A programnak kettős célja volt: az egyik, hogy egy stabil fészkelő kolónia megtelepedjen, a másik hogy etetőhelyek létesítésével elősegítsék a madarak térbeli mozgását. 16