A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Művészettörténet, iparművészet - Erdei Lilla: A debreceni Dobozi temető 17–18. századi textil leletei

Készítési és rádolgozási módok A feltárt vertcsipkék métercsipkék. Feltételezhetően lapos vagy kicsit ívelt felületű párnán hosszú csíkban készültek több méter hosszban, kb. akkora méretben, ami egy-egy ruhadarabra szükséges volt. Az elkészült csipkékből egyszerűen lemérték a kellő hosszat és elvágták a szálakat, nem dolgozták el a párnán a végeket. Ez technikailag egyszerűbb, idő- és anyagtakarékosabb megoldás volt. Az elvágott csipkevégeket, ha körbeért a szoknyán, egymással összevarrták, az ingvállon az anyag széléhez rögzítették, így védve meg a lebomlástól, a felesleg keletkezésétől az értékes csipkét. Ha az anyag sarkára került a csipke, nem sarkosították, azaz nem dolgozták ki a fordulópontot, csak sarokra hajtva rögzítették az anyaghoz. A sarkosítás kétféle módon történhetett. Az egyik esetben a csipkét egyszerűen behajtották. A behajtás alatti részt olykor kivágták, így nem emelkedett magasra az egymásra hajtogatott több réteg. Formai szempontból a csipkék két részre oszlanak. Az egyik típusra az jellemző, hogy mindkét oldala egyenes és párhuzamosan fut, míg a másik típusúnak az egyik oldala egyenes, a másik hullámos szélű. Az egyenes szélűt szoknyák alsó felén, illetve ingvállak, köpenyek belső szélein rátétdíszként alkalmazták. A másik típusút hullámos oldalával befelé, az anyag belseje felé mutatva helyezték el - de kivételt képez esetenként a kötény, a fátyol, a kendő, melyre a szélcsipkét az alsó külső szélhez erősítették hullámos részével kifelé mutatva. Az egyenes szél mindkét esetben kiegészíthető kisebb hullámvonalas hozzátoldásokkal (pl. négy szálas fonással vagy akár pikókkal is), ezek még díszesebbé teszik a hatást. A felvarrás az egyenes vonal mentén történik, a kiegészítések kiemelkednek az anyag síkjából, így térbelivé, dúsabbá, gazdagabbá téve a díszítést. A csipkék csoportosítása A Dobozi temetőből sokféle típusú vertcsipke került elő a legegyszerűbb, néhány szállal készülőtől egészen a sok párat igénylő alaphálós technikákig. Ezek között csoportok alakíthatók ki a mintázat és technika sajátos összekapcsolódásának lényeges szempontjait figyelembe véve. Természetesen van olyan darab, amelyik több csoportba is beleillene, de az inkább meghatározó, jellemzőbb szempontok alapján sorolom egy típusba. Ahol erre mód van, ott viseletekben való pontos elhelyezésüket is jelzem. /. Fonásos, alakveréses típus Ebbe a csoportba a fonást

52 és az alakverést

53 külön-külön, illetve egyszerre magukba foglaló csipkék tartoznak. Önmagában a fonás is lehet csipke hatású az általa kialakított mintázattól füg52 A legkorábban kialakult vertcsipke technika a. fonás, mely a legkisebb technikai tudást és a legkevesebb szálat igényli. A négyágú fonás alaplépéseinek variálásán és annak kitűzési pontján alapul a csipkeverés összes technikája. A négyágú fonás a csipkeverésben mindig kedvelt volt, de a technikák alakulása során egyre inkább csak összekötő, kisebb-nagyobb üres területet betöltő szerepe lett. 53 Az alakverés is az egyszerűbb szerkezetű technikákhoz tartozik, a szövés technikáján alapul, bár kivitelezése nagy gyakorlatot igényel. Három függőleges szálon vagy három csoportba osztott szálakon (láncfonalakként) egy szálat futtatnak keresztbe (vetülékfonalként), ami a sor végén megkerüli a legszélső szálat és visszafordul. Amelyiknél egyik irányban a fonal vagy fonalcsoport alatt futott, az visszafelé felette fog futni és fordítva. Az alakverés igen kedvelt, a fonáshoz kapcsolódóan és önmagában is előfordul rusztikus hatást keltve. Az alakverést más néven levélkének, gipűrnek, lármának és árpaszemes mintának is hívják. Változatos formákban fordul elő, lehet a két széle párhuzamos (négyszög), egyik (háromszög) vagy mindkét végén behúzott (levél alakú). A négyszögletes formájúnak még egy enyhe ívben hajlott formája is létezik. 293