A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Természettudomány - Juhász Lajos–Harka Ákos: A Tisza-tó halfaunája és védelme
IV. A TISZA-TÓ, MINT VÍZI ÉLŐHELY A Tisza-tó (Kiskörei-tározó) nevével ellentétben nem állóvizű tó, hanem az élő-Tisza medrével határolt, időszakos hullámtéri, eltérő vízmélységű terület. Teljes kiterjedése 127 km 2 , amelynek kb. 70%-át borítja víz a felduzzasztott állapotban (tavasz-ősz). A tározó feltöltése 1973-ban kezdődött el. A jelenleg is funkcionáló tározótér teljes feltöltése 1978-ban fejeződött be, ami jelentős ökológiai változásokat eredményezett. Egy teljesen új élőhelyet jelentő tározó vízminőségének alakulása szempontjából a „tóvá" alakulás négy fázisát lehet elkülöníteni FELFÖLDY (1979), CSIKAI, (1990): - Az első fázisban az elárasztott terület szervesanyagainak rothadása és lebomlása a víz szaprobitását emeli. - A második fázisban a kémiailag átalakult (ásványosodon) növényi tápanyagok hatására jelentősen nő a trofitás és csökken a szaprobitás. Az élőhelyi viszonyok változását az érzékenyebb fajok eltűnése is jelzi. A hirtelen kialakuló fítoplankton intenzív oxigén termelése sietteti a bomlást, illetve fokozza a természetes tisztulást (DEVJATKIN et al, 1979.) - A harmadik fázisban a trofikus depresszió következik (BOMBÓWNA-BOCKA, 1974). Az oligotrofizálódási fázisnak a gyors lejátszódása és ennek elősegítése fontos feladat. - A negyedik fázisban a tó ökológiai stabilitása a trofitás lassú emelkedése mellett állandósul. IV. \. A duzzasztás előtti környezet halökológiai értékelése A Tisza tározói szakasza a duzzasztás előtt - középszakasz jellegének megfelelően - változatos életteret kínált a halak számára (CSIKAI, 1990). Az élő-Tisza medrének átlagos szélessége 200 m körül volt. Kisvíz idején ez alig 100 m-re csökkent, de áradások alkalmával a széles hullámtéren akár 7 km-re is szétterült a víz. Az áradások és a csapadékszegény időszakok vízállása között - egy éven belül - akár 10 m-es vízszintkülönbség is előfordult. A folyó esése kilométerenként 4-5 cm, de árvizek alkalmával a kisvíznél mért 0,5 m/s-os vízsebesség háromszorosa is előfordult. A meder anyagát a sodorvonalban általában 1 mm-nél nagyobb szemcséjű durva homok, a partszegélyen 0,5 mm-nél kisebb szemcséjű finom homok alkotta. Akadtak azonban olyan kavicsos szakaszok is, ahol a szemcseméret a 8 mm-t is meghaladta (BANCSIetal. 1977) A változatos partformációkat a sekély homokpadok, meredeken mélyülő partszegélyek vagy függőlegesen alámerülő alámosott szakadó partszakaszok alkották. A partot többnyire sürü növényzet határolta, néhol kopárabb szakaszokkal tagolva. Az áramló víz, változatos mederformációk és tagolt partközeli növényzet gazdag, sok fajból álló halállományt tartott fent. HARKA (1985) ezen időszak alatt (15 év időtartamban) 49 halfaj előfordulását bizonyította. A halfauna összetétele alapján a folyónak ezt a szakaszát a dévérzóna és a márnazóna közé lehetett sorolni. A limnofil fajoknak a túlsúlya indokolta a dévérzóna megjelölést, a reofil fajok megléte a márnazóna felé való átmenetet jelentette (HARKA, 1977). A gyakoribb limnofil fajok guildjét alkotta a karikakeszeg (Blicca björkna), a laposkeszeg (Abramis ballerus), a dévérkeszeg (Abramis brama), a ponty (Cyprinus carpio) és a süllő (Stizostedion lucioperca). E halas zóna néhány reofil fajjal is kiegészült. Ezek közül fontosabb: bagolykeszeg (Abramis sapa), jaszkeszeg (Leuciscus idus), halványfoltú küllő (Gobio albipinatus), kőfúró csík (Sabanejewia aurata), selymes durbincs (Gymnocephalus schraetzer). 26
