A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2002-2003 (Debrecen, 2003)

Történelem - Seres István. „Az aradiak harca a komádiakkal” – Egy szerb népballada történelmi háttere és Szúnyogh György kuruc főkapitány aradi fogsága 1704–1706-ban

felvett tanuvállomási jegyzőkönyv pedig az idős Hegyesi István 45 éves, ugyancsak Szeghalmon lakó hasonnevű fia emlékét őrizte meg.

19 A dévaványai Rác halom fentebb említett mondája kapcsán pedig megjegyezendő, hogy a Károlyi Sándor 1706 elején megmustrált mezei lovas ezredének Rabéi Pap István főhadnagy vezette seregében összeírt ványai lovasok között volt egy Szarka Jankó nevű 22 éves legény is.

20 A KOMÁDI „RÁC-VÁGÁS" MONDÁJA Osváth Pál egykori bihari csendbiztos két munkájában is leírta a kornádi „Rác-vágás" történetét. A két történet között azonban több eltérés tapasztalható, ami azzal is magyarázható, hogy a két kiadás között 13 év telt el, és talán Osváth sem emlékezett pontosan a népmondára, de az is lehet, hogy időközben újabb változatokat is hallhatott. Ezért mind a kettőt szó szerint ismertetem. Osváth először a „Bihar vármegye Sárréti járása leírása" című kötetében emlékezett meg a határrész történetéről: „Sokat szenvedtek a komádiak a rácok és labancoktól, egyszer azonban bizonyos zsákai ember által előre értesíttetvén a rácok jövéséről, Zsáka-Furta felől a Kutas gázlóját kaszákkal meghányták s maguk a rétségbe megbújva éppen akkor rohantak a hátul is bekerített ellenségre, midőn azok már egyrészben a Kutasban voltak, s itt úgy leöldözték őket, hogy hírmondó sem maradt közülük. - Ezen hely most a Tarsoj Gáspár birtokában van s ma is Rác vágásnak neveztetik. Történt ez 1707-ben."

21 1888-ban, a „Biharvármegye a kurucz-labancz csatározások alatt" című rövid tanulmányában Osváth újra ismertette a „Rác-vágás" történetét, ekkor azonban már némi eltérés tapasztalható a korábbi közléshez képest: „Összevissza kóborolván 1707-ben a ráczok a megyében, két ízben ütöttek a komádii hajdúkra is. Az első megrohanás a komádiakra szerencsétlenül ütött ki, de midőn másodízben való jövetelök felől értesülve lettek, a Kutas gázlóján - mely körül nagy nád és gaz volt - két felül fegyveresekkel jól megrakva, három oldalról s épen akkor ütöttek reájok, mikor a ráczok nagy tömege vízben volt; a mikor aztán rakásra vágták őket. - A Kutas ezen helyisége ma is „Rácz vágásnak" neveztetik. - Komádiban hajnal felé harangozni szoktak, melyről a hagyomány azt mondja, hogy éjszaka ilyen időtájban történt e csata és a harangozás annak emlékére történik ily szokatlan időben. 1707-ben a ráczokat Steinville csász. Tábornok bosszuállásból azért küldte a megyébe, mert a bomlásnak indult táborból bizonyos Bolyki és Váczi nevűek vezetése alá került kalandorok sok bosszúságot okoztak úgy a németeknek, mint a kegyetlenségből hozzájok csatlakozottaknak.""' Az Osváth Pál által leírt (két) népmonda jól illeszkedik a rác támadásokról fennmaradt tiszántúli hagyományok közé. A két változat közötti eltérés viszont jól példázza a gyűjtő módszerének a megváltozását is. Az első közlésen még látszik, hogy az „tiszta forrásból" származik, azaz a mondát egy (vagy több) idős adatközlő, minden bizonnyal pedig egy, esetleg több kornádi lakos mondta el Osváthnak. A történet a török-tatár világgal kapcsolatos egyik legelterjedtebb mondatípus19 Uo. 20 A rác határöröknek a tiszántúli nóphagyományban játszott szerepével egy önálló tanulmányban kívánok foglalkozni. 21 OSVÁTH Pál: Bihar vármegye Sárréti járása leírása. 274 p. 22 OSVÁTH Pál: Biharvármegye a kurucz-labancz csatározások alatt. 33 p. Talán erre a mondára utal Dankó Imre adata is: „A komádiak egy alkalommal az ostromlott várba élelemét szállító és közben a vidéket pusztító rác csapatot teljes egészében megsemmisítették." DANKÓ Imre: A körösköz-bihari hajdúság. Gyula, 1959. [A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 8-9. (Szerk. Dankó Imre)] 27 p. 139