A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Néprajz, kulturális antropológia - Nagy Ibolya: A paraszti szociális identitás fenntartásának kísérlete Hajdúszoboszló gazdatársadalmában

gukat; parancsoltak nekik, amit nehezen viseltek el; a munkaegység kevés volt, nehezen lehetett megélni belőle stb. Ennél jóval több történt. Ezeket az embereket a rendszer létalapjukban megtörte a beszolgáltatással, adókkal, árverezésekkel, tagosítással; személyükben a szülő bebörtönzésével, a munkaszolgálatos katonáskodással is. Végül választhattak aközött: elmennek építkezésre, az iparba dolgozni, nem adják fel mindezek ellenére sem egyéni paraszti életformájukat, vagy pedig belépnek a termelőszövetkezetekbe. Miután beléptek, alkalmazkodniuk kellett a gyökeresen új helyzethez. Az első kérdésem a miért maradt meg parasztnak? Miért nem ment el? Majd ez az alkalmazkodás, azoknak a „csatornáknak" a feltérképezése volt számomra az igazán lényeges, amellyel ezt tették. A paraszti identitásban való megmaradás választása, s az alkalmazkodás, mely egyszerre jelentette a régi identitáselemek, kapcsolatok átmentését, s kényszerű tagadását is, egymással szorosan összefüggnek. Akik megmaradtak parasztoknak, azok gyermekkortól, e lét kizárólagosságával, belenevelődtek ebbe a gazdálkodási módba, s értékrendszerbe. Mélyen és szilárdan magukévá tették, s ez a paraszti munkaerkölcs és értékrend a későbbiekben, az ún. kollektív gazdálkodás idején, egyszerre vált olyan alappá, melyre támaszkodhattak, de olyan gáttá is, melyet túllépni nem tudtak. A gyermek-ifjúkori szocializációval együtt a családi gazdálkodás is a paraszti létben való megtartó erővel hatott. Gazdálkodásuk, a napi munka- és időbeosztás ennek keretében zajlott. Az új házasok azonnal önálló gazdaságot teremtették, akár saját, akár bérelt földön. Igen-igen ritka kivételszámba ment, ha valamelyik fél szüleivel maradtak, annak háztartásában. „Mentünk ki a tanyára, az volt a nászutunk" - mondták. A férj és a feleség összedolgozott, társak voltak. Az együttes étkezések, a délben asztalnál elfogyasztott meleg ebéd jelképezte ezt a legjobban. Ezt a családi közösséget igen nehéz volt feladni, s vállalni helyette az egész heti, vasárnap délutántól szombat délig való távollétet, elindulni megpakolt tarisznyával. Néhányan azt mondták, mások megerősítették, hogy a tsz-ben a mindennapokban legnehezebb volt megszokni a tarisznyából való ebédelést, piszkos kézzel egy fa alatt vagy az árok partján. A közös ebéd megtestesítette családi egység hiányzott itt igazán, nem a rossz körülmények voltak annyira terhesek. A család felelősséggel is járt, egy nőtlen fiatal könnyebben vállalkozott életének önálló(bb), szabad(abb) alakítására. Tszbe be nem lépett gazdálkodó mondta, hogy egyedülálló, egészséges fiatalember volt akkoriban, s bízott magában. A családosok már egész családjuk megélhetésével kellett számoljanak, a férjnek volt kötelessége gondoskodni arról. Az országos, s a helyi politikai, társadalmi változás a megfélemlítéssel, kíméletlenséggel a kényszerű beletörődést, de a reménykedő várakozást is magával hozta. Nem akarták elhinni sokan, hogy ez a rendszer tartós lehet. Valóban, - mint a tsz-nótában: „Nem győztem az angolokat várni/Be kellett a téeszcsébe állni" - várták az amerikaiak jöttét, a szovjet csapatok kivonulását. Még a nagy tsz-esítések idején is sokan meg voltak győződve róla, hogy „nem leszek én már itt egy év múlva!" Nem hittek a rendszer szilárdságában, s az új vezetők, kiknek előéletét is ismerték, gazdasági (le)szereplésükkel, súlytalanságukkal ezt erősítették bennük. A paraszti identitásból hozott elemek a munkán alapultak, amit hozzáértéssel, szorgalommal és körültekintően kellett végezni, mert ez adott megélhetést és megbecsülést. Olykor nem nézték, mennyit dolgoznak, mert a munkát el kellett végezni,ha ideje volt. Aki szemléletében túlhaladta a régi elvet-gyakorlatot, miszerint „ez mán megvan" - tehát nagyobb pénzösszeghez jutáskor azonnal földet vett, az gépesített, a nagyobb családdal összefogva hatékonyan termelt bizonyos növényféleséget, vagy nézte: mely termény lehet kifizetődő, igyekezett nemcsak a megszokott piacra termelni. Ezért becsülték a vagyont, mert mögötte munkát, takarékos életet láttak, nem ittapocsékolta el „a vant tanyástúl-akácfástúr. E korszakban, körükben ez volt a társadalmi igazság, 170