A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Esztétizmus és az önismeret kertje (Oláh Gábor naplója)

(NÉMETH 1970, 231.) S valóban Oláh életét és alkotásait sokkal inkább a szeszély semmint a következetesség jellemzi. Naplójában tételszerűen is elutasítja a következetességet, s próteuszi alkatú művésznek tekinti magát: „Proteus-alak vagyok a szó legmozaikabb és kaméleonabb értelmében. Apró korszakokból van összerakva az életem, azok szerint a könyvek szerint, amiket olvasok". (NAPLÓ II. 18.) E két soros önjellemzés mélysége akkor tárul fel igazán, ha egyrészt hozzáolvassuk azt az 1939-ből származó másik két sort, mely a próteuszi lét gyötrelmeiről szól - ,,[ö]rökös kétség, köd, bizonytalanság és rettegés volt egész életem. Mások milyen nyugodtan éltek át száz évet is." (NAPLÓ V. 69.) -, másrészt azt is meglátjuk benne, hogy a próteuszi alkat nem jelenti rendezőelv hiányát. Oláh életében és művészi gyakorlatában ez az elv a hatásos művészi formára törekvés volt. Mindez érthetővé teszi, miért nem akart vagy nem tudott választani a különböző, egymást néha kizáró irodalomértelmezések, művészi eszközök, témák és eszmék között. Oláh nevelődése a régi, az elmúlóban lévő világ szellemében történt. E világ legfőbb szellemi őre Gyulai Pál, legfőbb tanítója-szónoka Beöthy Zsolt, legfőbb irodalompolitikusa pedig talán Rákosi Jenő voltak. Noha Oláh világosan érzékelte Gyulai és eszméinek térvesztését, melyet fájdalmas értékvesztésként élt meg, de mindezt inkább a nagy kritikus öregedésével magyarázta, mintsem a népnemzeti eszmék fokozatos kiürülésével. Beöthy iránt pedig mindvégig feltétlen tiszteletet érzett, „a XIX. század végének második Kazinczy"-jának tartotta. (NAPLÓ I. 182.) Elismerően nyilatkozott szónoki képességéről, amelynek segítségével hallatlan hatást tudott elérni, s a nemzet nevelőjévé tudott válni. (OLÁH 1907. és 1910.) Beöthy viszont az eljövendő magyar költészet legnagyobb ígéretét látta Oláhban, aki egyetemista korában kurucos-nemzeti irányú költeményekkel igyekezett tanítómestere tetszését elnyerni. Rákosi Jenőre pedig hosszú ideig úgy tekintett mint legfőbb mentorára, s legbensőbb gondolatait, vívódásait is megosztotta vele. Bokrétás társain kívül talán senkivel nem volt annyira közeli viszonyban mint vele. S talán élete végéig nem tudta eldönteni, hogy Rákosi valóban szuverén művészként tisztelte-e, vagy csak a modern irodalom ellen folytatott harca egyik katonájának tekintette őt. Ugyanakkor - amennyire látható - a Kisfaludy Társaságot mindvégig ideje múltnak érzete, amely pedig a társaság vezetői szerint Gyulai eszméinek legfőbb őrhelye, s amelynek irányát hosszú ideig Beöthy Zsolt határozta meg. A debreceni református kollégiumban és a pesti egyetemen is, ahol Oláh világképe formálódott, még e régi, lassan múló világ eszméi uralkodtak. Oláh is a nemzeti költő szerepét álmodta meg magának, s hitte: „...a nemzeti iránynak nemcsak a politikában, hanem a művészetekben is határozó diadalra kell jutnia..."

1 Viselkedését is ehhez igazította: ,,[t]udod micsoda kor következik most? Egy újabb nemzeti felújulás kora, olyanforma, mint az ötvenes, hatvanas években, mikor hihetetlen keleté volt a magyar ruhának, a magyar nótának, magyar mulatásnak. - Lásd, ez a három kell ahhoz, hogy nemzeti érzés hassa át elernyedt életünket; szinte furcsa, de így van. Külsőségek, s mégis ezeken alapszik a belső tartalom. Azért fúvóm én torokszakadásig csak a magyar nótát, azért mulatok, ha már mulatok, magyar módra, bor mellett, s azért rántok rögtön magyar ruhát, mihelyst a magam koldusa leszek!"

4 Irodalomról és önmaga sorsáról való felfogása tehát a népnemzeti iskola századfordulós alakváltozata szerint formálódott. Jellemző e vonatkozásban, hogy Oláht érintetlenül hagyta az irodalomban a múlt század második felében jelentkező ismeretkritikai kétely, hogy vajon a költészetet, pontosabban az általa megjelenő szubjektív értéktartalmakat megilleti-e a valódiság rangja, vagyis a közös valóság részeként lehet-e elismerni azokat. (VARGA P. 1994, 63-64.) Oláh nemzeti költőként rendületlenül hitt igazsága feltétlen közösségi érvényességében és abban, hogy épp költé3 Oláh Gábor Gyökössy Endréhez, 1905. ápr. 3. (Debreceni Irodalmi Múzeum- a továbbiakban: DIM) 4 Oláh Gábor Madai Gyulához, 1901. jún. 3. (DIM) 267