A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Történelem – Numizmatika - Surányi Béla: Kultúrnövények-nemesítők a Hajdúságban

medencében, de nem itt váltak fajtává, hasonlóan az árpával, ill. eperrel érő körtékhez.^

2 Érési idejük június közepére-végére esett. Apró méretükkel, viszonylag kedvező zamatukkal tűntek ki. Általában a paraszti gyümölcsök mint a népi nemesítés termékei, alig mutatnak túl a vadnövények (SOLTÉSZ 1998. 40.) eredeti értékein, viszont a további nemesítések kiinduló pontját jelentik. A kultúrnövények biodiverzitása, az örökletes anyag „eredeti állapotának" megőrzése terén nélkülözhetetlenek. Noha visszaszorultak a génrezervátumokba, a mezőgazdasági kultúra számára bármikor elérhetők, amikor szükséges. 1937-ben ünnepelte a Debreceni és Hajdúvármegyei Kertészeti Egylet alapításának 75. évfordulóját. Ez alkalomból egy nagyszabású kiállítást rendeztek, ahol a virágkertészet (POHL 1937. 6.) is képviseltette magát, olyan rangos művelőivel mint az Ábel testvérek, Gulyás Endre, Veszprémi Sándor, Farkas Gyula, Rigola Imre, Szűcs Károly, akik valahányan a díjazottak sorába tartoztak. Az általuk folytatott kereskedelmi virágkertészet (KISZELY 1931. 290.) elsősorban a ciklámen, a primula s a pálmafélék

53 termesztésére szorítkozott. Pohl F. véleménye szerint (POHL 1935. 81.) a „Canna hybridjei országszerte ismertek, valamint a cyclamen magtermesztése érdemel különös figyelmet." A Pallagon működő Kertészeti Kísérleti Telep a Canna indica nemesítésének hazai fellegvárává nőtte ki magát. A canna (HBN 1987. 245. sz.) a 16. század második felében került Európába, az Újvilágból. A korabeli botanikusok gumóit emberi tápláléknak gondolták. Valójában a Canna edulis gumóját - keményítő tartalma miatt - fogyasztják, sőt ipari feldolgozás után „queenslandi arrowroot" néven hozzák kereskedelmi forgalomba. E trópusi eredetű növény - Európába kerülve - hamarosan Magyarországon is megjelenik. E téren nagy érdemei vannak a belga származású Clusiusnak (Charles de PEcluse). A Canna indica már kedvelt növény a 17. századi kertekben. Említést tesz róla Lippay János is. A 19. században az indiai nád elnevezés helyett a virágnád megjelölést használják. Első nemesítője a francia Crozy volt, Lyonban. Hazánkban az első lépéseket a canna-nemesítés terén Mühle Árpád tette meg Temesvárott. A honi nemesítés azonban Pohl Ferenc (HBN 1979. 152. sz., HBN 1985. 163. sz.) révén vált sikeressé. Országos viszonylatban Debrecen-Pallagpuszta meghatározó szerepet játszik,

54 ahol Pohl Ferenc mellett számos kitűnő szakember bábáskodik az új, szebbnél szebb fajta előállításában, így Preczner Gábor, Géczy István, Nagy István, Harmat Lászlóné. A nemesítésben kiemelkedő szerepjutott Géczy Istvánnak, aki több mint három évtizedet töltött kedvenc virágai között. A kísérleti telepen folyó tevékenység során a canna-féléknek számtalan szín- és formaváltozata született az elmúlt évtizedek során, követve a virágnád iránt megnyilvánuló ízlésváltozást. Az 1980-as években Európa keleti felében a legkeresettebbek a piros színű fajták voltak, nyugaton viszont a sárga változatoknak és a rózsaszín virágúaknak volt nagyobb a keletje. 1945 előtt is jó néhány fajtát alakítottak ki Debrecenben, így a Hortus nevűt (eredetileg Horthy Miklós feleségéről nevezték el). A Virágos Magyarország törpe növésével és halvány rózsaszínű virágával tűnt ki. Az 1930-as években Pohl Ferenc még az akkori földművelési miniszterről is nevezett el egy változatot: Mayer miniszter. A Debrecen fajta cseresznyepiros virágával 52 TAMÁSSY K. 12. filz. 368-71., SOLTÉSZ M. szerk. (1998): 182.: Ismeretlen eredetű az árpával érő körte. Az egész világon elterjedt. A keszthelyi génbankban lévő fajtát 1979-ben Akasztó községből gyűjtötték be, mint az Alföld egykoron közkedvelt fajtáját. 53 HBN (1987): 92. sz.: Az Ábel-testvérek a debreceni í//íz«övé«y-kertkultúra jó nevű művelői voltak. Ellátták a debreceni piacot primulával, cineráriával, gloxiniával és ciklámennel. Hazánkban elsőként foglalkoztak, a második világháború előtt, pálmák nevelésével, s közel 40 fajáról birtokoltak részletes ismeretet. Lásd részletesen: HBN (1987): 92. sz. 54 Géczy István szíves közlése. POHL F. (1955): 20., TOMOCSÁNYI P. (1959): 8. 138