A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Természettudomány - Juhász Lajos–Harka Ákos: A Tisza-tó halfaunája és védelme

Kárász (Carassius carassius), compó (Tinea tinea), kecsege (Acipenser ruthenus), bagolykeszeg (Abramis sapa), kősüllő (Stizostedion volgense). A fenti fajokra hasznosítási tilalmat javasolunk, amíg a populációk stabilizálódása a természetes szaporulat és a visszatelepítések következtében nem történik meg. Ennek megállapításához folyamatos, monitoring rendszerű mintavételezés szükséges. A cianidszennyezést leglátványosabban a két busafaj indikálta az állomány csaknem teljes eltűnésével. A két faj populációinak összeomlása a szennyezett víztérben egyértelműen kimutatható. Természetvédelmi szempontból, a hazai „békés" fajok társulásainak fennmaradása okán a két nagy termetűre növő busafaj megritkulása szerencsésnek tekinthető, talán ez az egyetlen olyan pozitív változás, amelyet a rendkívüli cianidmérgezés okozott. VIII. ÖSSZEFOGLALÁS A Tisza-tó gazdaságilag, természetvédelmileg értékes, sajátos összetételű haltársulását jelentős veszteség érte a 2000. évi Romániából eredő cianid- és nehézfémszennyezés hatására. A veszteségek egyes halfajok állományában csaknem a teljes összeomlás állapotát eredményezték (pl.: kecsege, süllő), más fajoknál egyes korcsoportok tűntek el (pl.: harcsa), megbontva a populáció természetes struktúráját. A halfauna azért nem semmisült meg teljesen, mert a szennyezés nem a halak aktív életperiódusában, tavasz-nyár vagy őszi időszakban történt. A téli, hideg vízben levonuló ciándugó - szerencsére - kisebb mértékben jelentett végzetes toxikus hatást a legtöbb faj állományában. A Tisza-tó tározótere refúgiumterületet jelenthetett sok hal számára. A veszteséget tovább csökkentette a tározó jelentős mértékű visszaduzzasztása. A téli vízszintnek az utóbbi évek gyakorlatához képest időleges megemelése a szennyezett víz hígulását és az ide menekülő halak nagyobb védelmét jelenthette. A tározó jövőbeni vízkormányzásában ezt az egyik legfontosabb szempontnak kell tekinteni. A halfauna nem károsodott irreverzibilisen. A Tisza-tóban 45 halfaj előfordulása bizonyítható a cianidszennyeződés után. A vízterületből egy faj sem tűnt el. A halfaunát a folyó halállománya határozza meg, a tározótér sajátos ökológiai viszonyai inkább az állóvizi (stagnofil) fajoknak kedvez. A tározótér csaknem teljesen érintetlen maradt a szennyezett víztől, így a halállomány sem sérült lényegesen. A folyómederben a természetes regeneráció - eltérő időn belül - minden faj állományának az eredetihez közeli állapotát eredményezheti. A kíméletesebb hasznosítás, az orvhalászat-horgászat visszaszorítása, az átgondoltabb vízszintszabályozás és a tározótérben a leeresztés után a csatornákban, lapvizekben visszamaradt halállomány mentését, és az élő folyóba történő visszajuttatását lényegesen hatékonyabban kell megvalósítani. Célszerűnek látszik az egykori fokgazdálkodáshoz hasonló (SZIGYÁRTÓ, 1991) lehetőség megteremtése. Az ésszerű halgazdálkodás, a védett területeken a teljes kímélet, a folyamatos monitoring rendszerű kutatások lehetnek az alapjai, hogy hosszabb idő után a Tisza-tó térségében a halállomány eredeti gazdagsága ismét emlékeztessen az egykori állapotokra. 39