A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)
Művészettörténet, iparművészettörténet - P. Szalay Emőke: XVII. századi ötvösmunkák a Kárpátaljai Református Egyház gyülekezeteiben
finom és jó kézre valló a mustra, amelyhez alul kapcsolódik a hasonlóan vékony keretbe foglalt felirat. Hasonló a beregdédai pohár díszítménye, amennyiben itt is az indadísz alatt kapott helyet a felirat. Mindkettő mustrája csupán két elemből áll, háromszirmú tulipán és csepp alakú levél. A bizonyos mértékű hasonlóság mellett a későbbi 1634-es beregdédai poháron a minta egyszerűsödését figyelhetjük meg. Az 1626-os csetfalvi pohár díszítménye jóval gazdagabb. A sűrű hullámú indát szeszélyes levelek törik meg, fedik el. A levelek burjánzása a már említett 1633-as kolozsvári pohár díszítésére emlékeztet. 15 Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy Tar András ötvöslegény Debrecenben 30 évvel később mestere, „Ecsedi István uram remek kupájának ajakárul" hasonló szépségű virágos-leveles indát rajzolt le. 16 Ez bizonyítja, hogy Debrecenben is készítettek hasonló igényes díszítményt. A XVII. század legkedveltebb formájának, a talpas poharaknak a díszítését idézi a feketeardói 1635-ös pohár. A lambrekin még ezen is a csonkolt faágakkal határolt, míg az évszám nélküli beregsomin egyszerűsödést láthatunk, mert a faágak egyszerű kereteléssé váltak. A legutolsó évszámú a borzsovai 1690-es pohár, amelyen a század kedvelt olaszkoszorúja egyszerű babérkoszorúvá változásának lehetünk tanúi, itt már teljesen eltűnt mind az inda, mind a lambrekin. Az utolsó, feketepataki pohár a Kárpátalján az egyetlen trébelt díszítésű. Ez nem rendkívüli, mivel a Tiszántúlon hasonlóan egy-két példányt találtunk csupán. Éppen ezért figyelhetünk fel arra, hogy Tar András említett remekrajzai között szám szerint nyolc ilyen pohár rajzát találjuk, ugyanakkor nem fordul elő egyetlen talpas pohár sem, amelyet úgy tartunk számon, mint a XVII. század legkedveltebb formáját. A domborított díszű poharak jelentős száma talán azt mutatja, hogy az előbbiekkel szemben ezek lehettek az újdonságok, ezért érezte szükségesnek Tar András lerajzolásukat. Ugyanakkor maga a domborítás kedvelt volt a talpas poharakon is. A XVII. század első felében Debrecenben még inkább füzérekkel találkozunk a ritkás szalagdíszek mellett, majd ez utóbbiak, a pohár teljes felületét beborító szalagminták lehetséges, hogy a század második felében váltak általánossá. Mivel egykori elterjedtségüket nem ismerjük, így csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk, hogy ez a forma miért ilyen kis számban került be a klenódiumok közé. Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a XVII. század második fele elterjedésének ideje, gondolhatunk arra, hogy a gyülekezetek már felszerelték templomukat úrasztali poharakkal, így ahhoz, hogy a szükséges úrasztali felszerelési tárgyak meglegyenek, újabbak adományozására már nem volt szükség. Másik magyarázatként felmerülhet viszonylag kis méretük. Ez azonban nem lehetett akadály, hiszen a talpas poharak tényleges folyadéktartó része sem sokkal nagyobb űrtartalmú. Inkább arra gondolunk, hogy a gazdag díszítés tehette esetleg idegenné ezt a formát. TALPAS POHARAK Az ún. talpas pohár nagy valószínűséggel a XVI. században kedvelt tölcséres pohárból alakult ki, annak továbbfejlesztett változata. A XVII. században a legelterjedtebb formának tűnik, nagy 15 BUNT A, Magdolna 1977. 358-59. Az 1633-as poháron látható MG jegy alapján ezt Gyulai Márton munkájának tartja. 16 GUY MARICA, Viorica 1994. 126. 229
