A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Történelem - Seres István. „Az aradiak harca a komádiakkal” – Egy szerb népballada történelmi háttere és Szúnyogh György kuruc főkapitány aradi fogsága 1704–1706-ban

Mivel azonban a fejedelem rendeletére sem találtak megfelelőt a Szolnokon őrzött német és rác rabok között, május elején az asszony újra Rákóczihoz folyamodott segítségül. Időközben Rákóczi megkapta id. Barkóczy Ferenc levelét Szunyoghról és Boda György hadnagy­ról. A fejedelem beleegyezését adta, hogy Bodát egy Oder Boles nevű németen szabadítsák ki, és május 9-én elrendelte, hogy írjanak erről az aradi parancsnoknak. Hasonlóképp szorgalmazza Szunyoghnak egy Saffenburg („Sáfenberg") nevű német tiszt általi kiszabadítását is, az eredményről pedig tájékoztassa a fejdelmet. Addig is, amíg az aradiak határoznak, Saffenburgot szállítsák Szolnok­ra. 119 Űgy tűnik, hogy ez a német tiszt maga jelentkezhetett Szunyoghért, mivel május 17-én Rákóczi megírta Károlyinak, hogy „milyen német rab akarja magát Aradon lévő Szúnyog György hívünkön szabadítani," a mellékelt levélből megláthatja. Ezért a mellékelt leveleket minél gyorsabban küldje meg Aradra, és az onnan jövő válaszról tudósítsa a fejedelmet. 120 Egy hónappal később, úgy tűnik, hogy a június 17-ét követő napokban Szunyogh György egyik fia (talán István) újból folyamodott Rá­kóczihoz, de azt a választ kapta, hogy már írtak felőle Károlyinak. 121 Pedig az ügy még ekkor sem ért véget, mivel a kurucok által felajánlott Saffenburgért a németek nem akarták kiadni Szunyoghot, ugyanis az a bécsi udvar álláspontja szerint „indebite (tartozás, adósság fejében) fogattatott volna meg." Továbbra is Salzer ezredes elengedését akarták, rajta viszont Rákóczi a nagyszombati csatában fogságba esett Fierville francia ezredest kívánta kiszabadítani. 122 1705 nyarának első felében Szunyogh György kapitány, valamint Boda György, Veres György és Pólya János hadnagyok 123 vállaltak kezességet a váradi blokád fel verésekor rác fogságba esett Palaticz András Bihar vármegyei hadnagy és Balog János vármegyei tisztviselőért, akik június elején hazatérhettek, hogy két hét alatt a rájuk kirótt 500 forintnyi hadisarcot pénzben vagy porté­kában előteremtsék. Palaticz 1705. június 8-án Egerben a fejedelemhez folyamodott segítségért, de azt a választ kapta, hogy mivel az összes rab kiszabadítását egybe kötötték, amiben most mun­kálódnak, ő is ahhoz tartsa magát. 124 A fejedelem elutasító magatartása érthető volt, mivel Palaticz éppen a rabkicserélési tárgyalá­sok felújításakor jelentkezett előtte. Ezért azt is helyben hagyta, hogy Károlyi Sándor visszatar­totta a táborában Palaticzot. A generálist arra utasította, hogy biztosítsa róla az aradi parancsno­kot, hogy vissza fogja küldeni a hadnagyot, most viszont visszatartják, „mivel a Bécsi udvarral a rabok szabadítása iránt valamely végezést akarunk tenni" - írta Rákóczi Károlyinak. 125 Miután a 119 „Barkóczi Ferencz Uramnak Szúnyog György és Boda nevű Hadnagy iránt vöttük consensialtunk [bele­egyeztünk], hogy azon Hadnagyiért Oder Boles nevű Németet Resolváltuk [rendeltük] ki bocsátani, be irván felölle az Aradi Commendansnak ki adgya é érette. Hasonlót követvén el az Szúnyog György dol­gában is Sáfenberg iránt, bennünket tudossitván és a míg az Rabok conditióit statuallyák [helyzetét meg­állapítják] Safenberket addig Szolnokban küldgyék." OSZK Kt. F. H. 978. Protocollum Expeditionum f. 262 r. („Agriae in posta ordinär 9 May A 1705.") Az adatot használta Esze Tamás is, szerinte a levelében Rákóczi „Szúnyogot Barkóczi hadnagyának mondja". A „hadnagy" azonban csak Bodára vonatkozik („Boda nevű hadnagy"), a leljebb írt „hadnagyiért" pedig csak egyszerű elírás a „hadnagyért" helyett. Rá­kóczi különben is tisztában lehetett Szunyogh rangjával! 120 Rákóczi levele Károlyi Sándornak. Egri tábor, 1705. május 17. Károlyi Oklevéltár 200 p. 121 „38. Szúnyog György Uram szabadulása felől instál a fia. - Meg van írva Cárolyi Uramnak" MOL G 19 Rákóczi-szabh. lt. Protocollum Instantianum. 38. sz. 122 II. Rákóczi Ferenc levele Károlyi Sándornak. Árokszállási tábor, 1705. jún. 21. Károlyi Oklevéltár 232 p. 123 „Kapitány Szúnyog György Uram, Pólya János, Boda György, Veres György Uraimék mind az hárman hadnagyságot viselő tisztek." 124 Palaticz András („Rácz Ellenség Rabja Palaticz András") folyamodványa II. Rákóczi Ferenchez. Eger, 1705. június 8. MOL G 19 Rákóczi-szabh. lt. Elintézett kérvények. II. 2. f. 125 II. Rákóczi Ferenc levele Károlyi Sándornak. Egri tábor, 1705. június 10. Károlyi Oklevéltár. 218 p. 159

Next

/
Oldalképek
Tartalom