A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Régészet, ókortudomány - Szabó László: Megjegyzések a „böszörmények” kérdéséhez a Hajdúböszörmény határában talált Árpád-kori falu régészeti leletei alapján

Harmadik jelentős azonosítási lehetőségként az izmaelita-káliz azonosság merült föl. Noha meglepően sok forrás bizonyítja ezt a kapcsolatot, legkésőbb jelenik meg az irodalomban. A magyarországi mohamedánok káliz kapcsolataira Pauler és Nagy G. (NAGY 1911, 21) mutatott rá, később Györffy (GYÖRFFY 1959, 50-54) és Czeglédy (CZEGLÉDY 1970, 258-259) foglalkozott vele behatóbban. Györffy szerint elsősorban a kabarokkal érkezett nagyszámú mohamedán népesség az országba, köztük a kálizok és az alánok (velük azonosítja a magribitákat). A X. század folyamán és a későbbiekben a volgai bolgárok, besenyők, kunok, jászok alkották a Magyarországra érkező mohamedánok nagy részét. Ezzel ellentétben Czeglédy azt vallja, hogy bár a honfoglalás korában is érkezhettek szerény számban mohamedánok, többségük azonban csak a honfoglalás után érkezett. A kálizokat egymás után, különböző időben bevándorolt népességnek tartja, akik a besenyőkkel és a kunokkal is érkeztek hozzánk. A Taksony idejében bevándorolt volgai bolgárok is kapcsolatban lehettek a kálizokkal Utoljára Mesterházy K. készített összefoglalást ebben a témában. Részletes kutatástörténetet közöl, és a korábbi kutatókkal szemben az írott és nyelvészeti források mellett a régészeti eredményeket is felhasználja munkájában. Azt igyekszik bizonyítani, hogy „az a régészeti emlékanyag, ami Hajdú- és Berekböszörmény területéről származik, párhuzamai alapján a volgai bolgárok magyarsághoz csatlakozott részeinek anyaga, legalább is részben" (MESTERHÁZY 1973b, 37^4-8). Ezek a bolgárok szerinte nem feltétlenül muzulmánként érkeztek Magyarországra, a már itt élő mohamedán vallású rokonaiktól vették át hitüket. III. RÉGÉSZETI ADATOK HAJDÚBÖSZÖRMÉNY ÉSZAKI RÉSZÉRŐL Egyes kutatók, az írott források alapján már a XIX. század végén a mai Hajdúböszörmény területére helyezték a forrásokban szereplő nyíri izmaeliták települését (CSÁNKI 1890). Hajdúböszörmény északi részéről a múlt század folyamán rendszeresen kerültek be régészeti leletek a böszörményi és a debreceni múzeumba. A különböző korszakokból származó sírok és egy szarmata falu nyomai mellett, egyre több Árpád-kori településre utaló lelet is előkerült. 1979 előtt mindöszsze egyetlen leletmentés és helyszíni szemle volt a területen, a leletek nagy része szórványként került elő. 1979-ben két helyszínen is folytak régészeti feltárások. A téglagyárban nagyobb területen, a Szabadhajdú, Kisfaludy és Kuruc utcában pedig egy vízvezeték árkának nyomvonalán. Ezen adatok alapján határozta meg M. Antalóczy Ildikó az Árpád-kori falu helyét (M. ANTALÓCZY 1980), a Dorogi és Újfehértói utak között, a város északi részén és a téglagyár területén. 1997-ben újabb leletmentésre került sor a téglagyárban, megerősítve a korábbi adatokat (HAJDÚ-NAGY 1999). Az ásatások során több, az Árpád-korra jellemző objektum is előkerült. Ezek közül, már csak leletanyaguk miatt is kiemelkedik a két földbe mélyített lakóház. A téglagyárban lévő alapja egy 4,40 x 3,45 m-es, téglalap alakú mélyedés volt. Padlója a felszíntől számítva 85-103 cm-re mélyedt le. A felmenő fal 20-30 cm magasan maradt fenn. A ház É-D-i tengelyében egy-egy, a K-i falánál kettő, a Ny-i oldalon pedig három nagyméretű, a padlószint alá 40-50 cm-re mélyedő cölöplyuk került elő. Faluk hengeres, függőleges, aljuk enyhén ívelt, döngölt. A ház bejárata valószínűleg a DK-i sarokban, a K-i fal mentén volt. Ezt látszik alátámasztani, hogy az egész házra jellemző 1 cm vastag, kemény, letaposott agyagréteg itt megvastagodott és kiszikkadt, 0,2-0,5 cm vastag sárlemezek váltak le róla. A kemence a ház DNy-i sarkában, a bejárattal szemben került elő, annak alapnégyszögén belül. Alja a szája felé szűkülő, ovális formájú, 120 x 160 cm nagysá78