A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Természettudomány - Dudás Miklós: Az európai keselyű fajok védelmének lehetőségei napjainkban a Kárpát medencében

lyűfajok populációit nemcsak emlékeinkben, irodalmi adatokban fogjuk megőrizni és továbbadni utódainknak, hanem egy nemzetközi erőfeszítés eredményeként „életre keltjük" e pompás madarakat, hogy a világörökség pótolhatatlan tagjaiként újra benépesíthessék nemzeti parkjaink pusztáit és hegyvidékeit. A MAGYARORSZÁGI KESELYŰVÉDELMI PROGRAM LEHETŐSÉGEI Napjainkban a biológiai sokféleség megőrzésének időszerű kérdései között egyre nagyobb szerepet kapnak a ritka veszélyeztetett fajok védelme. Az aktív gyakorlati beavatkozások, például egy fajnak a kipusztulástól való megmentése vagy az alacsony szintre esett populáció növelése érdekében elengedhetetlen velejárója a természetvédelemi munkának. Azt is be kell vallani, hogy az élő természet által nyújtott esztétikai élményeket sokszor nem lehet érzelmi motivációk nélkül szemlélni. Ezt tovább erősítheti a természetért érzett etikai felelősség is. Főleg olyan esetekben, amikor egyértelműen bizonyítható az emberi tevékenység által történő fajok kipusztítása, mint ahogyan ez a Kárpát-medencei keselyű fajok esetében lejátszódott. Az ökológiai feltételek alakulása Az eltelt 30-40 év alatt az Alföldön lényeges változások zajlottak le. A keselyűk által valaha leggyakrabban látogatott térségek jelentős része védelem alá került. A sztrichnint, mint a „leghatásosabb dúvadmérget" betiltották és kivonták a forgalomból nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos országokban is. (Szlovákia, Románia, Horvátország stb.) Az elmúlt évtizedek nagyüzemi mezőgazdálkodása a Tiszántúlon szinte teljesen felszámolta a „tanyavilágot" aminek hatására hatalmas lakatlan térségek jöttek létre. Ezek a területek zárványként fogják közre a Kárpát-medence legnagyobb összefüggő füves pusztáját a Hortobágyot, melynek egyes részein kisebb ligetes erdőfoltok, sziki tölgyesek húzódnak mozaikos karaktert kölcsönözve a tájnak. A legeltetéses állattartás az utóbbi években jelentős fellendülést mutat (szarvasmarha, juh, kecske,) a védett pusztákon. Ennek a folyamatnak egyenes következménye, hogy az elhullott tetemek száma is lényegesen növekedett. Ezeknek a gyűjtése, kezelése komoly anyagi terheket jelent a gazdálkodóknak. Időközben ugyanis az eddig ingyenes dögelszállítás (ATEV részéről) megszűnt. így a temetetlen jószágok és az illegális dögtemetők is szaporodtak a térségben. Mivel az állati hullák veszélyes hulladéknak minősülnek, így környezetvédelmi szempontból sajnos megengedhetetlen a pusztákon szanaszét heverő tetemek látványa, még ha nem fertőző betegségben hulltak is el azok. Ez a helyzet teremtette meg a lehetőségét annak, hogy a gazdálkodókat is érdekelté téve, (bevonva őket a keselyű programba) három frekventált helyen a pusztában (Szandálik, Tunyogi legelő, Juhoshát) hatóságilag engedélyezett etetőhely létesítését kezdje el a HNP igazgatósága. Ezek kb. 1,5 ha-os körbekerített, s folyamatosan őrzött, állatorvosilag felülvizsgált, fertőtleníthető területek lesznek Ezeknek az állandó etetőhelyeknek (télen-nyáron) a működtetése tovább erősítené a többi ragadozó madárfaj (rétisas, szirti sas, parlagi sas, barna kánya, vörös kánya, stb.) védelmét is. Állategészségügyiig ellenőrzött (nem fertőző betegségben elhullott) tetemek (ló, szarvasmarha, juh, hal, stb.) kihelyezésével állandó „táplálékforrást" kívánunk biztosítani a Hortobágy légterébe tévedt keselyűk számára is. (1991-ben Gemencen egy fiatal elhullott fakókeselyűt, és 1998ban pedig egy elhullott dögkeselyűt találtak Dunaharasztinál, valószínű, hogy éhen pusztultak.) 11