A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Szabó Anna Viola: „Öttől hétig moziban etetema fantáziámat”. Oláh Gábor és a film

gondosan felépített vára igencsak bizonytalan alapra épült, nem fed érték-biztonságot mégsem, így igen gyakran meginog. A környezet ugyanis, bármennyire szerette volna, nem veszíti el jelenvalóságát, minduntalan betör a képzelet építette várba, kényszerítve lakóját, hogy tudomást vegyen róla. Oláh azonban védekezik: naplójában igazolást keres tetteire, megmagyarázza azokat egy képzeletbeli olvasónak, nehogy valamiképpen félreértessék. Bemenekül a fenyegető világ elől fantáziája és magánya alkotta várába, ahol más értékek érvényesek, mint a mindennapok életzaj lásában. Belső és külső valósága helyet cserél. Az egyetlen megélt valóság, számára cselekvési és gondolkodási szabadságot kínáló világ ez a képzelet-teremtette világ lesz. S a fantázia e világának nyújt alkalmas terepet a mozi, ahol nem érhetik váratlan meglepetések: tudja, hogy mire számíthat. Oláh a moziban nem passzív szemlélő csupán, hiszen itt saját valóságára talál: belép a filmbe, s a kalandokat, hősöket, helyszíneket, érzelmeket átálmodja a saját életébe: pajzsul vonva maga köré az álmokat. A KÖZÖNSÉG A korai film közönsége: városi ember. Munkásemberek, kispolgárok, társtalanul élők, asszonyok, magányosok, szerelmesek, és persze a gyerekek, kamaszok. Azok, akik ráérnek s azok, akiknek időnként ki kell kapcsolódniuk a monotóniából. Mindenkinek „szüksége van mesére, kalandra, egy szép tájra, egy szép arcú nőre",

10 akárcsak Oláh Gábornak, hiszen éppen az hiányzik ezekből az életekből, amivel a mozi szolgálhat: a változatosság. A mindennapokból való kiszakadás lehetősége. Nem pusztán az olcsó szórakozásra való vágy csalja be a közönséget a sötétbe, „bemenet minden kép után, első 6-kor, utolsó 10-kor"

11 -hanem az álmok megvalósíthatóságának pillanatnyi illúziója. Ha felidézzük a kortárs debreceni hírlapíró impresszióit, jobban megértjük ezt a mozi-hangulatot: „Az előadás épen a közepén tartott. A nagy film csodálatos felépítése, titokzatos meséje, idegen világok exotikus pompája, megragadta a tömeg lelkét. Ideges, halk sóhajok törtek elő a lelkek mélyéből, mikor kigyúltak a teremben a sáppadt fényű lámpák - és megkezdődött a szünet. Az eddig feszülten figyelő tömeg monoton zsongásba kezdett, könnyedén megrázta magát (...) és tarka zsebkendők sokaságával törölte izzadt homlokáról a pergő cseppeket. Fojtott meleg feküdte meg a párás levegőt és a villanylámpák szikrázó fénye gorombán ébresztette a nézők álmodozó szemeit. (...) Nézem ezt az izzadó, remegő tömeget, mely felejteni jött ide. Úrrá lett a lelkeken a vágy, hogy elmeneküljön a kinzó problémák elől mélyre és messzire, hogy még egy önmagunkkal számottevő éjszakán se gondolhasson rájuk (...) A film a ma embereinek filmje, a ma embere készítette. És azt adta szenvedő társainak, ami álomba ringat, édesen izgat, lágyan melegít, kéjesen remegteti meg az érzékeket és kellemesen bágysztja el a ma emberének törékeny idegeit. A tömeg várt és álmodott. Átadta magát az ábrándok tarka világának, elfelejtette a tegnapot és nem gondolt a holnapra. Élvezte a jelen percek gyönyörűséges izgalmát és naiv, gyermeki együgyűséggel építgette az álmok csalóka légvárait. (...) A tömeg kezdett türelmetlen lenni, kezdte unni a józanító lámpák sugarát, követelte az ujabb kellemes izgalmakat, az ópiumot, a hasist, mely elfelejteti vele a ma gondokkal 10 NAPLÓ III., 107. " Debrecen Este. 1913. december 16. 303