A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

A korai film nézői között, a tömeg között, attól tulajdonképpen semmiben sem különbözve, sem lelkesedésében, sem reakcióiban, ott ülnek azok is, akik film-élményüket papírra is vetik: az írók, a leendő esztéták. A közönség ekkor még egységes: a film mindenkinek ugyanaz az élmény, függetlenül attól, hogy megírja-e vagy sem. Ám amíg a tömegnek megmarad, éltető és tápláló lesz a film-élmény a következő mozilátogatásig, addig a megszülető versek a reflexiót is megjelenítik, a valóság sivárságát, amely sajnos, az álomból, a moziból kilépve, elfogja az embert. Babits ugyanúgy reagál, mint Tóth Árpád, Szép Ernő ugyanúgy, mint Juhász Gyula: „...és oly bús dolog / Magányosan ballagni haza végre / A szürkeségbe és kicsiségbe / Mint börtönükbe a kalandorok!"

15 A művészember elvágyódásának ugyanúgy teret ad a mozi, mint a tömegemberének, de míg az egyiket kielégítik és elzsongítják a mozgó képek, a másikat csak szomorú (vagy nem szomorú) valóságának tudatosításához segítik hozzá: hogy Tahitire menni és mindent elfelejteni és nem gondolkozni és nem csinálni semmit: nem lehet. OLÁH GÁBOR, MINT KÖZÖNSÉG Oláh Gábor mozihoz való viszonya sokkal inkább hasonlítható a tömegéhez, mint írótársaiéhoz. Ez a viszony nélkülözi ugyanis a reflexiót. Oláh feltétel nélkül veti bele magát az álomba, mert megtalálja benne azt, amire szüksége van „fantáziája etetéséhez". Ez a maga számára teremtett Tahiti hazavihető, beköltözhető, nem kell kilépnie belőle a szürke Debrecen mindennapjaiba. Oláh nem alkalmi mozilátogató, ő szorgalmasan, tudatosan és programszerűen naponta felkeresi valamelyik debreceni mozit, és el is tölt ott két, olykor három órát. Számára ez az élet. A moziban él, élhet úgy ahogy akar, ahogy nem él más senki sem. Az, amit élete során valóságos helyszíneken megtapasztalt, amikor a „másképp élés" nem pusztán lehetőségként, hanem megélt valóságként nyílott meg előtte, mint Cirkvenicán, a szanatóriumban, fél évig, s különösen Párizsban, egy nyáron át: az hiányozhat, nosztalgiát ébreszthet, ha felidéződik a filmen: „Sírni szerettem volna utána" - mondja, amikor Párizst látja.

16 Párizs látványára, emlékére újra élővé lesz a hazatértekor elfogta érzés: a sivár jövő kilátása: „Kinek horizontját homokba zárták, / Homoknak festi az az életet." 17

Amit azonban csak moziképen látott, olvasott, tehát fantáziájában élt meg, az nem tud hiányozni, nem tud fájni, mert nem tudja, nem ismeri, milyen valójában. Az ilyen élmény megmarad vágynak, s így az alkotáshoz szükséges eszmények tápláló erejének, csakúgy, mint a kielégítetlen nemi vágy. Amit élete alkonyán, a könyvekhez, mint ilyetén élményforráshoz kizárólagosan visszatérve ír szellemi kalandjairól, azt „aktív" korában a filmekről is elmondhatta volna: „Beteltem a valóval (...) Nekem álom kell, hogy tovább epesszen / Az istenhatalomra törpe vágy. (...) // Csak könyvekbe álmodott csodákkal / Pihen meg lelkem, a megátkozott. / Ott ember nem játszotta balladát hall, / És fényzenének árja csillog ott. / Belevetem megtördelt magamat / E violaszín álmok folyamába, / Ragadjon az áramló pillanat, / Taposson új csodák tündéri lába."

18 Elég ezt az élményéhes verset összevetni azzal a forrongással, amit 1922-ben, néhány keleti témájú film megtekintése okoz a lelkében. A két film, az Atlantis és A hindu síremlék közül az utóbbit, melyet Thea von 15 BABITS Mihály: Mozgófénykép (1908), TÓTH Árpád: A mozgófénykép borzalmai (1912), A „Letört bimbók" című filmhez (1923), JUHÁSZ Gyula: Moziban (1920), SZÉP Ernő: Pathé-Journal (1914). 16 NAPLÓUL 107-108. 17 Szomorú sivárság, (kézirat) In.: Versek 1936 szeptemberétől. 25. DIM K.X.93.12.1.51. 18 Jertek, könyvek! (kézirat) In.: Versek 1936 szeptemberétől. 289. 305