A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

én nem tudtam bevették, nem vették tagnak, és megállott a konyhaajtóba, ezt míg élek nem felejtem el, s rám nézett, hangtalanul hullt a könnye. Hullt a könnye és folyt az arcán lefele, s ekkor azt mondta: feleségem, mezőgazdasági cseléd lettem. Ezekkel a szavakkal. Megölelt, s azt mondta: majd az Isten megsegít bennünket, hát tán el tudlak benneteket tartani." A tsz-ben aztán látta a férje a nagy szegénységet: a tagok délelőtt letörték a kukoricát, majd azonnal fosztották ki s vitték haza; ebédidőben néhányan félrehúzódtak, nem ettek, mert nem volt mit. Találkozott az övénél nagyobb emberi elesettséggel, s nem maradt közömbös iránta. „TVa így vót aztán a tanálkozás. És ekkor egy olyan tesvíri szövetsíg, vagy barátság vagy azt se tudom mi szövődött köztök, ezek közt a régi, igazi kis nyomorult proletárok, mert ezek azok vótak, mert még tán a szülei szüleinek se vót semmije, hogy az szinte tesvíri lett az a kapcsolat, annyira szerettik egymást. így állott a helyzet köz tök. És akkor ez 52-be vót, 53-ba behívatták Albert bácsit (ezen titulussal említi férjét) a tszirodába, kapáltak kint, hogy jöjjík be, mert kinn vannak a pártbizottságtul. És Albert bácsi azt mondja: tudod, nem is tudod milyen érzíssel mentem be, hogy na, most kezdik újra a kulákozást. Biztosan. Már nem tudom megmondani ki volt kinn, és elkezdték ott magyarázni neki, aki pénztárnok vót lopott. Lopott? hát mit tudom én nem tudott elszámolni, mert szegínyke tán írni-olvasni se tudott, és hogy űk úgy gondolják, hogy erre a tisz 'ségre Albert bácsi lesz a legjobb. Hát elkezdtem gondolkodni, irgalmas Isten, megvan ez a kis házunk, hát én nem tudom most mit akarnak, ezt mondtam nekik, hogy hát én nem tudok dönteni, a felesígemmel hadd besziljem meg. Hazajön, és mondja mi van. Elvállaljam? Én nem tudom, terád bízom. De hátha valami siné-finé van itt, hogy adósság van, oszt odalesz a házunk Ha nem vállalom, akkor meg ú 'rafilek, hogy esetleg majd azt mondják, hogy pártellenes vagyok. Hát akkor vállald el, majd lesz valami! így lett aztán pénztárnok, és amíg üt, ott vót benn mindig ... Hát ő közbe ott kapált, ott aratott mindig azér' hogy pénztárnok vót! hát akkor olyan vót, el tudta látni egypár óra alatt, ez megtörtint, és ment ki a többi közé" Érzelemmel telített ez az emlékezés-részlet, T. Szabó Albertné értékrendjén, az ezáltal fenntartott szociális identitás képével a múlt megértéséhez segít hozzá bennünket, úgy ahogyan a többi paraszti élettörténet is. A visszaemlékezés részletben hangsúlyossá válik: a kitagosítást követő tsz-be lépéssel T. Szabó Albert egzisztenciálisan mezőgazdasági cselédnek érezte magát, s paraszti társadalmi rendje szerint joggal, hiszen már nem bírt földtulajdonnal. Ám ez csak önmeghatározásában jelent meg így. Tag-társai előtt a jó földön jól gazdálkodó parasztgazda maradt, s az akkori politikai felső vezetésnek is kulák voltánál hasznosabb lett szakértelme, s így mintegy kiemelték őt társai közül, s ez a többirányú elismerés, amit társaitól s a hatalomtól kapott, pozitíven módosította önképét. Ahogyan előzőleg írtam, a szociális identitásban való megmaradás választása a régi identitáselemek fenntartását, s kényszerű tagadását is jelentette egyben. A megmaradás s a tagadás egy tőről fakad, paradoxonnal élve: megtagadva megtartani a paraszti létet. Önazonosságuk alapját számolták fel a belépési nyilatkozat aláírásával. Felszámolták az alapot: a (föld)vagyon adta tekintélyt, biztonságot, s a saját családi gazdasági keretben végzett munkavégzésen alapuló önállóságot. Új tartalmat nyert számukra a munkaidő - maga az idő - melyet már nemcsak az egymás utáni munkafolyamatok fázisának ritmusában éltek meg, de a munkahelyen kötelezően eltöltött, s órával mért időtartamot is jelentette. A kötelesség eddig sem elvont kategóriája - szülővel, a család megélhetésével, az elvégzendő munkával szemben - a nap mint nap reggelenként kiadott parancsszavakkal nagyon is valóságossá vált. Mégsem számolták fel a paraszti munka - pátosz nélkül leírható - szeretetét, s a családi egység fenntartásának igényét. Oláh János 1920-ban Hajdúszoboszlón született egy négy gyermekes parasztcsaládban. Testvérei közül ketten kiskorukban elhaltak, egy fiú testvére pedig 1943-ban a keleti fronton maradt. 173