A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Természettudomány - Juhász Lajos–Sallai Zoltán: A Dél-Nyírség halfaunája

Juhász Lajos—Sallai Zoltán A DÉL-NYÍRSÉG HALFAUNÁJA A Debrecentől K-re, ÉK-re húzódó területek felszíni formakincseit évszázadok óta egyaránt formálja az ember és a természet. Ez a táj tipikus homokvidék, melynek az arculatát, makro- és mikrogeomorfológiai viszonyait, növényzetét, vízrajzi képét a homokformák, parabolabuckák, homokhátak, buckaközti mélyedések, természetes völgyeletek alakították (BORSY, 1961). Az évszázadok óta itt gazdálkodó ember azonban a tájat a maga irányában formálva, az eredeti növényzeti és vízviszonyokat megváltoztatva sajátos tájegységet alakított ki, - mely természetföldrajzilag és botanikailag is (SOÓ, 1938, 1964) egyaránt a Nyírség déli részéhez, az Erdőspusztákhoz tartozik. Az Alföld, így a dél-nyírségi táj eredeti természeti képe a folyószabályozások és az ezzel kapcsolatos vízrendezések, vizenyős területek, lápok, mocsarak lecsapolásával döntően megváltozott. A dél-nyírségi Erdőspuszták természeti képét döntően két tényező változtatta meg. Egyrészt a XIX. század elejétől kezdődő fokozott erdőhasznosítás, másrészt a lápok, és egyéb természetes vízterek lecsapolása. A szántókon, legelőkön, réteken még ma is fellelhető gazdag csigaház és kagylóhéj maradványok jelzik, hogy a terület egykor bővelkedett lápi és mocsári vízterekben, vízi élőhelyekben, valamint szemisztatikusan kialakuló ún. nyírvízlaposokban (ZOLTAI, 1935). A szárazabb buckaoldalakat pusztai kocsányos tölgyesek borították, a buckatetőket, nyílt, edafikus homokgyepek fedték be. A természetes vízállásos területek lecsapolásának következménye a talajvíz csökkenése, ami a terület nagyfokú kiszáradását indította el. E kedvezőtlen folyamatokat erősítették a száraz homokfelszíneket megkötő tájidegen fafajokkal történő erdőtelepítések (pl.: akác, erdei- és fekete fenyő, vöröstölgy, nyárfafajok). A Dél-Nyírségben 1974-ben indult egy átfogó vízrendezési program, melynek részét képezte egy, egymással csatornákon keresztül összeköttetésben álló tórendszer kialakítása. A munkálatok 1978-ban fejeződtek be, s ennek eredményeképpen az Erdőspusztán egy több egységből álló tórendszer alakult ki, amely előzőleg nem jellemezte a területet. A vízügyi koncepció alapján létesültek egyrészt olyan víztározók, tómedrek, amelyek egykor természetes vízállásos, mélyebb laposokban, természetes völgyeletekben visszaduzzasztva alakultak ki (pl.: Halápi tározó) és így a rekonstrukciós elveknek is megfelelnek. Létrehoztak olyan vízfelületeket is, amelyek mélyebben fekvő, rossz minőségű szántókon, degradált gyepeken keresztül húzódó csatornák felduzzasztásával jöttek létre. Ezek a területek nagyságuknál és vízmélységüknél (1,5-2 m) fogva mesterséges, de egyben új élőhelyet jelentettek a növényzeti szukcessziós folyamatoknak továbbá az állattársulások betelepüléséhez. A teljes vízfelületek feltöltése csaknem 600 ha összkiterjedést jelentett a beruházás végére. E több éves tevékenység eredményeképpen alakították ki a Dél-Nyírségben összefüggő tórendszert és csatornahálózatot, amelyek a terület jelenlegi víztani jellemzőit meghatározzák. 17