A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Régészet, ókortudomány - M. Nepper Ibolya: A Hajdú-Bihar megyei Múzeumok régészeti tevékenysége

A vár területe egy, a környezete fölé néhány méterrel kiemelkedő folyóháton volt, amelyet a meanderezö Berettyó két oldalról is körbefolyt és oldalazó eróziójával a környezetéhez viszonyítva aránylag meredek peremet alakított ki. A környezete fölé emelkedő folyóhát árvizektől mentes terület volt. A természetes vízfolyás és a domborzati viszonyok alkalmassá tették a területet vár építésére. A másik térkép az 1976-ban sztereografikus vetületben készült topográfiai szelvény, amely morfológiai szempontból a jelenlegi állapotokat tükrözi. A folyószabályozás után megmaradt mederrészletek - amelyek a jelenlegi térképen is megtalálhatók - lehetőséget nyújtanak arra, hogy a két időpontban készült térképet számítógépen szoftverek segítségével összeillesszük, így a vár sáncának múltszázadbeli térképi jelölését a jelenlegi topográfiai térképre helyezzük. A számítógépen előállított majd kinyomtatott térképet a területről készült légifelvétellel is összevetettük. A digitális montírozott térképen észlelhető minimális eltérések a múlt században készült kéziratos térkép pontatlanságára utalnak. A fenti módszerek alkalmazásával a vársánc helyzete megközelítően azonosíthatóvá vált. A további pontosítás érdekében rétegtani vizsgálatokat végeztünk. A rétegtani vizsgálatokhoz Földvári-féle fúrót használtunk, így lehetőség nyílt arra, hogy 10 cm-es mintavétellel a talaj szerkezetét feltárjuk. A rétegtani vizsgálatok alapján megállapíthattuk, hogy a vársánc által határolt területet a jelenlegi műút kettészeli. A fúrások alapján is beigazolódott, hogy a sánc a folyóhát peremén húzódott. A váron áthaladó út mellett állt az udvarház, a vár lakóépülete. A mai országút kissé keletebbre halad, mint régen, ezért takarja el részben a maradványokat. A sánc sarokbástyái földfeltöltésének rézsűi a déli oldalon jól szemrevételezhetőek kora tavaszi és későőszi vegetáció mellett. A vár építésének történetét Détshy Mihály elemzi részletesen tanulmányában (DÉTSHY 1982, 93-122) Az alábbiakban ennek alapján, s az ebből kiemelt idézetekkel foglaljuk össze röviden az építkezés és a pusztulás történetét, most a birtoklástörténeti vonatkozások mellőzésével. I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna Bihar megyei pocsaji birtokán épült erődített udvarháza feltételezések szerint a két folyó találkozásánál már régen meglévő földvár helyét használta fel.

21 A birtokot Rákóczi fejedelem az 1640-es években kezdte el erőteljesen fejleszteni. A majorság kiépítéséhez már 1641-ben hozzáláttak, majd 1643-ban elhatározták az udvarház építését, az „akkor már megépült gátakkal és híddal erre terelt útvonal ellenőrzésére". „A levelekből és Szalárdi leírásából sajnos nem kapunk egyértelmű tiszta képet az udvarházról. Több utalásból arra következtethetünk, hogy az örményest udvarház mintájára épült, meglehetősen egyszerű megoldással. Az elnyújtott téglalap alaprajzú épület három szintjén egy-egy helyiségsor húzódhatott. A felsők előtt feltehetően tornác, amelyről a helyiségek nyíltak és amelyre azzal párhuzamos tengelyű külső lépcső vezetett. Az épület hátsó vagy egyik véghomlokzatához kapcsolódhatott a kétszintes árnyékszék. A pince bejáratául az egyik homlokzat elé gádor épült. Egyszerűek lehettek a homlokzatok is, amelyeket csak az ajtó- és ablaknyílások és kőkereteik, valamint az emeleti ablakok „kornisai", szemöldökpárkányai tagoltak, és kiugró ereszpárkány zárt le. A nyeregtetőt két végén lekontyolták, amire a fiókszarufák és a bádog tetőcsúcsok említése utal. A három szint helyiségei boltozatosak, az ekkor általános fiókos dongaboltozatokkal fedettek voltak. Legfőbb díszük a kőalátétekre rakott, zöld- vagy tarkamázas cserépkályhák lehettek. Egykorú inventárium hiányában a helyiségek rendeltetésére és berendezésére csak hasonló korabeli épületek ránk maradt leltárai alapján következtethetünk. Az udvarházat körülvevő erődítés kelet-nyugati tengelyű téglalap alaprajzon épülhetett, négy sarkán kiszögellő, kazamatás bástyákkal. A bejárat Szalárdi leírásának is megfelelően az északi ol21 A területről gyűjtött XIII-XV. századi kerámia bizonyítja. 95