A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1999 (Debrecen, 2000)

Művelődés- és irodalomtörténet - Lakner Lajos: Iskola és világ, hagyomány és újítás. (Előtanulmány a 18–19. századi korszakforduló megragadásához a Debreceni Református Kollégium történetében)

Péczely nem tekintette magától értetődőnek a hagyomány jelenlétét, hanem a kultúra olyan rétegének, amelyet csak megfelelő eljárások segítségével lehet érthetővé, jelenvalóvá tenni. A fordítás így olyan eljárás volt a számára, amely mítosztalanítja

18 az egykori szöveget, vagyis újra hozzáférhetővé teszi, s ezzel juttatja valóban léthez. Ahogy Péczely írja: „A" Fordítások adtak, bizonyos tekintetben, léteit az Eredetieknek is, s' vetnek világosságot átaljában az egészre..." (vö. ZSIGMOND 1940, 71.) Az irodalom az ő számára valóban önálló világ, mert szövegek kölcsönhatása, párbeszéde eredményeként jelenik meg. A klasszikusok fordításakor sem csupán a művelődéstörténeti adalékok megismertetése a fontos, hanem az az út is, ahogy a szöveg eljutott a jelenbe: a korábbi olvasások/fordítások sora. Például a Thermopülénél elesett spártai hősök emlékét megörökítő disztichonnak először az eredeti görög nyelvű szövegét közölte, majd Cicero latin nyelvű, Ungvárnémeti Tóth László és Kazinczy magyar nyelvű fordításait, s legvégül a sajátját, mindkét nyelven és több változatban. Ha meggondoljuk, hogy Péczely diákkori versengései eredményeként születtek ezek a fordítások, s maga a kötet is ezt a küzdelem-szerkezetet őrzi, akkor egy kicsit más színben tűnhet föl a kollégiumi irodalomtanítás, a poeticáé classik, s talán jobban látható az is, ami benne problémássá vált. Elsősorban nem az volt vele a baj, hogy az utánzó, epigonízű és középszerű versek jellemezték a diákköltészetet, hisz jelentős művészi teljesítmények meglátásához kiterjedt művészi élet, széles művészi tapasztalat kell, ahogy később Arany is vallotta.

19 A problémát az okozta, hogy a tapasztalatszerzés számára meglehetősen szűk területet biztosított a diákok rendelkezésére, s teljesen hiányzott belőle a kortárs irodalom recepciója vagy legalábbis az az igény, hogy a jelen horizontja is megmutatkozhasson. A hagyományhoz való alapvetően más viszony tesz tehát különbséget Péczely és az elődei között. Péczely tisztában volt a nemzeti irodalom fontosságával is. Amit az általa szerkesztett Lant előszavában hangsúlyoz, hogy az irodalom lett a nemzeti dicsőségszerzés legfőbb eszköze, két szempontból is fontos. Egyrészt azt mondta ki, hogy az irodalom autonómiáját elsősorban semmi mással nem pótolható társadalmi funkciója alapozza meg, sőt az irodalom minden más művelődési területnél fontosabb, művelőit pedig minden más művelődési terület képviselőinél összehasonlíthatatlanul nagyobb társadalmi megbecsülés illeti meg. Másrészt azért is jelentős Péczely e mondata, mert ezzel mintegy deklarálta azt az igényt is, hogy Debrecen újra bekapcsolódhasson az irodalom fő áramába, az irodalomnak és a nyelvnek abba az értelemezésébe, melyet az 1780-as években fellépő értelmiség indított el. (vö. BODOLAY 1963, 657.) Péczely a Lant köteteivel tudtul adta, hogy Debrecen megtért. Nemcsak a deklarációk szintjén és szerkesztőként adott számot irodalomfelfogásáról, hanem költészetében is. Epigrammák s apróságok című kötetében epigrammáit mind latinul mind pedig 1K R1COEUR 1987a, 256-263. A mítosztalanítás „az eredeti helyzetre való visszatérést jelöli, ahol az evangélium még nem egy új írás, amit kommentálni kell" (257) A hagyományra alkalmazva Ricoeur Bultmann-interpretációját mindez azt jelenti, hogy a hagyomány nem a kultúra csak kommentárok útján hozzáférhető rétegét jelenti, hanem annak természetes jelenvalóságát, beszélőképességét. A hagyomány csak akkor hagyomány, ha megértése nem igényel külön reflexiót, külön munkát - noha természetesen nem is zárja ki az ilyen megközelítést -, léte természetes módon adott, beszéde érthető. A mítosztalanítás arra való kísérlet, hogy a kultúra bizonyos rétegeit és jelentéseit újra ilyenné tegyék. I!> „Nagy fontosságot helyezünk tehát abba, hogy a költészet s általában a művészet terén minél több jó középszerű s ha tetszik, „utánzó" fussa szabad versenyét; nem mintha a középszerűséget becsülnők nagyra, de mivel ezek teszik lehetővé, hogy koronkint lángész álljon elé s mivel egy ily pezsgő, szélesen kiterjedt, hagyományos művészi élet nélkül a genie megszületik ugyan, de meg is hal, a nélkül, hogy léteztéről valamit tudna a világ." ARANY 1998. 108. 402