A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Történelem – Numizmatika - Surányi Béla: Kultúrnövények-nemesítők a Hajdúságban

A debrecen-derecskei zöldségtermesztő körzet (ERDEI 1965. 4.) múltjában, sokkal inkább jelenében, e tájon számos, de kisebb jelentőségű, kerti növény fajtája született, pl. a mikepércsi vajretek,

2X amelyet tájfajtából szelektálták Harmat Lászlóné és munkatársai Pallagon. Napjainkban is termelik, hónapos retekként a tavaszi időszakban, s „második hullámban" kerül a piacra. Termesztésével kapcsolatban Harmat László megjegyzi:

22 „A hajdúsági gyökérzöldségekről annyit tudunk, hogy Mikepércs és környékén korán elvetik a petrezselymet és a sárgarépát a mikepércsi vaj retek magjával együtt. A retek jó sorjelző és viszonylag korán fölszedhető, értékesíthető. A gyökérzöldségeket is korán szedik fel, csomózva értékesítik. A területre ezek után káposztaféléket ültetnek." A sárga- és görögdinnyét már évezredek óta kitüntetett figyelem kíséri. A sárgadinnye őshazája India, ahol közel 3000 évvel ezelőtt már termesztették, s innen terjedt el az egész világon. (KAPÁS 1997. 31.) Molnár Béla (Ua.) három csoportját különíti el: 1. az Indiában található sárgadinnye-félék, 2. a legelterjedtebb a közép-ázsiai fajtakör, melynek egyedei eljutottak Európába, sőt Amerikába is, s a 3.a Kínában, Mongóliában és Japánban termesztett fajták. A 14. században már népszerű Európában is. A honfoglaló magyarok (Ua., 32.) szintén ismerték, magyar neve szláv eredetre utal. A hazai termesztés fénykora a 16. század, de még a 19. században is széleskörű művelése. Az első világháború után jelentősen visszaszorult kultúrája. E korszak során átütő sikerű, hazai nemesítésű fajtát nem sikerült előállítani. A görögdinnyének a tropikus Afrika az őshazája. (Ua.) Magyarországra török közvetítéssel kerülhetett. Eredetileg azt nevezték görögdinnyének, amire utal a Schlágli szójegyzék. Ismertsége, régóta dívó termesztése ellenére nemesítése csak a 19. században kezdődött el, de a paraszti termelés a tájfajták, termesztő tájak (heves-jászsági, kecskemét-nagykőrösi, békés-csanádi, bácskai stb.) viszonylag széles körét alakította ki. Szontágh Gusztáv,

23 egy múlt századi neves dinnyenemesítő, számba vette és értékelte a korabeli fajtákat, kiemelve a hazai fajták kiválóságát. Bél Mátyás (SOMAS 1983. 298.) a 18. századi dinnyék közül a szabolcsi, a hevesi és a bihari termesztést említi. Jó hírnévnek örvendett a konyári és a hajdúbagosi, azonfelül a Debrecen környéki (VARGA 1993. 176.) dinnye is. Ez utóbbiról Szűcs Mihály (SZŰCS 1882. 67.) írja: „Dinnyéje, melyet gyeptörésben, feltört lucernások után termel, egyike a legjelesebbeknek, úgy íz mint zamat tekintetében." A hajdúbagosi és a konyári dinnyetermesztés eredete egyelőre ismeretlen, (VARGA 1993. 176.) Csak nagyon lassan változik a hagyományos termesztési mód - közvetlen magról történő szaporítás - a csányi művelési forma megjelenésével, az 1960-as évektől. A gyepkockás palántanevelés - mint a hevesi termesztő táj sajátja - az 1890-es évektől kezdve már szokásban volt, (BALÁZS 1994. 297.) s évtizedek alatt ismertté vált az egész országban. „A dinnyetermelés mindkét faluban speciális jövedelemkiegészítő ágazat volt. Saját földjükön inkább a kisebb, 10 holdon aluli gazdák vetettek haszonra. A nagyobb osztályú emberek maguk dinnyével nem nagyon foglalkoztak, hanem a dinnyének szánt földjüket kiadták felesbe." (VARGA 1993. 185.) 21 HARMAT LÁSZLÓ szíves közlése. 22 Ua. 21 Életéről, munkásságáról lásd: SZINNYE1 J. XIII. (1909): 1071-73. Jogász létére amatőr kertészként, úgy elméletben, mint gyakorlatban űzte a cftw/yetermesztést, -nemesítést. De legalább ekkora érdeklődést mutatott a dohány iránt is. Lásd: A szenvedelmes dinnyész. Miskolc, 1843., a 3. kiadást GALGÓCZY KÁROLY bővítette ki: Pest, 1860. Uö.: Útmutatás az okszerű dohánytermesztésre. Buda, 1846., 2. kiad. pest, 1854. A dinnyefélék kultuszát tükrözi a bőséges könyvészeti adat is, különösen a 19. századból. Lásd: JESZENSZKY Á. (1995): 213-14., SURÁNYI D. (1985): 208-9. 128