A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)
Történelem – Numizmatika - Surányi Béla: Kultúrnövények-nemesítők a Hajdúságban
A debreceni köszméte-termesztésről, kialakulásáról Pohl Ferenc írja: (POHL 1955. 18.) „Az 1920-as években Debrecenben, kisebb háztáji kertekben felbukkantak a kis, bő termő, jövedelmező köszmétefácskák; legtöbbször az ipari dolgozók és nyugdíjasok háztáji kertjeiben találtuk. Lassanként megjelentek a nagyobb, 2-3 kat. holdas zárt telepítések is. Debrecenben a köszmétetelepítés ma már körülbelül 100-130 kat. hold. Egyik legrégibb termelő Pápay Sándor nyugdíjas, aki az 1925-ös években kezdte meg termesztését. Kertjében számos, 3-5 méter maga köszmétefa is van. Az így nevelt termőfa hozama évi 40-50 kg, a 100-120 cm szokványmagas törzsű köszmétefácskák 4-5 kg termésátlagával szemben. A 300 négyszögöl évi termése 700-800 kg." Alanyként a sárga köszmétét használták (Ribes aureum), amelyik egy amerikai eredetű faj, alkalmas a ribiszkefácskák kialakítására is. E sajátos művelési mód eredetéről (HARMAT 1987. 9-11.) megoszlanak a vélemények. Valószínűleg az első világháborút megjárt - eddig ismeretlen - debreceni katona hozta magával az ötletet. Természetesen nem tudván melyik országból, hiszen akkortájt már több helyen is ismerték a köszméte törzses művelését. A debreceni módszer alkalmazása kiterjedésében - a termőfelület méretében - hozott újdonságot, amire - eddigi ismereteink szerint - nincs példa sehol a világon. A századelőn kibontakozódó népi kezdeményezést felkarolta Balogh Vilmos egyesületi főintéző, (DOBOS 1960. 27.) a debreceni székhelyű Gyümölcstermelők Egyesületének vezetősége részéről, aki szorgalmazta az oltványtermesztést. Ösztönzésére hozza létre Csapó László az Első Tiszántúli Köszméteiskolát, (JESZENSZKY 1995. 160.) a Böszörményi úton. Az 1930-as években a város tulajdonában levő nyúlási faiskolában is rátértek a törzses köszméteoltványok előállítására, elsősorban ún. zöldoltással. 1957-ben Csapó László - az egyik honosító - a Kertészet és Szőlészet hasábjain részletes ismertetést ad a köszmétefák oltásáról, telepítéséről. 40 A fajtákat illetően, a rendszeres hazai nemesítés megindulásáig, a legelterjedtebb fajta volt Debrecen és környékén a Zöld óriás és a Piros győztes. A Zöld óriás 4 * származása ismeretlen, de termesztésének hagyománya van - 1825-ben Angliában, 1856-ban már német földön művelik Debrecenbe az első világháború után hozták be, s a törzses termesztésben elsőbbséget szerzett. Az tehát, hogy a szentendrei köszmétetermesztés 8-10 év múlva hímevének megfelelően nagy mennyiségű és jó minőségű köszmétét ad." A gyöngyösi köszmétetermesztésről megemlékezik Jeszenszky Árpád is, ahol szintén a bokor alakú müvelés dívott. „Fenyves Pál GYOE (Gyümölcstermesztők Országos Egyesülete) intéző... javasolta, hogy saját fájából jó arasznyi törzset neveljenek, mert így az ágai szárazabb levegőre kerülnek és a lisztharmatnak jobban ellenállnak. Eredményről nem számolt be." Lásd: JESZENSZKY Á. (1995): 160. 40 CSAPÓ L. (1957): 9.: Az aranyribiszke dugványok egy részét már a telepítést követő második év júliusának végétől „fás oltással" beoltották, egy részét viszont csak a harmadik év májusában lehetett átoltani ún. zöldoltással. Egy kat. holdon kb. 5000 db köszmétefa elhelyezésére van lehetőség, 120><80 cm-es sor- és tőtávolsággal. Két támasztórendszer terjedt el: a karós és a huzalos (lugasszerű). Ez utóbbinak is számos változata van: korona alatti, a párhuzamos és a korona feletti. Lásd: HARMAT L. (1965): 10. A köszméte mellett elterjedt a ribiszke törzses müvelése is Debrecen és környékén. Lásd: ELEK I. (1953): 15-16. Ami az ún. zöldoltást illeti: „Debrecenben a 98-99%-os eredményt adó májusi zöldoltást kedvelik." Lásd: SÁNDOR E. (1957): 2. A művelési fogásokban, így az oltástechnikában is találékonyak a debreceni termesztők. Gyakori megoldások közé tartozik pl. az egy tőről eredő 3-4 db vadalany beoltása, vagy az emeletes fácskák előállítása, az emeletes oltványok gúla formájú rögzítése. Lásd: DOBOS L. (1960): 28. 41 HARMAT L. szerk. (1987): 44.: A fajta az amerikai lisztharmattal szemben közepesen ellenálló. Általában a köszméte fajtaváltása Debrecen vidékén a 20. század második felében következett be. A fajtát illetően a Zöld óriás uralta a mezőnyt. Az 1950-es évek végén közel 800 tonna volt a termés nagysága. (1958-ban a város keleti részén a kondorosi határban 400 négyszögöles telkeken telepítették, a Diószegi Sándor telepen. Lásd: DOBOS L. (1960): 30. De a nagyüzemekben is hozzáfogtak telepítéséhez, így Sárándon, Konyáron, Monostorpályiban és Derecskén. Ezek egyenként 5-10 kat. holdas ültetvények voltak. Az 1960-as évek elején a kibővült termelési körzetben közel 200 kat. holdon folyt a magas törzsű köszméte müvelése, amelynek egyharmada a nagyüzemekre jutott. Lásd: FEKETE I. (1962): 14-15. 134
