A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

nak szánt tanító-magyarázó-példaadó szándékkal, s nem önreflexiós folyamat, előttük nem kellett igazolni önmagukat.) Ezzel tudom indokolni is, hogy a felvételek elkészülte után, idővel ketten is elkérték a beszélgetés szalagról leírt szövegét, s nem utólagos bizalmatlanságból, cenzúrázásból. Egyikük B. Nagy Gyula egyéni gazdálkodó, ki a helyi Független Kisgazdapártban vezető beosztással bírt s pozíciójából fakadóan, továbbá jó beszédkészségének köszönhetően gyakran tartott előadásokat Szoboszlón, Debrecenben. A hirtelen meghalt első választott polgármester sírjánál tartott búcsúztatóra is felkérték. Beszélgetésünkkor külön hangsúlyozta, hogy soha nem írt le semmit papírra, hanem mindig szabadon beszélt. Kérését azzal indokolta, hogy ez egyszeri, nem megismételhető beszélgetés volt, tehát más alkalommal nem ugyanilyen lenne. Olyan ez, mint az első szerelem - mondta. A másikuk, Kádár István azért kérte el a kéziratos szöveget, hogy az otthoni magnetofonra majd ezt olvassa fel, hogy családjának megmaradjon a megszerkesztett élettörténetté vált beszélgetésünk. Ezzel szemben Szigeti István vagyonvesztett volt kulák, munkaszolgalatos katona az 1950-es évek elején, ki ilyen politikai háttér ellenére is előbb Szoboszlón, majd itteni „vétke" miatt átkerülvén Nádudvarra, főágazatvezetőként dolgozott a termelőszövetkezetben, jelentős szakmai sikert elérve, mikor eljött a múzeumba az interjú elkészítésére, magával hozta a helyi szoboszlói tsz. párttitkárától származó minősítő iratot s más dokumentumot is, azaz felkészülten érkezett a beszélgetésre. Kádár István kérése még egy tanulságul szolgálhat. Hadd idézzek /. Markova tanulmányából: ,yA humanizmus és reneszánszt megelőző, viszonylag stabil társadalmakban az egyén szubjektíve tapasztalt identitása szorosan összefonódott intézményesen megszabott identitásával. Az emberek identitása abból származott, hogy mivel foglalkoztak életükben, ez pedig azonos volt azzal, hogy kik is ők Ezt viszont az határozta meg, hogy szüleik mit csináltak. Az identitás sok esetben generációról generációra hagyományozódott át, éppen úgy, ahogyan a nyelv, a kollektív emlékek, és más szimbolikus rendszerek. A középkori társadalmak stabilitása így meghatározta az emberek identitásának stabilitását. A szociológus Berger szavaival, az identitást inkább a sors adományozta, s nem ők maguk választották" (I. MARKOVA 1992, 377.). A hagyományos társadalmak bomlásakor vetődtek fel az egyénben az olyan kérdések, hogy ki vagyok én, majd a milyen vagyok. Aki merev és zárt családban nőtt fel, mint Kádár István is, annak kitörései, mobilizációs lehetőségei nem voltak. Tanulni szeretett volna, ám édesapja nagyon határozottan ellenezte ezt, mondván: „Aki ebből a földből nem tud megélni, az akassza fel magát!" Paraszttá vált, ebbéli mivoltát s a paraszti értékrendet soha meg nem kérdőjelezve. Életútját tárgyilagosan beszélte el, csak a legfájdalmasabb részeknél: apja a börtönben megőszült, arra ment haza, hogy árverezik a házukat, szól a dob - érzékenyült el. Életpályájának tudatos felvállalása, a paraszti értékrend megszabta élet leélése (leélte úgy az életét, hogy nem kell szégyenkeznie) késztette arra, hogy megőrzendő értékké váljék-tudatosodjék számára saját élete. így az olyan megállapítást, amit Mohay T. összegzésként leírt: „Bizonyosnak látszik hogy a legtöbb paraszti életrajz a jellegzetesen paraszti életformából és/vagy mentalitásból való kilépés után vagy közben születhetett meg, és vagy a megszépítő messzeség, vagy a hátrahagyott sok keserűség nézőpontján keresztül láttatja a múltat" (MOHAY 2000, 773.). Továbbá, hogy külső megfigyelőknek fel nem táruló életeseményekről is csak paraszti mivoltuktól eltávolodottaktól kaphatunk hü képet (MOHAY 2000, 773.), árnyalnunk kell. Távolságtartás nélkül, belülről is kaphatunk hü képet a paraszti valóságról. Az írásra való késztetés belső pszichikai indítékának feltárása az igen fontos, mert ez tükröződik vissza az önvallomásokban.

5 5 Pl. az életrajzi írásaival az elsők között jelentkező MARTONNÉ HOMOK ERZSÉBET így vall késztetéséről: ,JSzámot vetni életem egy-egy állomásáról, miért alakult olyannak, amilyen lett. ... Kell, muszáj, hogy végre én lehessek —én." (MARTONNÉ 1983. 253.) Egyértelmű fogalmazás, identitásképzésről van itt szó. 166