A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2000-2001 (Debrecen, 2001)

Történelem – Numizmatika - Surányi Béla: Kultúrnövények-nemesítők a Hajdúságban

Surányi Béla KULTÚRNÖVÉNYEK, -NEMESÍTŐK A HAJDÚSÁGBAN „A Hajdúság területi-néprajzi táj a Tiszántúl középső részén. Eredetileg a hat szabadalmas hajdúváros(t) ...tágabb értelemben az 1876-1950 között fennállott Hajdú megye területét, a hajdúvárosokat és Debrecen környékét értik alatta" - írja Kosa László.' E sajátos arculatú, hagyományokban gazdag vidéken egymásra talált a hajdúk (BALOGH 1969.) és a cívisek (BALOGH 1973.) világa, amely azonban csak a ma nemzedékének tűnik azonosnak. A hagyományok sokszínűsége, egymást ösztönző kölcsönössége megmutatkozik a táj természeti adottságainak hasznosításában is, noha ez javarészt történelmi-politikai elhatározások következménye. A mezőgazdasági kultúrában komoly szerepet játszó táj termesztés természetföldrajzi kínálata is sokrétű, a tágabb értelemben vett Hajdúság területén. Ez a kép változatos; a Közép-Nyírségtől (Mo. Kistáj: I. 1990, 248-52.) (déli részén löszös homok), a Dél-Nyírség (Ua., 260-64.) mély talajvizű homokos részei, a Hajdúhátnak nevezett terület (Ua., 268-72.) löszös üledéke mint a táj gerince, a Dél-Hajdúság (Ua., 272-75.) jó talaj adottságra épülő fejlett mezőgazdasági vidéke, a Nagy-Sárrét (Ua., 283-87.), amelynek egy részén a vízszabályozás előtt mocsaras, vizenyős területek helyezkedtek el, az Érmelléki löszös hát, (Ua., 287-90.) ahol az alföldi mészlepedékes csernozjom talajtípus dominál, a Bihari-sík (Ua., 290-94.) jelentős arányú szikes talaján keresztül a Kis-Sárrét (Ua., 294-98.) északi sávjáig (az egykori Kis-Sárrét mocsárdivéke), utal a vidék környezeti formációkban való gazdagságára. A Hajdúság paraszti gazdálkodásáról Balogh István (BALOGH 1969. 186.) a következőket írja: „Az utóbbi száz év alatt a paraszti gazdálkodás az eredeti, naturális önellátásról kisebbnagyobb mértékben a piaci árutermelésre kényszerült, anélkül azonban, hogy véglegesen szakított volna korábbi önellátó jellegével. A hajdúsági parasztság gazdálkodásának elsődleges célja egészen 1949-ig a saját szükségletének kielégítése volt, és csak e szükségleteinek kielégítésén felül maradt feleslegét bocsátotta áruba." A Hajdúság - főként a hajdúvárosok - mezőgazdaságának jellegét (Ua., 72.) illetően a szántóterület jelentősen bővült 1863-1935 között, megtartván az állattartás alapját jelentő legelő nagyságát. Ez idő alatt a homokos talajjal rendelkező települések

2 határában tért hódított a szőlő-, gyümölcstermesztés, s általában a kertkultúra (BALOGH 1969. 171.). Hagyománnyá vált pl. Hajdúnánáson, Hajdúböszörményben a dinnye-, Hajdúhadházon pedig a káposztatermesztés. 1 MNL. II. (1979): 398., MNL. IV. (1981): 481-82.: 1876-ban a Hajdúkerülethez csatoltak Bihar megyéből, Szabolcsból, sőt Debrecen város területéből Alsó- és Felső-Józsát. 1950-ben újabb települések bevonásával jött létre Hajdú-Bihar megye Debrecen székhellyel. 2 Ua.: Hajdúböszörmény, Hajdúhadház és Vámospércs a 19. század végén kiterjedt szőlőhegyet birtokolt. De ekkoriban jelentős volt Hajdúnánás szőlő- és gyümölcstermesztése is. Lásd: Ua.: 81-82. 119