A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)
Történelem – Numizmatika - Surányi Béla: Kultúrnövények-nemesítők a Hajdúságban
elmúlt évtizedekben, ha nem is nemesítés, de fajtafenntartásos szaporítás folyik a Pallagi Kísérleti Telepen 2 * a Marsowszky (görög) és a Bellegardi Kantalup (sárga) dinnyefajták bevonásával. A 18. századból eredő források szerint Téglás határában jó minőségű káposzta terem. (SOMOS 1983. 383-84.) A debreceni céhmesterek „remekebéd" fogásai nem nélkülözik a savanyú káposztát, hússal egyetemben. Az atlanti- és földközi-tengeri partvidékén, valamint a földközitengeri szigetvilágban művelésbe vett növényféléről (MÁNDY 1964. 49.) írásos adatunk van már 1336-ból (SURANYI 1985. 202.) a Kárpát-medencében, s maga a káposzta szó szláv eredetre vall, amely utal a honfoglalás előtti termesztésére. A 15. században a szántóföldön is előfordul és Lippay János (KARMACSI 1955. 9.) szerint az egyik legfontosabb hazai zöldségféle. A 20. század első felében termesztő tájai elsősorban Szabolcs, Hajdú, Csongrád, Győr és Fejér megyékben található, 29 főleg Demecser és környékén, Balinkán, s Fehérvárcsurgón, a Szigetközben, Vecsésen, azonfelül Hajdúhadházon, Tégláson és Hajdúsámsonban, a Hajdúság földrajzilag a nyírségi tájegységhez tartozó településein, s azok határában. A káposztafélék hazai nemesítésében jelentékeny szerepet játszott a Pallagi Kertészeti Kísérleti Telep, ahol a már említett települések és környékén kialakult és elterjedt tájfajtából szelektálták, nemesítették tovább a termőképesség szempontjából a nagyecsedi fajta után következő hajdúsági káposztafajtát™ amely savanyításra kiváltképp alkalmas. Pallagon állították elő & pallagi lapos és a pallagi gömbölyű fajtákat is. 31 közreműködésével szerkeszti Földvári Kálmán. Első füz. Pet, 1863. 20. FARKAS Mihály: A dinnyetenyésztés foglalatja. Pest, 1873. 64. Uő.: Ua. 2. átdolg. kiad., Bp., 1883. 76. KATONA Dénes: A dinnyészet. Vác, 1873. 4. kiad. 21. ÓNODY Bertalan: Khiva dinnyészete. Bp., 1877. 62. PÁNTHY E.: A dinnyész munkaköre. Bp., 1880. 103. A görögdinnye. Bp., 1897. 8. SZABÓ István: A dinnyetermesztés kézikönyve. Bp., 1939. 44. A magyar dinnyetermesztés virágkora a 16. század. E téren föleg a főúri és a kolostorkertek jeleskedtek. A későbbi századokban is megmaradt kultúrája, amit jelez az egyes termesztő tájak kialakulása, a tájfajták megjelenése. Minderre utal, elsősorban a 19. században, a korabeli szaksajtó, amely bővelkedett dinnyéről íródott cikkekben. Lásd: KATONA Dénes: Dinnyészet. Magyar Gazda, 1845. 46. sz., 47. sz., CSANÁDY István: Gazdasági tudósítások. Ua. 1845. 83. sz. A dinnyészkedés önálló mesterséggé vált az idők során a dohánykertészkedéshez hasonlóan, egy hagyományt kialakítva. Jeszenszky Árpád a magyar kertkultúra jeles müvelője és megörökítője posztumusz munkájában egy rövid áttekintést ad a hazai dinnyetermesztésről, említve a fontosabb tájkörzeteket is, így föleg a leghíresebb hevesi termesztést, az egykor jelentős törökbecsei és zentai körzetet, valamint a nevezetesebb tájfajtákat, nemesítőket, pl.: Rohonczy Gedeon Tiszagyöngye fajtáját a századfordulón, Magyar Gyula jászkincsét, a görögdinnyék közül a csányi gömbölyűt, a káli fajtát, a Marsovszky és a Sándor Pál fajtákat. Lásd: JESZENSZKY A. (1995): 212-13., s e választék bővült a szabolcsi tájfajtákkal, sőt egyéb változatokkal, így pl. a szentesi sárgahúsúval, ráadásul az Alföldön népszerű fehérhúsú félékkel, úgy mint a túrkevei tájfajtával. Lásd: KAPÁS S. szerk. (1969): 474-76. Harmat László szíves közlése. E témáról lásd: PRECZNER Gábor: Marsovszky és Bellegardi Kantalup dinnyefajták vegetatív és generatív részeinek növekedési üteme. In: Debreceni Mezőgazdasági Akadémia Évkönyve 1962. Klny. Uő.: Görögdinnyefajták fejlődésének összehasonlító adatai. In: Debreceni Agrártudományi Főiskola Tudományos Közleményei 1962. Klny. JESZENSZKY Á. (1995): 224-25. A káposztafélék fontosabb termesztő tájai: - Budapest és környéke: Vecsés, Galga, Csepelsziget, gödöllői dombság, - Nyírség, Ecsedi-láp vidéke, - Szentes-Szeged-Makó-CsongrádBékés körzete, - A „háromváros": Kecskemét-Nagykőrös-Cegléd, - Győr vidéke, Szigetköz, - Sajómellék, Ipolyvölgy, - Fejér megye: Csurgó és Balinka történelmi hagyományú vidéke, - a Balaton-Nagybereki lápvidék, - Keleti-főcsatorna mint születendő tájkörzet az 1950-es években. Lásd: KARMACSI B. (1995): 10-13. KARMACSI B. (1955): 75. A hajdúhadházi tájfajtáról Somos András írja: „Magyar Gyulának sikerült olyan fajtát előállítani, amelynek szárazságtűrése felülmúlta a többi fajtáét. Ez a káposzta első nagy leveleit 0,6-0,7 m-es körben szétteríti maga körül. A levélzet a talajt hűsen tartja, a talajpárolgást csökkenti, a magról kelt gyomokat is elfojtja. A levelek felfelé kunkorodó széle a legkisebb csapadékot is összegyűjti, a mély vágású fő erek pedig egyenesen a gyökerekhez vezetik, mintegy »csepegtető öntözést« végeznek." Lásd: JESZENSZKY Á. (1995): 225. A szabolcsi tájfajtát - Gégény, Kék környékén elterjedt fajta Pallagon szelektálták és nemesítették tovább. De itt folyt a nagyecsedi változat - Nagyecsed, Nyírcsaholy, Ópályi környékén formálódott ki - termőképességének javítása, noha már előzőleg is minden hazai fajtát 130
