A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)
Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film
Hogy ez az elmélet mennyire volt utólagosan kiagyalt oka szerelmi kudarcainak, mennyire múlottak azok saját akaratán, vagy inkább a nők akaratán, akikkel kapcsolatba sodorta a véletlen, és mennyire okozták azokat valós félelmei, annak eldöntésére nem vállalkozunk. Megjegyezzük azonban, hogy Oláh Gábor az az ember, akinél szépség és kellemesség, mint teoretikus és praktikus esztétikai funkciók ellentétbe kerülnek egymással, vagyis „a Visconti-fílmekröl beszél és a pornómozikat látogatja, egyiket nem nézi, a másikról nem beszél. A kellemes a törekvések állandó célja, és önlegyőzésként, aszketikus aktusként jelenik meg a szépség vele szembe állított kultusza". Vagy emberfeletti eszményeket vagy minden emberi gyengeséget avat ünnepelni valóvá. (KIRÁLY, 19.) Ha „kellemesre" kínálkozott lehetősége, annak élvezését mindig megakadályozta egy fal, amit önmaga húzott maga köré s egész életében félt a leomlásától. Félt, hogy a „csörömpölő való" 46 összetöri a gondosan építgetett álomvilágot. Azt a néhány kalandot, amit a napló megelevenít, - a szöveg szerint legalábbis - elméletének tudatos megvalósítása fullasztja kudarcba. A művészi alkotó erőt biztosító szerelem mindenesetre sohasem jutott osztályrészéül Oláh Gábornak. „Meghalok a mennyország köszöbén, / Melyet daloltam, amelyet imádtam, / Melyet nem léptem át, óh én szegény, szegény!" 47 A szerelem számára az erotikát jelentette, azt, ami a nőkből neki is láthatóvá (illetve nem láthatóvá) válhatott. Amennyire izgatja a test látványa, annyira fél leleplezni azt. Az erotika: a titok. A meztelenül táncoló Anita Berber „erotikus táncvonaglásai" 48-tól ugyanúgy elfordul, mint Balázs Béla, aki szerint „ez a táncoló csábdémon (...) iskolába járhatna Ásta Nielsenhez", mert „minden hastáncával együtt szelíd bárány csak a felöltözött Ásta Nielsenhez képest, akinek a tekintetében van valami obszcén meztelenség, úgy mosolyog, hogy ezért a mosolyért a rendőrség nyugodtan elkobozhatná a filmet, pornográfia vádjával. Éppen ez az átszellemült erotika olyan veszedelmes, olyan démoni: a távolba hat, minden ruhán keresztül." (BALÁZS, 116-117.) Oláht éppen ez a felöltözött titokzatosság izgatta, mert ez megtestesítette a nőben a soha el nem érhető, megőrzött vágyat. Az eszményt. A megfejtett talány nem érdekelte többé. A szerelem titkát, a nő titkát ugyanott igyekezett megfejteni, ahol az életét is: a moziban. Az érdekes, izgalmas életet élő színésznők csak testi valójukban léteznek számára, nem mint szereplők, még kevésbé művészek. Név szerint ismer mindenkit - ami az olvasott színi újságok sztárkultuszának is betudható - bár a nevekből látszik, nem tetszik neki minden típus: a „démoni" nőket kedveli. A hősnők ugyanis szereptípusokat alakítanak ekkor, mellyel azonosulva, a néző számára mindig önmagukat - mindig ugyanazt a szerepet -játszották, ezzel a film, a történet értelmezését is megkönnyítve. A mozi - és a színház is - a nő akadálytalan megfigyelését is lehetővé tette Oláh Gábor számára, hiszen erre máshol szinte nem nyílt lehetősége. A naplóban egy helyen, amikor a filmen való megörökítését és így testi értelemben is örökkévalóvá tételét „követeli" (egy újságcikkben később ténylegesen is 49 ) a szellemi élet halhatatlanjainak, felsorolja a színésznőket, akik bezzeg korlátlan világhírt és örök életet élveznek. A felsoroltak a kor legnagyobbjai. Henny Porten azonban, a német némafilm legnagyobb csillaga nem mint művésznő szerepel itt, vagy, mint olyan, aki megérdemli a halhatatlanságot, pusztán mint „szép és kívánatos testű szőke germánnő, okosszemű és pompás csípőjű amazon", 50 vagy Pina Menichelli, az olasz dívakultusz első számú istennője, aki „D'Annunzio által ihletett, rendkívüli, drámai erejű alakításokkal" 6 A nagy álom partján. Mj.: Panoráma, 106. 7 A jó bolond sorsa, (kézirat) DIM K.X.93.12.1.54./B.22. * NAPLÓ III., 241. 9 Mozgóképek Pantheona. Pesti Napló, 1926. szeptember 24. 12. p. " NAPLÓ III., 246. 312
