A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)
Néprajz, kulturális antropológia - Emődi János–Sipos József: A mezőtelegdi fazekasság
A XIX. század második felében még virágzott a fazekasság, de a század utolsó évtizedeiben, mint más központok esetében is, a mesterség itt is hanyatlásnak indult. 1886-ban ugyan K. Nagy Sándor szerint „itt sokan foglalkoznak cserépedény készítéssel és eladással" 17 , valójában ekkor azonban már legtöbben csak mellékfoglalkozásként űzték a mesterséget 18 . így 1885-ben már csak három fazekas szerepel, mint rendes ipart kiváltó, adófizető mester, 19 ugyancsak három 1897ben 20 . Matekovics és Borovszki századfordulós monográfiái az agyagmüvességről szólva már meg sem említik Telegdet 21 . Butuk János mint hivatásos, adófizető fazekas egyedül szerepel egy 1904-es kimutatásban 22 , hasonlóképp Vass Sándor is 1912-ben 23 . Miként Varga Árpád rámutatott, Vass lehetett az utolsó mester, aki még a régi mezőtelegdi fazakasság forma- és díszítőkincsét alkalmazva dolgozott 24 . Az első világháború után, 1920-tól Pricz János először egyedül, majd később Károly fiával felélesztette az itteni korongozó mesterséget, de munkásságuk nem képezte szerves folytatását a hagyományos helyi fazekasságnak; mindketten új, egyéni stílusban dolgoztak 25 . Közben 1944^15-ben egy Gyalai nevű vállalkozó rájuk támaszkodva megpróbált egy manufaktúrát beindítani, mely jellegzetes vastagfalú, sárgamázas termékeket gyártott, ez azonban egy évi termelés után megszűnt. Károly 1947-ben egy segédet is foglalkoztatott, ekkor jövedelme évi 18 340 lej volt. Működésük alatt Priczék állandó harcban álltak az idegen, törvénytelen konkurenciával (3 sz. melléklet). Tevékenységüket 1950-ig folytatták 26 , velük végleg kihalt ez a helységre jellemző mesterség 27 . Noha mint láttuk, a telegdi fazekasság történetéről viszonylag szépszámú írásos adattal rendelkezünk, magukról a tárgyalt időben virágzó agyagmüvességnek a termékeiről azonban csupán felületes ismereteink voltak 28 . Ezért tartjuk lényegesnek az alábbiakban bemutatni a 2001-2002ben végzett telegdi helyszíni kutatásaink eredményeit valamint néhány magántulajdonban vagy gyűjteményben levő telegdi fazekasterméket. Mivel a község szinte minden második telkén valamikor fazekasház állt, természetes hogy az udvarok végeiben, a kertek elején, a hajdani műhelyek selejtgödreiből nagymennyiségű kerámia bukkan felszínre. Ezek vizsgálata által reméltük megismerni a hagyományos telegdi fazekasság jellemzőit 29 . A helyszíni kutatások első eredménye a Híd (Bistricioarei) utca 112. számú ház 17 K. Nagy Sándor, Bihar vármegye földrajza, Nagyvárad, 1886, 73. 1(1 Az anyakönyvekben néhány ismert fazekasnál a „foglalkozás" rovatban már „földműves" szerepel; a még korongozok jövedelme is olyan csekély volt, hogy nem is szerepelnek az akkori adókimutatásokban. 19 Jekelfalussy József, Magyarország iparosainak és kereskedőinek cím és lakjegyzéke, Budapest, 1885, 357 (Vass Sándor, Nagy Károly, Mattá Rudolf)20 Nagyvárad és Biharvármegye cím és névtára, Nagyvárad, 1897, (Butuk János, Nagy Károly, Vass Sándor). 21 Matekovics Sándor, Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor és az 1896 évi Ezredéves Kiállítás eredménye, VIII, 356-360; Borovszky Samu szerk., Magyarország vármegyéi és városai, Biharvármegye és Nagyvárad, Budapest, 1901, 301.(Telegdnek csak XVIII sz.-i szerepét említi). 22 Nagyvárad és Biharvármegye cím és lakjegyzéke, Nagyvárad, 1904, 133. 23 Bihar vármegyei és Nagyváradi címtár, Nagyvárad, 1912, 97. 24 Varga Árpád, in Mezőtelegd története, 154. 25 uo. 177. 26 Compas comercial, szerk. Ladislau Lukács, Oradea, 1947, 231. 27 A Pritz család szerszámkészlete és Károly pecsétje a 93-94. képeken látható. Miként pecsétje mutatja, nevét helyesen Pritz-nek írta. 2Í< Mindössze néhány edény fényképe került eddig bemutatásra, de ezek közül is csak kettőnek felirata biztosít róla, hogy valóban telegdi termékről van szó. ! ' J Néprajzi anyagok régészeti úton való feltárására eddig kevés kísérlet történt. Lásd pl. Vida Gabriella, Néprajzi ásatás Mezőcsáton, HOM. Közi. 28, 1993, 72-75. 206
