A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2004 (Debrecen, 2005)

Régészet, ókortudomány - Gesztelyi Tamás: Ifjúalakok fegyverrel a Déri-gyűjtemény gemmáin

A fegyvereivel megjelenő hérosz ábrázolások értelmezésének vizsgálata során óhatatlanul szembekerülünk ugyanennek a témának a délnyugat pannóniai, de még inkább délkelet noricumi népszerűségével a síremlékek domborművein. A fegyveres alak meghatározása régóta foglalkoztatja a kutatókat. Már a 19. század végén felbukkant az az értelmezés, mely összefüggésbe hozta ezeket az ábrázolásokat a figyelmet méltán magára vonó magdalensbergi ifjú bronzszobrával, ill. Mars Latobius helyi kultuszával (Schneider 1893 22 sk; Praschniker 1946, 15 sk.; Piccottini 1984 Nr. 296). Ezt a nézetet később joggal érte kritika, hisz az ifjúábrázolások, melyek gyakran szimmetrikusan elhelyezve többször is megjelentek ugyanazon az emlékművön, aligha lehetnek egyazon istenségnek vagy egy meghatározott hérosznak az ábrázolásai. Ezért az új értelmezési javaslat igen általánosan fogalmaz: a heroizált ifjúalak egyik eleme az eltemetett felmagasztosításának (Walde 1988, 297). A szerzőnő az ifjúalak ikonográfiái párhuzamát a dél-itáliai sírvázákon véli megtalálni, melyeken gyakran naiszkoszban álló fegyveres ifjúalak látható minden egyénítő vonás nélkül, tehát esetükben a heroizálás általános megfogalmazásáról lehet szó (Walde 1988, 298). Az kétségtelennek látszik, hogy az ifjak nem lehetnek a noricumi hadistennel azonosak. Az is igaz, hogy heroizált alakokat vagy héroszokat kell bennük látnunk, de különös attribútum híján a hérosz személye nem állapítható meg. Csak fegyverei alapján a gemmák ifjúalakjait sem lehetne megnyugtatóan meghatározni. De ha az ábrázolásnak további elemei is megjelennek, úgy ezek megoldáshoz segíthetnek. Ilyen a gemmákon a fegyvereket átnyújtó nőalak, vagy a síremlék, mely mellett a fegyverek felöltése történik. Persze ezek a jelenetek is értelmezhetőek általánosan, hisz hozzátartoztak a katonaélet mindennapjaihoz. De ha ennek mitikus előképét keressük - s az ábrázolások arra mutatnak, hogy ezt kell tennünk - akkor aligha gondolhatunk más epikus hősre, mint Akhilleuszra. Ezt két gemma esetében felirat is megerősíti (Kossatz-Deissmann 1981, 128 Nr. 921; Zazoff 1968 Nr. 58), bár olykor ezek hitelességét kétségbe vonják. Ha utólag kerültek az ábrázolás mellé, akkor is arról árulkodnak, hogy későbbi használóik őrá gondoltak a jelenet láttán. Úgy gondoljuk, hogy a sírdomborművek ifjúalakjai esetében is jogos a mitikus előképet keresni. Ezt az igényt találóan fogalmazta meg az ábrázolások kapcsán E. Pochmarski: „Es muß sich aber jedenfalls um Gestalten aus dem Mythos handeln, welche die kriegerische Tüchtigkeit (virtus) des Grabherm sinnfällig machen sollen." (Hainzmann/Pochmarski 1994, 88). Ha a harci virtus mitikus megtestesítőjét keressük, úgy kézenfekvő Akhilleuszra gondolni. Már az etruszk szkarabeuszok ábrázolásai is arról vallanak, hogy Akhilleusz legjellemzőbb attribútumai a fegyverek voltak. Alakjának kedveltségét nyomon követhetjük az itáliai gyűrűköveken, a hellenisztikus hatás alatt átalakuló Augustus kori glyptikában, majd az 1-2. sz. tömegesen előállított gemmáin. A köztársaságkor végétől mind a képzőművészetben, mind az irodalomban kitapintható a népszerűsége (Ghedini 1994, 297-316). Catullus epyllionjában, melyet Peleusz és Thetisz házasságáról írt, Akhilleusz kiemelkedő virtusát és hírneves tetteit emlegeti (...egregias virtutes claraque facta, c. 64, 348-9). Az Augustus kori művészet több kiemelkedő darabján is megjelenik az alakja vagy a születéstörténete (Müller 1994, 321-352; Thomas 2000, 259; Haynes 1975; Hind 1995, 153-155; Mavrojannis 1994, 335 skk), és érzékelhető az a törekvés, hogy a trójaiak esküdt ellenségét a római eredetmonda részesévé tegyék. Szobrainak közkedveltségére Itáliában az idősebb Plinius alapján következtethetünk. A lándzsát tartó mezítelen ifjú szobrokat egyszerűen Akhilleuszoknak nevezték (Plinius 2001, 34, 18). Ez az a szöveghely, mely alapján F. Häuser kimutatta, hogy Polükleitosz Dorüphorosza valójában Akhilleuszt ábrázolja (Häuser 1909, 107 skk). A szobor egyik épségben fennmaradt római másolata a pliniusi hellyel összhangban egykor a pompeji palaestrában állt. Megállapítja továbbá azt is Häuser, hogy hasonló szobor bázisra állítva, előfordul apuliai sírvázákon (Häuser 1909, 113). Ebből arra következtet, hogy „auch für Grabstatuen wurden Achilleae verwendet." Akhilleusz és 115