A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

juk a tehenet bepárosítom, oszt akkorra írem el a födémet mire megellik, az a 42 hét alatt, mer annyi idő kell egy tehén megellísinek, akkor is! Ótán meg kérem szépen mán két év múlva meg ű kopogtatott, hogy igen, hát nyissátok ki az ajtót előttem (azaz belépett a tsz-be)! Én ezt nem láttam célszerűnek. Nem, nem. Mer akkorára úgy tönkrement abba az örökös idegbe, meg gondba, ... hogy nem, jó helyt hálok, meg nyugodtan, mán arrafel, nyugodtan fekszek le, tudom hogy na, magaméba hajtom le a fejemet és reggel újult erővel kezdek. Nem hajtom-züllöm magamat itt le a fődig, oszt akkor hát nyomorúltan mégiscsak odakerül a sor, hogy nahát csak ez a nóta vígé. Én eztet mindet átgondoltam. Ezír mondom, vót két íccaka, hogy nem aludtam, mer annyira ölt a gond." Ahogyan már idéztem Gyáni G. dolgozatából, az akkori válságos lelkiállapot felidézését s „a jelen horizontjából feltáruló múltat" érhetjük itt tetten, mely hiteles, mert a későbbiek során csak megerősítést nyert, s maguk a valódi konfliktusok, mint az életpálya során már bemutattam, sohasem objektiválódtak. Oláh János identitás választását nem könnyítette meg senki, neki magának kellett döntenie. Választásának elfogadását talán könnyebbé tette az, hogy annak a kis termelőszövetkezetnek, melynek tagja lett, sőt alapítója is, nem ismeretlen személyekből állott. Oláhné „besorolása" szerint: „apjának (férje) vót ismerőse, apósomnak vót jó embere, na azok akartak alakítani, nékem még famíliám is vót benne, alakították a tsz-t". A patrónus-kliens viszony, s a kapcsolatrendszer megléte könnyebbé tette számukra az új helyzetet, bár Oláh János hangsúlyozta, egy sem volt közöttük olyan kitagosított, mint ő, nem osztoztak sorsában, hanem vagy megöregedett gazdák voltak, vagy a beszolgáltatást nem tudták teljesíteni. Nem is nincstelenek voltak, hanem 3-8-10 holdas gazdák. Oláhéknak tudomásuk volt tsz-alakítási törekvéseikről, már 10 ember belépő volt, a 11. gazda is biztos volt, Oláh János pedig 12.-nek lépett be, s ezzel megalakult a III-as típusú ,,Szabadság"(!) termelőszövetkezet. A közös munkavégzést is megkönnyítette, hogy a tagság - 45-50 fő - szinte mind ismerte egymást, addig is találkoztak, mert „az a rísz vót ott, ki az angyalházi útig jobbadán, az ember jött-ment, ismerte ezt is, azt is. Nem vót olyan, sose látta, hunnét került ez ide vagy valami." ... ,^4z mind kis és középparasztságbul állott. Ott úgyszólván nem is vót olyan tán, nem vót, sokat mondok nem vót, dehogy vót! tiz ember, még öt se vót, nem is vót olyan ember, aki ippen egyátajján főd nekül lett vóna benne, mégha két köblös födje vót is. Ott mind ilyen. És ott nem vót az: nékem ne parancsolj, jobban tudom én mint te! Az elnök parasztember, akinek födj e-tanyáj a vót, a brigádvezető is tanyafődes parasztember vót". Parancsolás nem volt, csak irányítás meg elosztás, mindenki végezte a dolgát, hisz „a parasztember aho' vót szokva, felkelt a nap, menjünk dógozni"" 1956-ban feloszlott ez a tsz is, mint az összes többi Hajdúszoboszlón. Oláh Jánosék is visszakaptak mindent amit bevittek, s akkor „összeszedtük az erőnket, amit csak tudtunk", vagyis készpénzzé tettek amit lehetett, s az újonnan kimért földön megint megkezdték az egyéni gazdálkodást. Tanyájuk nem volt, de ezen a földön volt egy kis rossz ól eladó, azt megvették, fejlesztették. „Tehát akkor is mindig vettünk, nem adtunk! így oszt bevittünk összesen három tanyát, mer egy nem vót élig!" - mondták kacagva. 1959-ben már agitátorok jöttek hozzájuk. Nehezen esett Oláhéknak ismét feladni ezt az életformát. De nem ellenkezett, kitérő választ adott: majd meggondolom, alszom még rá, várjatok, majd jelentkezem én. A nyomás nagy volt, nem lehetett előle kitérni. Eljött maga a tanácselnök is a belépési nyilatkozat aláírásának estéjén, s másnap már fújta is a hangosbemondó a piacon: „Belépett Oláh János tizenöt hold földdel!" Hirdették fennen, mert sokaknak példa volt a személye, amikor elkezdtek agitálni az újvárosi útfélen, mondták: majd ha Oláh János bemegy, bemegyek én is, de addig nem! A belépési nyilatkozatot valóban Oláh János írta alá, de ő nem az apa volt, hanem a fia Oláh 179